Cím: Ismeretlen

írta: Barthezz2, 5 éve

Tegnap egy novella alatt épp azt ecseteltem, hogy gondolkodtam egy Sci-Fi írásán. Fantáziám nagy, de az írói vénám nem tudom mennyire van meg. Megpróbáljuk. Itt egy kis bevezető, a story a fejemben a végtelenbe tart, nem tudom mennyire tudom átadni. Döntsétek el ti, aztán ha kell, jöhet a folytatás :)

Chapter 0 - Péntek

Nem tudom mivel lehetne már feldobni a hétköznapokat, hogy ne érezzem minden nap, hogy legszívesebben csak hazamennék, elfeküdnék és bámulnám a plafont. De lépjünk túl ezen, péntek van, percek kérdése és végre mehetünk haza. Mindenki tök boldog ettől, de aztán tényleg, hazamész és mit csinálsz? Melózol tovább vagy ülsz és unatkozol. Sebaj, péntek van. Az a péntek, most minden más lesz.

-Te Steve, jött a JPL-től mail, hogy át kellene nézni a hétvégi anyagiakat! Megtennéd?

Más lesz, az... Mindenkinek ilyenkor kell minden. És kinek kell mindent megoldani? Persze, hogy nekem. Megszoktam már, nem baj, 2 perc az egész.

-Meglesz – válaszoltam. – De Scott, arról beszélj inkább, mikor jössz fel végre te is velünk újra a hegyekbe? Azt ígérted, olyan kaját csinálsz nekünk, mást sem akarunk majd enni!

-Ahh, nem lehet – felelte - Anna megint tervezett valamit hétvégére. Így is utál, hogy folyton itt vagyok...

-Nem kellene meló címszóval Andy’s-ben levezetni, talán az asszony is látna otthon – vágja oda Dave.

Hozzáteszem, nem alaptalanul. Jó gyerek Scott, de szeret kicsit egyedül lazítani, meg tudom érteni. Megint itt ez a project, megint kevesen vagyunk, és megint tegnapra kell minden. Na meg eleve, milyen név már az, hogy ARA. Legalább lelkesítené az embert, de ezt bámulni mindenhol, kissé fura.

Persze, az Automatic Road-Finder Aplication-t nem nagyon lehet minek másnak rövidíteni. Ez ugyanis a NASA új ötlete: küldjünk fel egy hajót, ami majd magától keres lakható bolygókat odafent. Nem veszélyeztetünk emberéletet, nem kell emberre alkalmassá tenni, aztán majd ha talál valamit, ráérünk utána gondolkodni, hogyan nézzük meg. Persze nem lazsálják el ennyire, fogjuk azt látni, ha végre össze bírjuk hangolni a kommunikációs modult a kamerákkal és a szenzorokkal. De azt nem most, most hétvége van, két hónapja az első.

Közben a kért anyagokat is átnéztem. Fél 5. Azt hiszem, mára elég. Dave már haza is ment, ami nem is baj, Scott megint nem jön, kénytelen ő főzni, én vagyok a házigazda, mindent én sem csinálhatok, nemde?

Mondjuk úgy könnyű, hogy van egy nagyapám, aki rám hagyta a hétvégi házát. Fent a hegyekben, a tó mellett. Gyönyörű vidék, erdővel körülvéve, távol a világ zajától. Nincs is semmi, ami megzavarná kellemes kikapcsolódásunkat, leszámítva, hogy a generátor hangja lassan ide is elhallatszik. De végre megvan a megoldás, így talán már ezzel sem lesz gond. Csak érjünk oda.

Persze az irodát megint nekem kell lezárni, Jahn csapata csak hétvégén jön megcsinálni a kommunikációs rendszert, addig egy lélek se lesz itt. Itt egy kód, ott egy scanner, amott egy biztonsági ajtó… pff… na, laptop, kocsikulcs megvan, mehetünk is, úgy is fél óra még, míg vállalható lesz a kocsi. Van vagy 40 fok. A 67-es Mustang meg jó, csak klíma nincs, meg tankolni ne kelljen.

Amíg szellőzik, legalább belefér egy cigi is. A NASA-nak van egyfajta egészséges tűzparája, nem csak fent, lent is, így egy nyamvadt dohányzó nincs az épületben.
Szerencsére fúj a szél. Most. Hétvégére nem kellene, mert aztán megint a tó közepéről szedhetjük össze az éjjel kint felejtett matracokat, mint tavaly. Nem volt vicces. Persze beszélhet az ember ezeknek, a harmadik sör után már kit érdekelt mi marad kint. Jó, persze, engem sem. Na de most már irány haza, lassan kezemre ég a cigi is, úgy pörögnek az események a fejemben. Pakoljam be az alkatrészt a generátorhoz, kaja, pia, szóljak Gregornak és Melinek is, hogy időre jöjjenek. Aztán kell matrac is, a tavalyi nem élte túl az éjszakai fürdőzést, meg a JPL-nek is szólni kellene, hogy a kameramodul már aktív… francokat, most pihenünk… Ahh, messze még a nap vége...

Hétre haza is estem, fantasztikus, de legalább már megvan minden. Gyorsan bepakoltam még ne hajnalban kelljen, aztán pattintottam egy sört a TV előtt és mára ennyi. Reggel 6-kor indulás, addig már nincs erőm semmihez. Bár a TV utoljára 3 hónapja volt bekapcsolva, de ha már hírek mennek, legalább megtudom, milyen időre számítsunk. Jönnek a Perseidák, fent a hegyen talán látjuk is majd őket, feltéve, ha jó idő lesz. Azt mondják az lesz. Remek.

Tudjátok, van az az alap tézis, hogy egy NASA-nál dolgozó mindent tud. Mindenről és mindenkiről. Mind a 22000 emberről. Hát nem. Én is a hírekből tudtam meg, hogy idén valami durván jó lesz ezekben a meteorokban. Állítólag egy nagyobb szelet hasít majd át a föld röppályáján, így a szokottnál is látványosabb esemény várható. Persze aggódni nem kell, világvége majd decemberben. Hát nem ám majd, mikor nyaral az ember. Persze, addigra még a Maja naptár folytatása is előkerülhet, így egyelőre nincs baj. A sör meg közben elfogyott, megyek is aludni, reggel korai lesz az ébredés.

Nos, ugye Scottnak van az a hülye szokása, hogy hazafele megáll iszogatni egyet. Semmi durvulás, üdítőzik a srác, csak aztán az asszony meg hiányolja otthon. Így, ha kiszakadunk egy kicsit a folyamatos munka forgatagából, ő soha nem ér rá. Persze, baszogatjuk miatta, én is, de tudja jól, hogy csak testvéri szeretet beszél belőlünk. Megérdemli a magányt. Összehozni egy olyan projectet, amit neki kell, nem egyszerű. Az emberes küldetések ebből a szempontból jobbak, ott mindig van, aki belenyúlhat, vagy aki utólag hozhat meg olyan döntéseket, amiket meg kell. De egy automatizált hajónak előre meg kell mondani, mikor, mit tegyen. Fel kell készíteni minden várható és váratlan eseményre, meg arra is, amire nem is gondolsz. Na ezt csinálja Scott. 8 éve.

A srác nagyon tud, 180-as IQ-val 20 évesen doktorált, de ha szembe jön veled az utcán, meg nem mondod róla. Na nem azért, mert olyan szakadt vagy csöves kinézetű volna, de nem is úgy kell elképzelni, mint egy pápaszemes görnyedt tudóst, ahogy azt a filmeken látod. Csak egy szimpla srác. Rohadt sok ésszel. Szerzett is egy feleséget, elsőként a csapatból, azóta eltelt 5 év és boldogan él Anna-el, leszámítva persze azt a napi órácskát, amíg hazafele megáll még „dolgozni”.

Bár ugye említettem, hogy rohadt sokan dolgoznak a NASA kötelékében, azért csak sikerült Dave hugát összeszednie. Persze nem véletlenül ismerkedtek meg, akkor még eljártak velünk a nagyapám házához. Scottot én vittem, Dave meg hozta a húgát. Hazafele meg már együtt mentek. Aztán azóta is, csak most meg már velünk nem nagyon járnak fel. Sok a munka, telik az idő, családalapítás fontosabb. Érthető.

Dave meg nem is különbözhetne jobban a húgától. Miután a szülők meghaltak, egyedül maradt a családi házban és élvezi az életet. Azt mondja, neki egyedül a jobb, a munka úgy is elveszi ideje nagy részét, amit Scott példájából láthatunk is, így abban a kevés szabadidőben, amink van, inkább csinálja azt, amit szeret, és nem kell foglalkoznia senkivel és semmivel. Ez is egy nézőpont. Aztán persze látjuk rajta, mikor a testvéréről beszél, hogy azért irigykedik ő rendesen, csak valahogy jobb neki elfojtani ezt az egészet, mintsem azon eméssze magát, hogy alakulhatott volna másképp az ő élete is. 36 éves, ne hívjuk még öregnek, egyszer biztos benő az ő feje lágya is.

Én meg közben alszom. Jézusom, nem is emlékszem mikor aludtam utoljára 3-4 óránál többet. De egyetlen ellenségünk van, viszont az mindennél erősebb. Az idő. Próbáljuk leplezni, de lassan lehetetlen lesz, hogy a Föld 9 milliárd ember életét nem képes tovább eltartani. Hiába a fúziós reaktor, ami majd korlátlan energiát adhat, hiába a génmódosított élelmiszerek, amik után az ember már abban sem lehet biztos, hogy az a répa az répa, amit a levesbe tett. Egyszerűen megfulladunk. Elfogy a tér, elfogy a levegő, így minél előbb megoldást kell találni. Nincs idő pihenésre, nincs idő tévelygésre. Mennünk kell. Most.
Musk ötlete jó volt, de a Mars terraformálása akkora befektetést igényelt volna, hogy egyszerűen a megvalósítás el is emésztette volna a még megmaradó földi és emberi kapacitást egyaránt. Nincs mese, más megoldás kell. De mi? Ez foglalkoztatta az egész tudós társadalmat, és végül onnan kaptuk meg a választ, ahonnan nem is vártuk volna. Megkaptuk? Na ez a nem biztos, ez az, amit ki kell derítenünk, és ez az, mire az utóbbi 10 évemet áldoztam én, és még nagyon sokan mások is tették.
2023-ban mikor a Webb űrtávcső átvette a Hubble helyét, nagy reményekkel várta mindenki az első képeket. Megérte a több évtizedes fejlesztést? Megérte a belefektetett munkát? Még az is lehet…

Folytatása következik..