Az utolsó (vagyis az utolsó előtti, ha külön vesszük az utolsó sort) bekezdést ráírhatnám a homlokomra, bár engem nem dühít.
Beletörődtem, hogy én leszek az utcában a bolond ember a kígyóval. Így jártam.

[ Szerkesztve ]

Jobbkor nem is találhatnám meg ezt a írományt. Fokozza, az egyébként is majdnem ugyan ilyen hangulatom. Nem jutok egyről a kettőre, és ez dühít. Dühít, hogy a miért?-re miért nem kapok választ, mikor Én szerintem mindent megtettem.