Igaz barátság

Egy jó barátom kitett egy képet:

Ennek kapcsán kicsit írogattunk is. Nem idézem pontosan, csak összefoglalom:
- Mázlista vagyok, mert két embert is igazi barátomnak mondhatok. Mindkettővel volt egy komoly hullámvölgy, de túljutottunk rajta. Az egyik esetben inkább én, a másik esetben inkább a másik volt hülye. Eléggé komoly volt mindkettő. Hogyha nem ennyire szoros és jó a kapcsolat, mindkettő véget ért volna. Már ezért is szerencsés vagyok.

Erre azt válaszolta, hogy érdekes módon, mindig az kezdeményezi a békülést, aki nem volt hülye.

- Ez így van. Amikor én voltam a hülye, megbántva éreztem magam és nagyon rosszul esett. Persze kiderült, hogy félreértés volt. A másik esetben a barátom a húga mellé állt és nem gondolta, hogy az ármánykodik. Pedig közben a húgával időnként jókat beszélgettem és én sem gondoltam, hogy ármánykodik. Érdekes módon, mióta kiderült, messze elkerül. (Mármint a húga. Mostanság is beszélünk néha, de azóta nem találkoztunk.) Amúgy meg ebben is megmutatkozik az igazi barátság. Akkor is kitartasz mellette, amikor hülye. Én mindkét oldalról megtapasztaltam.

Ezután beszéltünk kicsit és érezhetően van benne tüske, ami érthető. Nehezen fogtam fel, hogy nem akart megbántani. A másik esetből tudom, hogy ez mennyire rosszul eshetett neki.

A másik eset nem volt ennyire nyilvánvaló, fokozatosan rosszabbodott és fokozatosan jött helyre, de ott az én általam kezdeményezett beszélgetés indította el a folyamatot. Mármint azt, hogy javuljon.

Érdekes módon (Illetve annyira mégsem.) mindkét esetben egy kis kommunikációs hiány volt. Amikor én voltam hülye, vártam volna több és alaposabb magyarázatot a miértekre és a lehető legrosszabb módon reagáltam ezek hiányára. A másik esetben meg ki nem nyitotta volna a száját, hogy valami zavarja, ha nem kérdezek rá többször is.
Akármilyen jó egy barátság, a kommunikáció elengedhetetlen, sőt, szerintem az egyik alapfeltétele.

Valóban elveszíthettem volna mindkettőjüket, de mindkettő különleges kapcsolat. Az egyik lassan 26 éve tart, a másik „csak” 4.5, de olyan, mintha egész életemben ismertem volna.

Azokból a hullámvölgyekből pedig sokat tanultam. Leginkább önmagamról, általuk. Talán kevesebb hibát fogok a jövőben elkövetni és ezt nekik köszönhetem. Remélem, hogy méltó tudok lenni a bizalmukra és tudok olyan ember lenni, aki megérdemli a barátságukat.