Meghírdettem a tutit.

írta: bacsis, 5 éve

Tudom, hogy nem szabad\illik itt hírdetni, első sorban nem is ez a célom, meg másodsorban is max nyomokba tartalmaz a szándékom ilyesmit. Inkább arról van szó, hogy előkerült egy jó kis stuff, mondta a Zasszony hírdessem meg. Felraktam a Facebook jópár csoportjába. És egy kicsit viccesre vettem a figurát. Gondoltam megosztom veletek is a művemet :DDD
NA gyerekek, most itt a lehetőség, hogy meg vegyétek a tutit! El mondom, hogy ez a cucc, olyan, mint a feleségem nagymamájának a körömvirág krémje, azaz ez MINDENRE IS jó!
A termék gyártója szerint, meg aki értékesítette anno számunkra, ha ezt megveszed, az felér egy örök élet+ ingyen sör lehetőségével, egy kis sarkítással.
És, hogy, hogyan csinálja? NA attól tényleg el dobod az agyad! A cucc a testi, és a lelki energiánkat egyesítve emeli a szervezet rezgésszintjét, és ezzel elősegíti a jobb közérzetet! Hát kell ennél több? Mindenki heppi, főleg majd én, ha megveszed tőlem!
ÉS akkor most jön a teleshopos rész, ÉS EZ MÉG NEM MINDEN! De nem ám! A cucc két részből áll, az egyik maga a masszírozó gép, ami most extrém akciós, és még a szöveg végére annak is engedek a feléből, a másik fele pedig egy masszírozós matrac, amit távirányító segítségével lehet szabályozni.
HA eddig nem győztelek meg, akkor most figyelj, mert leírom a tutit! Ezek a keleti népek nem xarral gurítanak ám, ha az egészségről van szó! Mert a szervezetre gyakorolt hatása az valami elképesztő!
Aszondja, hogy:
-Allergia, asztma, és krónikus nátha esetén is ajánlott! Mondjuk azt megnézném, hogy segít az emberen, mikor majd meg fullad, de hát Jackie Chan ajánlásában ki kételkedne? NA jó, nem ő ajánlja, de akár még ő is ajánlhatná.
-Továbbá serkenti az anyagcsere folyamatokat. Ezt kivételesen tudom hogy csinálja. HA éjszaka rálépsz arra a masszírozós Jáde köves témára, tuti besz*rsz.
-Betegségek kezelésére is alkalmas. Hogy milyenekre? Azt nem részletezi a gyártó. Tuti jó minden nyavalyára
-Rendkívül jó a fájdalom csökkentő hatása, és bőrbetegségek kezelésére is alkalmas.
Na ezek után ki nem szeretne magának egy ilyent?
Totál újszerű állapotban, egy szer sem volt használva. Eladás oka: Én így is makk egészséges vagyok, ha használnám, lehet újjá is születnék, nekem meg jó így az életem.
Anno 120ezer Ft volt, és ahogy ígértem a végére a felének a feléből is engedek. Gyerünk pajtás, csináld meg életed bizniszét!