Hogyan vezető má apjuk?

írta: futo001, 2 éve

Nemrég hazautaztam családot és banki ügyintézőket látogatni.
Minden simán ment, család jól van, banki alkalmazottak szuperkedvesek és szakszerűen segítenek problémáimon. Pár órám volt a repülőig, épp az utolsó ügyintézésről meg egy vásárlásból tartottam Ceglédről anyósomékhoz. Először jártam ezen az úton, így a helyszínben nem vagyok biztos, azt hiszem Albertirsa előtt járhattam, már egy elhibázott kanyar után ismét a jó úton haladva keresve egy kereszteződést amit nem tudtam pontosan hol van, de gondoltam emlékezetből megoldom. Tempomat 100 alá picit belőve, félszemmel nézve a tükröket láttam egy világos autót közeledni, semmi extra, majd megelőz, szinte üres az út és egyenes.
Keresem a kereszteződést (mint utólag kiderült rossz helyen, sok km-rel odébb volt), annyira ráteszem a lábam a fékre, hogy a tempomat kikapcsoljon, nagyjából 90-ig lassulhattam de már nyomja a dudát mögöttem. Nem értettem.
Ekkor nekiállt megelőzni, fater nyomja a dudát, muter mutogat. Aztán megpróbált letolni az útról, fékezek, bevág elém és kezdődik a szokásos büntetőfékezgetés, majd visszamegy a másik sávba és mellém lassít, hogy újra letoljon az útról. Régi rozzant, horpadt, házilag foltokban festett ezüst Renault Laguna kombi. Gázt adtam elmentem mellette, ekkor bejött mögém. Tartottam a 90 körüli sebességet, megint megelőz, büntetőzés, majd újra mellém jött, mutattam neki, álljon félre. Megtette, persze az út közepén állt meg a sok eszével, hadd szálljon bele valaki hátulról.
60 küröli asszony kipattan, amint kinyitotta a száját azonnal egyértelművé vált, hogy ugyanolyan gyakori vendége színházi előadásoknak, mint a fogorvosi rendelőknek. Fater dettó. Üvöltenek, káromkodnak, fenyegetőznek a szitán keresztül, ami egykor a fogsoruk volt.
Szerintük én padlóféket nyomtam. Nem nyomtam, de annyira közel lehettek hozzám, hogy az enyhe lassulásomtól is megijedt fater. Mondom egy kereszteződést kerestem, lassítottam. Akkor miért nem indexeltem? Mondom hova, kerestem, nem kanyarodásra készültem. De ha az indexelés hiánya gondot okozott, miért nem tartottak megfelelő távolságot? Fater mondja azzal ne foglalkozzak, a követési távolság az ő problémája nem az enyém. Ja, mondom belém jössz hátulról, belöksz az árokba és otthagysz megdögleni az valóban nem az én problémám. De ha a követési távolság nem az én problémám, akkor miért veszik a saját problémájuknak, hogy én nem indexeltem? Itt csak a másikat kötik szabályok vagy mi?
Persze semmit nem értettek, látszott, hogy az élet iskolájában nevelkedett, mindenkinél mindent jobban tudó és ezt fröcsögve hangoztató népek voltak. A végére már kiröhögtem őket amin a nő csak jobban bepörgött és már veréssel fenyegetett. :F :D Az ürgének amúgy lehet kezdett kitisztulni az agya mert ő pár perc után elcsendesedve visszaült az autóba csak a nő pörgött tovább ugyanazt a mondatot szajkózva. Aztán ő is beült is elhúztak padlógázzal. Még egy darabig láttam őket, előzgettek mint a bolond a városban. Mert épp egy haldokló embertől jöttek a kórházból, ez volt a magyarázat. Gondolom mellé akarnak feküdni azért közlekednek így.

Egy pont volt, ahol nálam is elgurult a gyógyszer: a nő megmarkolta az alkaromat. Ekkor egy pillanatra tényleg elborult az agyam és elég durván szóltam neki, hogy ezt mégegyszer meg ne próbálja, vissza is vett egy picit.

A vicc, hogy a banki ügyintézés után vettem apósomnak egy dashcamet, ott figyelt bontatlanul az anyósülésen. Fel kellett volna tennem, legalább 1 ilyen guruló közveszéllyel kevesebb lenne az úton kb. fél évig.

A kereszteződés meglett, nem sokkal előtte volt egy trafi, lehet a karmának volt esélye egy picike igazságszolgáltatásra.

Ha Cegléd környékén régi, ütött-kopott ezüst kombi Lagunát láttok, legyetek óvatosak és lassítani ne merjetek, vagy a péklapát legyen veletek. :D