[Re:] [sziku69:] Lesz idén tél? - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


szlovibuki
(tag)
Blog

Én ugyan a '90-es években voltam gyerek, de szerencsére azért elég sok téli élményre gondolhatok vissza. Kb. '95-től vannak emlékképeim a téli dolgokról. Amint leesett az első hó óvoda/iskola után mentünk a nagymamámmal, osztálytársakkal, barátokkal a közeli lakótelep dombjához és egész délutánokat eltöltöttünk ott, de volt, hogy az utcánkban maradtunk és ott szórakoztunk. '99-ben (akkor voltam 2. osztályos általános iskolás) esett egy nagyobb mennyiségű hó, akkor pár napra tanítási szünet lett elrendelve. Egész idő alatt kint voltunk az utcán, gyűjtöttük a havat, és mindenki a saját háza elé hóbunkert épített. Aztán a másik ilyen nagyobb hómennyiség 2002-ben esett le, akkor már 6. voltam. Ugyanígy hóbunkert építettünk, és az utcánkból konkrétan korcsolyapályát csináltuk, hordtuk ki a vizet, ahol volt jég ott még jobban kicsúszkáltuk.

Emlékeim szerint egyébként valahogy mindig úgy esett a hó, hogy délelőtt, mikor iskolában voltunk kezdett rá és valahogy hétvégére már csak a latyak maradt meg. Ilyenkor mindig rohantunk ki nagyszünetben, megfürdettük a lányokat, hazafele pedig több órán keresztül képesek voltunk őket űzni. :D

Persze mostanára szépen megkopott ez a dolog, mostanra van, hogy már teherként élem meg, ha esik a hó (lapátolás, balasetveszély stb...)

Az az egy biztos, hogy a mai gyerekeket már sajnálom, mert a 99%-ának nem lesz olyan gyerekkora, mint nekünk vagy a még tőlem idősebb korosztálynak volt (és itt most nem csak a hóval kapcsolatos élményekre gondolok).

Bízom benne, hogy idén erős telünk lesz, a nyár szerintem eléggé csapadékos volt, az ősz is enyhe, tehát minden adott, hogy télre bekeményítsen az időjárás.

[ Szerkesztve ]


sziku69
(senior tag)
Blog

A hóesés mindig nagy élmény volt nekem is. Ahogy az iskolapadban ültünk, kinn esett a hó, és alig vártuk hogy szünet legyen. Már rohantunk ki, és hógolyóztunk. :) Emlékszem, az iskolához közeli dombra jártunk néha testnevelés órán is. Akkor előtte nap szóltak, hogy jöjjünk szánkóval. Hmmm, micsoda emlékek. Most felnőttként persze másképp látom már ezt, de a téli időszak, és a hóesés mindig eszembe juttatja. Most is szeretem nézni ahogy esik a hó, annak ellenére is, hogy tudom. Előbb kell kelni reggel, mert lapátolni kell a havat. De ugyebár elég extrém időszakokban kellett az utóbbi időkben lapátolni. Ugye? Én a kos hónapjában születtem, és még sosem kellett a születésnapomon havat lapátolni. 2013-ban viszont igen. :)
Inkább lapátolnám már most novemberben, mint márciusban.


adrian360
(őstag)

96-ban vagy 97-ben mentünk márciusban ausztriába, és bécsben hó volt mindenhol. 98ban január-februárban vizsgáztam vezetésből, nulla hóesés volt, február közepén egyszál pulóverben mentem a vizsgaközpontba.
Régebben is voltak ilyenek, csak az idő mindent megszépít :D


Doze
(aktív tag)
Blog

Vitatkoznék, mert az abszolút Rekord Magyarországon: "Hazai abszolút minimum-hőmérséklet: -35 °C Miskolc-Görömbölytapolca, 1940. február 16"

Nagyapám volt olyan "szerencsés" hogy átélte, le is fagyott vagy három lábujja... amputálták is neki. Pedig a történethez az is hozzátartozik, hogy kapcarongy+szalma a csizmába, de nem segített semmit.

A másik, hogy pont ezen a "fasza" télen tudtak háborúzni is..


sziku69
(senior tag)
Blog

Hi Doze! De rég láttalak! :)

Hát ezen nem vitatkoznék, mert nem jártam utána. :) Apám is részt vett abban a nevezett háborúban. Mesélt róla párszor, hogy milyen hideg volt. Aztán elvitték egy még hidegebb helyre. Szlovákiában fogságba esett, és sokáig az oroszok vendégszeretetét élvezte. Kropotkinban volt hadifogoly.

De azt hiszem egy kicsit elkalandoztam. :D


Pr3ciSioN
(aktív tag)
Blog

Emlékszem kiskoromba olyan 99 körül ( akkor voltam elsős de lehet egy évvel korábban) mikor még faluba laktunk volt hogy befogtuk a kaukázusi medveölőmet ( sajnos panelba már nem tarthatok ilyet :D ) a szánkó elé , anyám meg én felpattantunk rá és mentünk el a boltig :DD apám ( akkor még élt ) meg csak nevetett :D témához kanyarodva én is mindig örültem a hónak de én már barátnőmnek kb 2 évvel ezelőtt is mondtam hogy a mi gyerekeink már nem fogják tudni sajnos hogy milyen az mikor igazán esik a hó :(


sziku69
(senior tag)
Blog

Legyünk egy picit optimisták. Reméljük talán még látnak, és legalább annyira örülnek majd neki, mint mi anno.
Ámen. :)


Pr3ciSioN
(aktív tag)
Blog

Legyen igazad :)


RexMaximus
(aktív tag)
Blog

Szerintem nem az emlekekkel van a baj. 30as eveim elejen jarok, es ugy kb jo 10 eve valtozik ez a dolog. Azaz egyre kesobb esik a ho es ritka az az igazi "hogolyos" alapanyag :).

Amikor suliba jartunk - foleg altalanosra gondolok itt - teli szunet alatt mindig csavarogtunk, csuszkaltunk, szankoztunk stb... a lenyeg, hogy volt ho. Kozepiskolas idoszakban is, sokszor a vonat is tobb orat kesett emiatt, amit nem bantunk :). Suliba/sulibol batyogva is van havas emlekem, konkretan, hogy esik a ho kozben :).

Mostanaban meg ha esik az inkabb unnepek utan van es az sem az igazi...

Kovetkezo generacioknak meg ez az allapot lesz a normalis. Nem lesz hianyerzetuk. Csak nekunk :)


sziku69
(senior tag)
Blog

Ha majd együtt nézegeted az unokáddal a régi fényképeket, majd megkérdezi: "Papa, mi az a fehér? :P


escape
(aktív tag)
Blog

A '90-es évek nagy havazásaira én is emlékszem, pedig még gyerek voltam. Asszem 96-ban volt olyan, hogy két méter hó esett egy éjszaka alatt. Az udvarból nem tudtunk kimenni, a kaput nem tudtuk kinyitni, a faluból gyakorlatilag csak a háztetők látszottak volna ki, ha nem lett volna minden tető hófehér. Azóta már városban élem a hétköznapokat, de ha véletlenül elkezd havazni és otthon vagyok, ki szoktam menni a ház elé és csúszkálni kicsit a friss havon. A tisza cipő jól csúszik :D Hülyének is néznek a járókelők. Ez valahogy nekem nem maradhat ki a télből :)


sziku69
(senior tag)
Blog

Hmmm, ezekre mindig jó visszaemlékezni. Én is falun nőttem fel. Emlékszem akkoriban még nem nagyon tolták el a havat az utcákról. Vagy ha el is tolták, akkor is maradt annyi hogy összetömődjön és megjegesedjen a teteje. Volt olyan például, hogy korcsolyával mentem végig a falun. De legalább a falu közepén levő rétre (ahol a befagyott tavak voltak) addig el tudtam menni korcsolyával. :) Szép emlékek!

Akkoriban autó sem nagyon volt. Nem volt zavaró tényező.


dsjk
(csendes tag)
Blog

Budapesti 87-88-es télről két emlék.(jómagam még a 7. életévemet koptattam)
1. Annyi hó volt, hogy a kertben szánkóztam, mert apám a lapátolt hóból vagy 3-4 méteres dombot csinált.
2. Ez mondjuk elbeszélés alapján, de ezen a télen voltam vakbéllel kórházban, és amikor szüleim jöttek meglátogatni dél-Budáról észak-Pestre(jó kis kétütemű, diagonál gumis Wartburggal), akkor körülbelül 5 darab járművel találkoztak.
Ami tény, hogy igazi, hosszú kemény tél régen volt.


adrian360
(őstag)

egyébként csak két rövid megjegyzés:
1. A föld történetében 3 jégkorszak volt legalább, amikor lehült az átlaghőmérséklet, és utána visszaemelkedett mindenféle emberi beavatkozás nélkül.
2. A vikingek mikor elértek Grönlandra, elnevezték zöldföldnek, mert szép füves volt. most hó/jég borítja.

Földtörténeti szempontból csak mikrof@sznyi időszakról van pontosan mért adatunk, és ez alapján ítélkezik mindenki, hogy hú globális felmelegedés van.


k!nG
(aktív tag)

Ma van Marton nap, ugyhogy josolok neked a csontibol.


Doze
(aktív tag)
Blog

Jaj, csak most néztem ki írta :D

Üdv! :DDD

Amúgy ebben a felmelegedési hisztériában van valami. Mondjuk ahogy olvasgatok, 2 tábor van. Mind a két oldal elismeri változóban van a környezet. Csak abban nem értenek egyet, miért... valaki a CO-t meg az üveggázt sorolja ide, míg mások sokkal komplexebb okokat látnak.

Azt látom én is, hogy pl a kevesebb a jég azon a nyomorult gleccseren, csak miért?... érdekes.

Az igaz, ha egyszer csökken a "fehér" kevesebb napsugarat ver vissza, így öngerjesztő folyamattá vált...

Magyarországra a Mediterránosodás igaz, enyhe száraz tél, hosszú csapadékos nyár, az ősz/tavasz pedig egyre jobban "fogy"

[ Szerkesztve ]


Lauda
(félisten)
Blog

Teljes mertekben egyetertek.

2 dolgot fuznek hozza.

A legtobb ember e kerdes kapcsan irja/mondja, hogy bezzeg az en gyermekkoromban ez es ez volt. Holott egyikuk sem tud mondani a 10-12 eves gyermekkorabol kettonel tobb evet, amikor igazan nagy ho esett. Az emlekek megszepulnek. Ja, mikor szankoztunk meg hogolyoztunk.....igen, volt olyan is, de mikor es hanyszor?? Most is voltak telek, amikor volt ho rendesen, de erre majd a gyerekek emlekeznek.

A masodik csak annyi, hogy remelem nem lesz ho es kemeny tel, mert annal tobben ernek haza a csaladjukhoz az idei telen.


westcoastog
(veterán)

Lehetne kiadós havazás, hóban akarok megtanulni vezetni, ha már elkezdtem a jogsit. :D


sziku69
(senior tag)
Blog

Nem értek egyet veled. Itt nem arról van szó, hogy az emlékek szépítik meg a múltat. Akkoriban minden télen volt rendesen hó, és hideg is. Valamikor több hó volt valamikor kevesebb. De mostanra eltűntek az évszakok, és elég szélsőséges lett az időjárás. Az hogy ez mitől van, nos ennek a megítélése már nem az én dolgom. Ezen vitatkozzanak azok akik értenek (vagy azt hiszik) hozzá.

adrian360
Grönlandot nyilván a nyári hónapokban látogatták a vikingek. A sziget nagyon nagy részét már évmilliók óta jég borítja, több száz méter vastagságban. Ez a jég kezdett olvadni nagyobb ütemben az utóbbi időben.


bambano
(titán)
Blog

hivatalosan amikor jég van a földön, akkor van jégkorszak.
ez most egy jégkorszak vége.
vajon mit kellene ilyenkor csinálni a földnek? talán csak nem felmelegedni?


adrian360
(őstag)

téli csapadék mennyiség és hőmérséklet az átlagtól való eltérés alapján

ezek szerint pl : 1920-as években átlagosnál kicsit szárazabb telek voltak, és hőmérsékletben se volt nagyon kiugrás. aztán az 50-60-as években hidegebb telek voltak, és sok csapadék. de a 70-es években megint enyhe tél kevés csapadék. 90-es években megint volt pár csapadékmentes tél egymás után.

Mindig vannak hullámzások. most éppen két három enyhe tél után vagyunk, ezért érezzük nagy változásnak.


sziku69
(senior tag)
Blog

Remélem igazad lesz.De azért az vitathatatlan, hogy az utóbbi pár évben valami megváltozott az időjárásban, és ennek egyik fő oka a jégsapkák olvadása. szvsz


bambano
(titán)
Blog

tévedés. megváltozott az időjárás, aminek következménye a jégsapkák olvadása.


Lauda
(félisten)
Blog

Mivel nem egy programrol van szo, ami mindig ugyan azt ismetli, hanem egy hatalmas bolygo idojarasarol, ami folyton folyvast valtozott eddig es fog a jovoben is.

[ Szerkesztve ]


sziku69
(senior tag)
Blog

Egyik következik a másikból szerintem. Nevezzük a kiváltó okot üvegház hatásnak, vagy a jégkorszak végének. A lényegen nem változtat. Nehogy azt mondjátok, hogy ami pár éve zajlik az teljesen átlagos. Lehet hogy millió, vagy akárhány évente átlagos, de évszázados léptékkel mérve szerintem egyáltalán nem nevezhető átlagosnak.


bambano
(titán)
Blog

nem ezt vitatom, hanem azt, hogy felcserélted az okot és az okozatot.
nem a jégsapkák változása okozza az időjárásváltozást, hanem fordítva.


sziku69
(senior tag)
Blog

Igen, ez igaz. Viszont a jégsapkák eltűnésével fordulhat az időjárás ilyen "extrémre". Mint a láncreakció egyik "láncszeme". Erről már elég régóta beszélnek, de csak ködös elméletek vannak a végkifejletről, vagy a visszafordíthatóságról.


nubreed
(veterán)

Érdekes volt olvasni.

Bár én mindig utáltam a havat, a havazást meg a telet, nekem egyáltalán nem gond, hogy enyhébbek a telek. :)


sziku69
(senior tag)
Blog

Ma vagy 1000 napos :)

Azért a havas táj pozitív hangulatot kölcsönöz a karácsonynak, például. Elég morbid, ha már műanyag hóembert kell kitenni az udvarba dekorációnak.


nubreed
(veterán)

Huh, tényleg. :D Ezt nem is figyeltem egyáltalán. :)


Mika1227
(őstag)

Én azt se bánnám ha egy hópihe se esne soha, utálom a hideget!


sziku69
(senior tag)
Blog

Hideg ellen fel lehet öltözni. Fázni én se szeretek. Viszont a 40 fokos meleget se szeretem, sőt. Már a nyarat se úgy várom mint régebben. Gondolj vissza az elmúlt nyarakra. Vagy vihar volt, vagy hőség. A vízparton el lehetne viselni, de ezen a nyáron nehéz volt jó időt kifogni.


Mika1227
(őstag)

Persze ez igaz de én akkor is így vagyok vele.


sziku69
(senior tag)
Blog

Akkor télen, neked marad a meleg szoba? :) Onnan jó nézni a hóesést.


Mika1227
(őstag)

Hát nem igazán, van egy 4 éves kislányom na vele menni kell! Persze ez nem gond!


sziku69
(senior tag)
Blog

Ajjaj :) akkor nincs lazsálás. Remélem nagy hórajongó lesz! :P


Cyberpunk
(félisten)
Blog

Az igazság az, hogy statisztikailag belefér ez a mostani enyhébb jellegű időjárás, noha a felmelegedés kimutatható, más kérdés, hogy mi miatt is, vannak elméletek persze. De nem lehet kijelenteni, hogy ez most e miatt van. Még legalább is nem!


Vladi
(nagyúr)
Blog

Én megvagyok nélküle, köszi. Láttál te mostanában gázszámlát családi házban februárra. :F :W

Jó oké, globális éghajlat megatöbbi. Ez van. De legalább 1-2 jó dolog is legyen. :)


sziku69
(senior tag)
Blog

Eközben az USA-ban.

[link]


Dany007
(veterán)
Blog

Na ez az igazi tél! :D De hiányzik már egy ilyen itthonra is. : )


Lauda
(félisten)
Blog

Nekem nem hianyzik az biztos. ;)


sziku69
(senior tag)
Blog

Dehogynem! Együtt lapátolnánk a havat! :D Mondjuk egy méteres havat nem tudom hova raknék. :Y


Vladi
(nagyúr)
Blog

Múltkor azt mondja nekem székelyföldi ismerős, hogy "á nem volt nálunk nagy tél. csak fél méter hó esett" :DD


sziku69
(senior tag)
Blog

Az jó, mert elvileg majd arra megyünk télen.

üzenetek