Egy segítőkész telefonboltos története

írta: aggleány, 13 éve

Ez a kis történet pár hete esett meg velem.

A Mobile Meetingen volt szerencsém megismerkedni az SE Xperia Neo-val, és mikor kiderült, hogy egyszer majd lesz bordóban is, teljesen rágyógyultam arra, hogy nekemezkellnekemezkell!!! :B

Azóta lestem a híradásokat, de azért lassan csökkent a vadászláz, midőn kiderült, hogy az ismert okok miatt sokat fog csúszni a hazai piaci bevezetése. Bilifüle-szindrómával átmenetileg lemondtam róla, és abbahagytam a róla szóló híradások keresgélését.

Békésen kolbászolgattam a WestEndben, amikor az egyik kirakatból egyszer csak rámkacsintott egy Neo. ;) Nem bordó, hanem kék, de Neo! Már robogtam is befelé, és nagy lelkesen mutogattam, hogy azt szeretném megnézni. Az eladó fiatalember mindenttudóan mosolygott, és a kezembe adta a készüléket. Miután egy darabig hagyta, hogy nézegessem, csodáljam kecses ívét, karcsú alakját és fénylő gombjait (a telefonét!), kedvesen megjegyezte, hogy ha nem bánom, inkább egy másik készüléket ajánlana, ami jobban illik egy olyan hölgyhöz, mint én. Egy kicsit meglepődtem (na jó, halálosan ledöbbentem :Y ), és megkérdeztem, hogy miért. Erre ő azt válaszolta, hogy ez egy elég bonyolult, új operációs rendszert futtató készülék, és ő biztos abban, hogy számomra sokkal jobb választás lenne egy olyan készülék, ami nőiesebb és elegánsabb. Kérdeztem, hogy tényleg úgy gondolja, hogy nem tudnék megbírkózni a feladattal?

Erre visszavonulót fújt, és egy cetlire felírt valamit, amit aztán nagy ívű mozdulattal átnyújtott, miközben ezt mondta: "Ez az oldal egy kezdőnek szóló, nagyon jól érthető leírást tartalmaz erről az operációs rendszerről. Szerintem tanulmányozd át, és ha még így is akarod, akkor gyere vissza, de amíg nem ismered a rendszer felépítését és lényegét, addig nem érdemes ilyen készüléket vásárolni. Sokan bosszankodnak vele."

Megköszöntem a segítséget, aztán amikor ránéztem a cetlire, nagy-nagy jókedvem támadt. Annyira, hogy pár percig nem is bírtam elmondani, hogy minek örülök annyira. :DDD

A kedves fiatalember a saját androidos oldalam elérhetőségét írta fel nekem! :C

Miután ki tudtam nyögni, hogy mi volt annyira vicces, szegény teljesen kiakadt, és veszettül elkezdte magyarázni, hogy higgyem el, ő nem akart rosszat, pusztán segítő szándékból javasolt másik készüléket, nem, szó sincs arról, hogy butának nézett volna, de hát a hölgyek nem szokták szeretni a műszaki dolgokat, pláne nem újat tanulni ilyen téren, és borzasztóan szégyelli magát. Szegénynek tényleg elég sötétvörös volt a feje, ahogy magyarázott, ritkán láttam férfiembert ennyire vörösödni. :o

Mondtam, hogy semmi gond, tényleg, abszolút nem bántott meg, és meg vagyok hatódva, hogy az én oldalamat ajánlgatja, mert ez azt jelenti, hogy egész jól sikerült. :K

Ekkor elkezdte mondani, hogy ő még soha nem látott ilyen alaposan kidolgozott, minden részletre kiterjedő... Na itt állítottam le, mert már kezdett kínos lenni a dolog. Már többen is néztek, mivel nagy vehemenciával hadonászott, és közben lóbálta a telefont.

Menekülőre fogtam a dolgot, köszöntem és távoztam, és mikor hátranéztem, a fiatalember még mindig ott állt, és döbbent arccal bámult utánam.

FIN