Miért cseréltettek velem kettöstömegüt és miként lett ez ingyen és bérmentve...

írta: csipszikutya, 7 éve

Szeretek eljárni autos találkozokra, ha az idöm is engedi. Egy Seat Alhambrával kolbászolok össze-vissza nap mint nap. Picit erösebb az auto, mint azt a gyárba kitalálták én pedig ki is használom a teljesitményét, mert állando rohanásban vagyok. Ezt nem ugy kell érteni, hogy 180al járkálok közuton, de ha egy körforgalomnál ki tudok löni, hogy akár 3-4 autot is megelözzek akkor bizony vissza 2 és padlo. Autos találkozon pedig szinte mindig rajthoz állok ha van egy kis gyorsulás.
Na hát ezt nem birta a 40ezret futott kuplungom. Egyik este indulnék végre haza, piros lámpa. Megállok, rakom 1-be a kocsit de egy picit nehezen vette, áhh nem gond. Kuplung fel, 2be majd vissza 1. Be is vette, indulok el és csak forog a motor a kocsi meg nem mozdul, mögöttem meg anyázás. Na hát fingom sem volt, hogy mi a baj, de az feltünt, hogy felengedett kuplungnál az összes fokozatot be tudta venni. Szerencsémre 50 méterre ott egy benzinkut, eltoltam oda a kocsit.
Jön a tréler, majd vw szerviz. Másnap estére kész a kocsi, kapott erösebb kuplungot, x összeg és csokolom.
Jövök megyek az autoval és alapjáraton mély, fémes csörgést, döbörgést hallottam szinte azonnal. Ha pedig leállitottam akkor mégjobban csattogott. Hétvége volt, nem volt mit tenni, nem nagyon jártam a kocsival de 1000el googléztam, hogy vhátsz áp?? Hát a gyanum beigazolodott, kettöstömegü és közben volt 2 agyrákom és nyertem 1milliot és esélyes az is, hogy nyerek egy iphonet.... Valoszinüleg a szétrobban kuplungom magával vitte. Na hétfön munka helyett bevonultam a szervizbe, hogy hallgasság meg. Igen, konstatálták a szerelök is, hogy ez bizony kettöstömegü... Hagyjam ott, szétszedik (garanciába) és megnézik, holnap hivnak. Hivnak, igen kettöstömegü cseréljék? 300 magyar huf. Hát édesfszom nincs mit tenni, cseréljék. Kicserélik, fasza minden de ugyan ugy csörög, dübög az auto. VIssza viszem, nem tudják mi a gond... szétszedik megint, össze rakják és dübög, csörög.
Szakszerü választ kaptam, jo ez igy, ezek ilyenek, nem lesz baja... Aha, de ugyan azt csinálja mint a régi 40ezret futott kettöstömegüm, akkor miért rajtak bele ujat 300ért? Kuplung robbanás elött miért nem csörgött? Válasz: mert azt hitték és ezt kell ilyenkor csinálni ha igy dübög a kocsi....
Na jo, nem törödtem bele, kedves barátom ügyvéd, csináljunk valamit mert ez nekem nem fekszik, hogy ma ebbe az országba csak ugy fájoan kidobtam 300ezret.
Tanácsára vissza vittem az autot garanciába nézzék át. 1 hét mulva jön a telefon, ügyvéddel vonulok, hogy jo az auto. Kellett bele még 1 uj kettöstömegü, nem kérik el az árát. Mondom de jo....
1 hét mulva kaptam egy bal elsö durr defektet, kerék csere közben vettem észre, hogy van 3 db kábelkötelegö össze vissza csavarva az also motorboritásnál egy csavarnak a helyén egy láthatoan most furt lyukba a teleszkop mellett. Tudtam, hogy az ott nem volt ott, mert a hiba elött 2 héttel volt elsö teleszkop cserém és akkor nem volt ott, hála istennek fényképem is volt rola, hogy az ott nincs.
Hazaértem, leszedtem a 3db kábelkötegelöt és láss csodát, az auto ugyan ugy dübög, csattog, föleg leállitáskor, persze mind ezt videoval, fényképpel, szelfivel és aznapi ujsággal tettem. Na ekkor még csak 1000km-t ment a második uj kettöstömegüm.
Hivom az ügyvédet, kárszakértö, meg minden más jogi ut amihez én nem értek. Független kárszakértö megállapitotta, hogy a javito mühely a hibás, az én kettöstömegümnek nem volt baja és 3 kábelkötegelövel cseréltettek velem 2 kettöstömegüt, mert nem rakták vissza a bolhát a motorburkolo müanyag izébe és az csattogott és, hogy ne legyen ebböl nagyobb jogi katymasz egyböl elismerték a hibát a szervizben.
Na a lényeg a lényeg, hogy pénteken lezajlott minden, vissza kaptam a kettöstömegüm árát a munkadijjal együtt és kárpotlásul a kuplungom árát is.
Most szerencsésnek érzem magam... Kell is, mert nyeltem annyi ideget ezidö alatt, hogy a ajajj...