i5 - i5S váltás

írta: Cyberpunk, 10 éve

Bizonyára többen értesültek róla már a fórumról, vagy tudni vélik, hogy nemrég váltottam ismét mobiltelefont. Gondoltam leírom a gondolataimat ezzel kapcsolatban, ha már a múltban is készült mindegyikhez egy bejegyzés, ne szakadjon meg a hagyomány. :D

Igen egy fehér/ezüst 16 GB-os iPhone 5-öm volt, amit nagy megelégedettséggel használtam egy éven keresztül. Hűha egy évig, egy mobil, még a végén megjavulok. :DDD Noha többször eljátszottam a gondolattal, hogy kéne egy nagyobb, mert hát néha jól jönne, például itthon, ha nincs humorom leülni a laptop elé, akkor azért jobb lenne egy nagyobb kijelző, de a mindennapokban jobbnak bizonyult a kicsi, így mindig elkergettem ezeket a kósza gondolatokat. :) Szóval a lényeg, hogy bevált ez a méret. Lejárt a garancia, meg jöttek az új szifonok is. Kis használatból eredő sérüléseink is voltak, így jobbnak láttam, ha cserélek, amíg még nem zuhan be még jobban a használt készülékek ára, és így nagyobb a bukfenc is. Mondjuk az sosem érdekelt, hogy mennyit bukok egy készüléken. Volt hogy egész komolyat is sikerült összehozni. ;]

Na szóval térjünk a lényegre! Cserélnék, de mire? Ezen rugóztam vagy egy hónapon keresztül, bújtam az internetet, kerestem az alternatívákat. Annyira nem probléma ez nekem, mert mindig naprakész vagyok mobiltelefon téren, tehát nyomon követem a piac alakulását, az új készülékeket. Legyenek azok itthon kaphatóak, és olyanok is, amik hivatalosan nem kaphatók itthon. Tudjátok volt kínaim is. ;)

Vegyük szépen sorba, hogy milyen alternatívák, készülék jelöltjeim voltak. A sorrend teljesen random, ahogy eszembe jutnak, nincs általam felállított rangsor!

iPhone 5S
Nagyon korrekt alternatívának tűnt. Lényegében egy javított, felturbózott i5-ről van szó formára ugyan az, valljuk be iszonyatosan jól néz ki, ha tetszik így szexi. :DDD

Google Nexus 5
Szintén jól néz ki, gyors, stabil, sallang mentes "gyári" rendszer, még egy darabig biztosított terméktámogatással.

Nokia Lumia 930
Ez is tetszik külalakra, szép kijelző, jó kamera, szintén gyors, stabil működés.

Xiaomi Mi4
Volt már Xiaomi készülékem egy Mi-2S az jó benyomásokat tett rám, és így ezt is fontolóra vettem. Tetszik a MIUI, mint UI.

OnePlus One
Ez igazából kérész életű szerelem volt, túl nagy, azt leszámítva elég erős alternatívának tartom a többi gyártó készülékeivel szemben. Jó anyaghasználat, erős, izmos vas, CM így a community támogatás biztosítva hosszú ideig.

Sony Z1C
Elsősorban a többi készülékhez képest kompakt mérete, és erős hardvere miatt.

Pantech Vega Iron 2
Mindig szerettem a Pantech készülékeit, ez is szép szerintem.

Vivo xShot
Elsősorban a kamera keltette fel a figyelmemet, meg nem mellesleg nem rossz a specifikációja sem.

BlackBerry Q10
Kompakt méret, fizikai qwerty, ami nagy szerelmem.

BlackBerry Z30
A BlackBerry volt zászlóshajója, és a kategóriájában még mindig az.

Röviden egy bekezdés erejéig kitérnék, hogy miért estek ki.

Szóval sorban. Nexus 5
Mérete, virtuális gombok nem szimpatikusak.

Lumia 930
Méret, WP, bocs Windows :DDD Lumia 920-am után valahogy még mindig tartok tőle, de amúgy gyomon követem a rendszer fejlődését, és abszolút pozitívnak ítélem azt meg.

Xiaomi Mi4
Méret, finoman szólva is Apple koppintás külsőre, na de persze ez csak szubjektív véleményem, valahogy nem fogott meg benne semmi. A Mi3 valahogy érdekesebben néz ki szerintem.

OnePlus One
Már leírtam. Méret 5,5" hatalmas, még a többi 5"-os jószág is nagynak bizonyult végül.

Sony Z1C
Nem tetszik. Nézegettem, fogdostam, de nem tudott elragadni. És noha iP védelem ide, vagy oda a kijelzőhöz képest aránytalanul nagy.

Pantech Vega Iron 2
Nagy, de kvázi beszerezhetetlen, na jó ott az Ebay.

Vivo xShot
Nagy, garancia körülményes, és kínaihoz képest drága.

BlackBerry Q10
Ennek meg kicsi a kijelzője. :DDD A volt Bold 9900-ámból kiindulva inkább nem mertem beleugrani.

BlackBerry Z30
Szintén nagy, gyenge kamera.

Tehát egy versenyző maradt végül az iPhone 5S. Bevált forma, méret, anyaghasználat, megszokott rendszer, az elődnél jobb kamera. (Ez fontos volt, nem akartam az i5-nél rosszabb minőségű kamerát!) TouchID, ami elég jól működik. Mint látjátok a méret miatt eleve kieset a jelöltek nagyja. Olyan szinten bevált ez a méret, hogy egyszerűen nem szívesen váltanék nagyobb készülékre. És jön az OS X Yosemite, mint tudni lehet MacBook-om van, OS X-et használok már jó ideje, és elég komoly ökoszisztémát fejleszt ki az Apple, így ez is egy nyomos érv a maradásra. A dilemma inkább a tárhelyet érintette, de végül maradtam a 16 GB-nál eddig sem használtam ki valószínűleg ezután sem fogom. Viszont színe meguntam az i5-öt, így mivel ez lényegében ugyan úgy néz ki a színét illetően váltani akartam. Gondolkodtam a fehér/arany színűn, de az az arany olyan semmilyen arany, ráadásul az előlap ugyan úgy fehér, eddig is ilyen volt. Úgy hogy most kicsit darkos lett egy fekete/asztroszürke, ezt nem bántam meg jól néz ki. :D

Kérdés lehet, hogy most vettem tavalyi 5S-t, mikkor jönnek az új készülékek nem lett volna e jobb várni rájuk. Nem lett volna jobb! Látjátok, hogy kiestek a tepsik mind a méretük miatt, i6-ot sem venném meg a mérete miatt a 6 Plus-t meg főleg nem! :) Másrészt az ár, azért egy 5S noha nem olcsó az sem, de jóval emészthetőbb ma már, az újak meg hát tudjuk a régi áron lesznek, vagy drágábban. Nekem meg van határ, ami fölött már nem vagyok hajlandó egy mobiltelefonért kiadni többet.

A jövő mit hoz még nem tudom, és azért a helyzetem némileg szorult sok más társammal egyetemben. Lassan nem lesz mit venni annak, akinek felső kategóriás készülék kell, szintén felső kategóriás hardverrel, kompakt méretben. Na de most egy darabig nyugi van, azt hogy jövőre mit ad ki az Apple, lesz e frissítés itt a "törpéknél" nem tudni. Egy biztos egy darabig még az i5/S-el el lehet lenni.