Hull a hó és hózik..Ohh..wait..

írta: Barthezz2, 10 éve

Nem mondhatnám azért magamról, hogy túl öreg vagyok, de mégis, én még emlékszem, mikor gyerekkoromban térdig érő hóban gázoltam haza a karácsonyi rokonlátogatásból. Hóban, igen, akkoriban még volt olyan..

Persze, értem én, hogy erre mifelénk nem feltétlen adatik meg, hogy havazzon karácsony tájékán, de valahogy emlékeimben az maradt meg, hogy gyerekként utáltam, hogy hidegbe kell kimenni, ámbár szerettem a havat, szép volt, ahogy esett, jó volt benne hemperegni, és még takarítani is örömmel mentem ki a karácsonyfa alól, mert az úgy meghitt és szép volt akkoriban.

Most mi van? Idén novemberben még füvet nyírtam(mentem már mindenszentek napján hóesésben a temetőbe), a karácsonyfa előkészületei alatt(aka. belerakni a talpába), vagy 5x kellett majdnem a fa után rohannom, mert vitte el a szél az udvaron, mindez egy vékony kabátba, ami csak a szél miatt volt rajtam. Tegnap, esőben, egy melegítőben voltam kint este 8kor..
Ahogy fentebb írtam, ez megesik erre mifelénk, de az a baj, az elmúlt karácsonyokból inkább az jön vissza, hogy pólóban és napsütésben hozom a fát, mintsem az, hogy dideregve lapátolom a havat..

Nem kívánok ezzel semmire utalni, csak hát azok a régi szép idők..