Diszkrét műveleti erősítő (OPA Green)

írta: bkercso, 8 éve

Talán nem vagyok szerénytelen, ha azt írom, hogy az elmúlt években elég szép karriert futott be az OPA Green. Többen keresik azóta is, hogy leálltam vele. Így megadom a receptjét, hogy, aki saját vagy barátai szórakoztatására elkészítené (esetleg ellenszolgáltatás fejében), az megtehesse. Ha pedig valaki nagyobb bizniszt csinálna belőle és fontos számára a korrektség, annak elérhető vagyok. :)

Több hifista tapasztalata szerint ez a diszkrét műverősítő több készülékben jobban teljesített az összes kipróbált IC-s társánál.

Megadom a kapcsolást és egy univerzális NYÁK-ra tervezett NYÁK-tervet, furatszerelt alkatrészekkel. Az SMD-t használó tervet viszont nem adnám meg, hogy az utánépítések ne keveredjenek az eredetivel.

Jelforrásokban és fejhallgatóerősítőkben volt használva. Tisztán A-osztályú, együtemű konstrukcióról van szó, amelynek végfoka 10 mA nyugalmi árammal jár, így a kimenőáramnak is ennyi a maximális csúcsértéke. Össz. nyugalmi árama 13 mA csatornánként. Tápfeszültsége +-4,5..+-20 V között lehet, de +-12 V fölött az 51 ohmos ellenállást érdemes 100 ohmosra cserélni, ezzel felére csökkentve a nyugalmi áramot, hogy kíméljük a végtranyókat. Két fajta készült belőle (mindkettő v1.0 verziószám alatt): az egyik egységerősítésre stabil, míg a másik I/V-konverterben sem zajos. Fordítva nem igaz a dolog. Utóbbit hívjuk mostantól MKII-nek! A két fajta csupán egyetlen 120 pF-os kondenzátor (egy Miller-kapacitás) pozíciójában tér el egymástól.

Alkatrészválasztás:
Tranzisztorból ONSemi agy NXP gyártmányt érdemes venni, ellenállásból pedig fémréteg Yageo-t (0,6 W, 1 %)! A 120pF-ok kerámiák (NP0/C0G, más nem is nagyon van). SMD esetén a tarnyók BC547C/BC557C típusok. A kimenetre lehet nagyobb áramú típust is választani, hogy ne menjen tönkre olyan könnyen egy rövidzár esetén, pl. BC337-40 (SMD: BC817-40). Nem tudom, hangban ez milyen változást okoz, csak az OPA Green3-ban használtam őket végtranyóként. Tüskesor: Lomex 43-10-84 (64pin 90° preci 0.6/0.47mm).
A bemeneti tranzisztorpárt válogassuk párba áramerősítésre 2 %-on belül! (Az áramtükörben lévőket pedig U(be)-feszültségre illene, de annyira kicsi a gyártási szórás (1-2 %), hogy ezzel nem kell foglalkozni.)

(/P)
Két fotó az eredetiről(/P)


És egy a prototípusról. Ilyen lesz a lentiek szerint megépítve. Hangra azonosnak hallottam őket anno


Az OPA Green v1.0 kapcsolása


Az OPA Green v1.0 MKII kapcsolása. A nyíl az előzőtől való eltérést jelöli


Nyílthurkú frekvencia- és fázismenet (mindkét fajtáé hasonló)


v1.0 ültetés. A panelek egymást fedve, egy irányba néznek és a kékkel jelölt furatokon vannak egymással összekötve (ld. fent a fotót!)


v1.0 MKII ültetés

bkercso

Ajánlott irodalom

Nelson Pass: DIY Op Amps