Mán csomagolunk is, felmondok a MÁV-nál és megyek kukásnak. A kuka mellett talált számítógépeket meg bontom és eladom, ez lesz a másodállásom.
Nem merülnék bele jobban mint kell, de komolyra fordítva a szót, én úgy vettem észre, hogy még mindig elég messze vagyunk a nyugati fizuktól, ami az összehasonlítás alapját képezné az a mozdonyvezetői állás, ami fizukról tudok az még mindig nem éri el a táblázatban szereplő összeget. Közel sem. Kíváncsi lennék (DB) német vasútnál részletesebben milyen bérek vannak illetve a közszférában, mert asszony kormányhivatalnál dolgozik.
Mert az nagyon szép és jó, hogy tavaly még a hírekbe is bemondták, hogy a vasutasok kapnak 30%-ot, csak azt felejtették el hozzátenni, hogy ezt osszuk be 3 évre (15-10-5% vagy valami ilyesmi, tűzoltásnak megteszi, egyébként neszefogdmegjól). Sok kolléga inkább másodállásban tolja a főállású MÁV-os foglalkozását, mert a maszek jobban fizet, kevés a szakember.
Amúgy érdekes a lista, gondolom vannak különbségek az egyes régiók között, ahogy itthon is.
100€ egy hónapra a tv-net-mobil? Kicsit sokallom... Nekünk feléből megvan itthon, bár a tévé így is tök fölösleges, havonta ha két focimeccset sikerül elcsípnem az nagy szó, azon kívül be sincs kapcsolva.
Narxis: Én a kutyaóllal próbálkoztam, de nem tudtam kiadni, víz-villany ugyan nincs, de cserébe jól hőszigetelt és a wifi is fogható, de még a kutyának se kell, inkább bent alszik.
[ Szerkesztve ]