Egyről a hatra

írta: Algieba, 3 éve

Ma nyugdíjaztam a 2018. decemberében vásárolt Nokia 2.1 telefonomat. Sokáig jól szolgált, de 10-esre frissült Go rendszerével megkergült, a legkisebb terhelésre is újraindulással reagált. Nagyon visszafogottan tudtam csak használni. Kellett helyette egy másik korszerűbb okostelefon. Átgondoltam, hogy mik a lehetőségeim és végül a használt piacon néztem körül. Véletlenül akadt meg a szemem a Xiaomi Mi 9 Lite helyi hirdetésén. Látom, hogy jó ideje népszerű a márka, tavaly a Redmi Note 8T már felkeltette a figyelmemet, de ettől a gyártótól még nem volt mobilom. Egyébként a Xiaomi olyan sok modellt adott ki, hogy rég elvesztettem a fonalat a készülékeivel kapcsolatban. A Mi 9 Lite is totál homály volt számomra. Ezért elolvastam a tesztjét, megnéztem Mobeel tesztvideóját és rájöttem, hogy bőven jó nekem. A "kell" érzése egyből felugrott bennem. Egyik napról a másikra leszerveztem az adás-vételét az előző tulajával, aki hirdette. Most itt van a kezemben és fülig ér a mosolyom. A címben szereplő egy és hat a ramra utal, a Nokiának csak egy volt, míg a Xiaominak hat van. Jelentős előrelépés a fapados szintről a középkategóriába. Remélem, hogy sokáig a mobiltársam lesz az üvegszendvics szépség. :))

Kiegészítés: A Nokia 2.1 újraindítás után "home office" telefonként lett beüzemelve. Csak a legszükségesebb kommunikációs alkalmazásokat telepítettem újra. Sim kártya sincs benne. Itthoni wifin lóg.
A Xiaomi Mi 9 Lite az alaptudású elődje után abszolút pozitív élmény. A picit eltérő arányai miatt kapásból jobb kézben tartani. Pedig magasabb a Nokiánál, de nyurgább és vékonyabb. Szilikon tokjában is. Az üvegház számomra lenyűgöző, de tény, hogy nagyon csúszós. Eszem ágában sincs tok nélkül használni. Napfényben engem a hátlap a hematit ásványra emlékeztet. Azért időnként gyönyörködöm benne. Hangzása nekem megfelelő a telefonálásnál és zenehallgatásnál is. Működése zökkenőmentes. Kimaxolta számomra a felhasználói élményt és őszintén meglepett, hogy középkategóriában ilyen készülék is megjelent. Felső kategóriás érzetet ad. Soha többé nem veszek alsó kategóriás okostelefont. Tudomásul vettem, hogy kell az erős hardver, hiszen a mai mobilok kézi számítógépek. És örülök, hogy megfizethető áron be tudtam szerezni egyet. :))