A SpaceX két embert vinne a Holdhoz 2018-ban...

írta: Cifu, 7 éve

A helyzet az, hogy egy nagyobb lélegzetvételű cikket írtam / írok a Logoutra a most készülő amerikai űrhajókról. A mérete miatt kénytelen voltam kettébontani, és az első része szerdán jelenik meg a címlapon várhatóan. A 'mókás' mégis az, hogy most folyamatosan bővíthetem, mivel cirka egy héten belül egy kisebb fajta cicaharc kezd el kialakulni a NASA és a SpaceX között.


Az SLS hordozórakéta főbb elemei

Tömören a háttérről: a NASA-nak van egy "saját", nagy célokat kitűző programja, amely az Orion űrhajóra, és most éppen az SLS nevezetű hatalmas rakétára épül. Eredetileg az Orion szolgálta volna ki az ISS űrállomás személyzet-cseréjét is az Űrsikló nyugdíjazása után, ám ez végül úgy tűnik véglegesen a CCtCap (~kereskedelmi személyszállítási szolgáltatás) keretében valósul meg (arról majd az első részben lehet olvasni, hogy erről mi a véleménye a kongresszusnak és mi a NASA-nak...). Az Orion jelenleg kifejezetten a "Földtől távoli" missziókra van szánva, 2018-ban egy személyzet nélküli útra indulna (EM-1), ami a rendszerek végső ellenőrzéséről szól (és hát ez lesz az SLS rakéta első indítása...), hogy aztán cirka 2022-2023 körül négy fős személyzettel megkerülje a Holdat, vagyis azt az utat, amit anno az Apollo-8 teljesített 1968-ban.


Az EM-1 utat bemutató CGI videó

Tudományos szempontból ennek az útnak zéró a haszna, de egyszerűen nincs pénz se Holdra-szálláshoz (amihez egy Leszálló-egységet kéne létrehozni), se egy Holdállomás-létrehozásához (erről évek óta ötletelnek az ISS üzemeltető-országok, hogy az ISS egyes elemeiből egy, a Föld-Hold L1 pontján létrehozandó űrállomást építenének, persze hasonló ötletelésekkel tele a padlás...). Szóval az első valóban "hasznos" út 2025-26 körülre várható Astroid Redirect Mission (ARM) lenne.


Egymás mellett méretarányosan a NASA (Lockheed) Orion, a Boeing CST-100 Starliner,
a viszonyítási alap NASA Apollo és a SpaceX Crew Dragon kapszulája

A CCtCap keretében a Boeing a CST-100 Starliner-el, a SpaceX pedig a Dragon 2-vel (vagy Crew Dragon-al) vinné az űrhajósokat az ISS űrállomáshoz. Ahogy most kinéz, 2018-tól, de inkább 2019-től.

Csakhogy a NASA ideiglenes új igazgatója (Robert Lightfoot, az SLS / Orion program egyik támogatója) 2017 február közepén egy tanulmányt kért, hogy a 2018-as személyzet nélküli út (EM-1) mégis csak személyzettel indulhasson el 2019-ben a Holdat megkerülő útra. A szakmai oldalakon meglehetősen döbbenten fogadták a hírt. Először is azért, mert az SLS rakétának ez lesz az első útja, és élből embert rakni rá meglepő, legalábbis. Másodszor azért, mert a NASA a CCtCap keretében a két kereskedelmi partnertől megköveteli, hogy az első úton személyzet nélkül repüljön az űrhajó, és ha azt sikerrel teljesítette, akkor lehetséges egy két fős személyzettel való tesztrepülés, ami után a valódi ISS személyzetcsere-utak elindulhatnak. Erre a saját űrhajójánál ezt a lépcsőt átugorná? Harmadszor pedig azért, mert eleddig az SLS és az Orion méregdrága fejlesztése lassú ütemben fojt, és inkább a csúszások, mint a tervezett lépcsőfokok előre hozatala volt rá jellemző.


A Crew Dragon űrhajó a "trunk" (~csomagtartó) moduljával együtt

Mindez azonban teljesen más megvilágításba került magyar idő szerint ma hajnalban. Elon Musk egy Tweet üzenetben jelezte egy nappal korábban, hogy valamit be fognak jelenteni. Ez után egy napig iszonyatos pletykainvázió indult meg, mindenki próbálta kitalálni, hogy mi lehet az a nagy bejelentés. A SpaceX űrruhájának bemutatójától az első Falcon Heavy indításon át a nemrég 2020-ra eltolt Red Mars misszió visszaállításáig minden felmerült.

Végül egy öt perces telekonferencián a média szereplőinek bejelentést tettek, majd rá röviddel a SpaceX honlapján is megjelent a bejelentés. Mely szerint 2018 végén két emberrel a fedélzetén egy Crew Dragon (hogy az elnevezés mennyire nem egyértelmű, abból is látszik, hogy rögtön utána hozzátették, hogy Dragon version 2) űrhajó meg fogja kerülni a Holdat, amihez egy Falcon Heavy rakétát fognak felhasználni. Mindezt pedig kereskedelmi alapon teszik, a két ember pedig máris jelentős "foglalót" tettek le az asztalra, hogy ez a repülés megtörténjen.

Vagyis a SpaceX kereskedelmi alapon (?), fizetős utasokkal fogja megcsinálni azt az utat, amit a NASA horrorisztikus összegekért csinálna meg 2019-ben az SLS / Orion párossal.

A cicaharc tehát abból áll, hogy az egyik oldalon fog állni az eddig cirka 25-27 milliárd dollárból kifejlesztett a NASA "saját" SLS / Orion párosa (amit a Lockheed és a Boeing óriásvállalatok építenek meg neki), a másik oldalon pedig a SpaceX Dragon űrhajója és Falcon Heavy rakétája, ami ennek a töredékéből valósul meg. Persze a SpaceX is rögtön hozzáteszi, hogy mennyit köszönhet a NASA-nak, hiszen a Falcon 9 (és ez által a Falcon Heavy) illetve a Dragon fejlesztésének jelentős részét a NASA pénzelte, ám ez inkább csak sóhintés a sebre.

Ugyanis ha a SpaceX megvalósítja, akkor mindenki fel fogja tenni a kérdést, hogy mi a fészkes fenéért fizetik az amerikai adófizetők az SLS és az Orion költségeit (ami még további több milliárd dollár lesz várhatóan az első útjáig), ha majdnem ugyan arra képes a SpaceX, olcsóbban. Mert az SLS egyetlen indítása 2012-ben cirka 500 millió dolláros nagyságrenden volt számon tartva. A Falcon Heavy ugyan jóval kevesebb terhet vihet fel, ám a listaára 90 millió dollár, és a SpaceX azt tervezi, hogy mindhárom 'core' fokozatot (amik a Falcon Heavy első fokozatát képezik) visszahozza, ami az újrafelhasználás után olcsóbb következő indítást jelenthet. Vagyis egyetlen SLS indítás árából (70-130 tonna Föld körüli pályára) alsó hangon is bő 5 Falcon Heavy indítás jöhet ki (32-54 tonna Föld körüli pályára).

Utána pedig majd a Kongresszusban és a Szenátusban csapnak össze a SpaceX és a Lockheed / Boeing lobbystái, hogy melyikre költsék majd a NASA pénzét...

Akár hogy is, úgy tűnik, hogy a NASA-t (de legalábbis a NASA vezetését) előre értesítették a SpaceX-től, hogy van egy ilyen tervük. Erre pánikszerű reakció volt az EM-1 személyzettel való repülésének ötlete, mert 2021-22-re ha így haladnak, az SLS / Orion páros első emberes repülése meglehetősen lesajnáló véleményeket kaphat, ha a SpaceX már rutinszerűen fogja ugyanezt végrehajtani...

Igen, erősen kérdéses, hogy valóban tartható-e a 2018 végi időpont, de legalább ennyire kérdéses, hogy adott esetben az EM-1 repülés 2019-ben megvalósítható személyzettel...