A fluoreszcens kijelző bűvöletében

"Miért ilyen lassú ez a sz...!"
"Miért nincs net, ezért fizetek???"
"De hát már 10x kattintottam!!"
"Azt sem tudom, milyen zenét hallgassak...."
"Jelenlegi 5-milliós HiFi rendszerem hangjával nem vagyok elégedett, tudnátok ajánlani valami jót 20 millióig?"

Rohanunk. Szinte állandóan. Semmi sem elég gyors, semmire nincs elég időnk, semmi sem elég jó....

Ezzel én is így vagyok, de pár napja megvettem ezt:

Na nem a mesekazettára (az csak egy belső poén), hanem a deck-re gondolok.
Egyszerűen csak fel akartam szállni a retró-vonatra egy kicsit, hallani a kattogást, bizgerálni a szalagot, hogy jó legyen, menőzni a gyerekeknek, hogy mi is volt a módi régen. De több lett belőle, már most, néhány közös nap után. Egyszerűen elgondolkodtam pár dolgon...

Ezek a dolgok most a zenehallgatási szokásaimból, lehetőségeimből indultak ki, szembe állítva a 20+ évvel ezelőttivel, de úgy gondolom, bátran kiterjeszthetjük általános érvényűvé.

Mivel már nem volt kazettám, először a kollégáktól kértem kölcsön (pölö a képen levőt), kimentem a helyi piacra, hogy a "lomisoknál" vadásszak, bújtam az aprókat, hátha találok valamit. Nem egyszerű, a kínálat korlátolt. Lett vagy egy tucat kazettám, semmi nekem való, de hallgathatóak. Némelyiken akad viszont meghallgatásra különösen érdemes, valahol a kazetta közepén, a 4. zeneszám. Keressük meg! Teker... Ez ilyen lassú? ... Teker... Na most kábé: nem, ez talán a 3. lehet????... Teker.... Ááá, nagyon beletekertem!!
Ekkor nevettem fel először, milyen türelmetlen is vagyok. Régen ez olyan gyors folyamatnak tűnt. Természetes volt, hogy semmi sem azonnal történik, hanem babrálni kell.

Aztán eszembe jutott, hogy lehet ám egy ilyennel felvenni is! Kaptam pár kazettát erre a célra is, indulhat a móka! Munkahelyen, meló közben szpotifájon böngészve összeállítottam pár lejátszási listát. Istenem, zeneszámok millióit érem el, itt van szinte minden, felfoghatatlan mennyiségű zene. Nem azt kell hallgatnom, ami éppen akad, hanem bármit. Majd otthon összemadzagoltam a technikát, beállítom a jelszintet, felvétel! Közben az udvaron tettem-vettem, játszottunk a gyerekekkel, de a telefonomon tudtam követni a műsorfolyamot. Hihetetlen! A végén bementem, megint madzagolás, majd hatalmas vigyorral hallgattam a sok-sok év után első válogatás kazimat.
Hirtelen az az 5 zeneszám is bőven elég volt, ami ráfért egy oldalra. Nem számított, hogy nem ez a legjobb master-elés, a jel-zaj arány, a hűde hifi minőség. Ekkor jobban élveztem, mint előtte vagy utána is, a megszokott, sokkal jobb minőségen hallgatva. Csak ültem ott a készülék előtt, mint egy kisgyerek, a villódzó kivezérlésjelzőt bámulva...

A gyerekek olyan meséket néznek, amiktől szinte fáj a fejem, olyan pörgősek. De mégis: "Ajjj, ez unalmas..."
Aztán kazettáról elindíthatták a Csongor és Tündét. Kislányom tátott szájjal hallgatta.

Újítunk, fejlődünk, hogy minden jobb legyen. Elvileg a technika révén időt spórolunk.... Nem érzem. Az internetnek hála, mindenhez hozzáférünk, még sincs mit hallgatni éppen. Nem azt akarom mondani, hogy régen minden jobb volt, inkább meg kellene tanulni értékelni, élvezni a dolgokat!