MEGÉRKEZETT!!

írta: Carlytoo, 5 éve

Igen, végre megjött a várva várt internyet. Az UPC optikai kábele eljutott hozzánk is, így én rögtön megrendeltem az 500mbit/sec-es letöltési sebességgel rendelkező csomagot.

Hívtak kedd reggel 8:30-kor, hogy "Itt vagyok,heee' bekötném a netet". Hurrá. Már megyek is ki. Emberünk ott várt a kapuban. Nem volt nehéz észrevenni, hiszen nem kis darab. Neki is látott a munkának. Meg kell jegyeznem, hogy egy közvetlen, pozitív kisugárzású ogre papával volt dolgom. Hozott mindent, ami a bekötéshez szükséges. Kicsit féltem, mikor az oszlopra mászott fel azzal a termettel ( saccra: 2m felett / 160-170 kg), de nagyon ügyesen megoldotta. Állítása szerint 25 éve űzi a szakmát, de látszott is a profizmusa. Megkért, hogy amíg ő foglalatoskodik, addig az utp kábelezést oldjam meg, ami meg is történt. Röpke másfél óra alatt meg is voltunk a dologgal. Tudom ,hogy máshol 1-2 Gbit/sec-es internetkapcsolat is elérhető, de én a 8mbit/sec ezt már megváltásnak érzem. A 29-es körzet végre lassan fel-felzárkózik. :C