Itt a tavasz lehellete!

„Itt a tavasz lehellete,
Hihi, haha, hoho, hehe!”

Na jó, ezt én magam sem gondoltam komolyan, de viccet félre téve, egyre inkább úgy tűnik, hogy végre vége az őszies időnek.
Egyre többet süt a nap és már egyértelműen melegít is, egyre kellemesebb a hőmérséklet, megtörtént az óraátállítás és rajtam is kitört a tavaszi fáradtság.
Szóval minden jel szerint tavasz van. Remélem marad is egy darabig, mert az utóbbi években nem nagyon volt hozzá szerencsénk. Hosszabb-rövidebb hűvös, esős időszakok után szinte azonnal nyár lett. Nem, mintha nem szeretném a nyarat.
Igazából a tél elvesztése is fáj egy kicsit. Szerettem a telet is gyerekkoromban. Az igazi telet. Csillogó fehér hó, valószínűtlenül kék ég, ragyogó napsütés és mínusz 10-20 fok. Az az igazi tél.
Az őszt viszont ki nem állhatom. Hideg, nyirkos, esős és az utóbbi jó néhány évben ebből volt 3 évszaknyi.

Közhely, hogy a tavasz az újrakezdés a természetben. Nálam most úgy tűnik, hogy valamilyen szinten az életemben is.
Végre letudtam az adósságaimat, így elkezdhetek értelmesebb dolgokra is pénzt költeni. Van egy ócska csaptelepem, egy csöpögő wc-m, lerongyolódott ruhatáram, ócska székem. Be kell szereznem néhány e-cigis dolgot, kell vennem egy külső vinyót. Kipótolhatom a hiányos bútorzatot, lecserélhetem a 25 éves tévémet, beütemezhetem a fogorvost és idén talán elmehetek nyaralni is.

Ezek persze csak az anyagi dolgok, de sokat számít, ha nem lebeg a fejem fölött egy rakás kötelező kiadás. Talán csak a tavaszi fáradtság miatt van - de talán azért, mert megszabadultam az adósságoktól - hogy ezen a héten végre nyugodtabban aludtam.
Már nagyon kellett, mert a munkámban egyre több apró hibát vétettem és kissé feszült is voltam már. Hozzá kell tennem, hogy zűrösebb a meló, mint korábban.
Reményeim szerint a sorozatos megbetegedéseken is túl vagyok már. Szerintem az utóbbi 9 hónapban sikerült benyalnom az összes létező vírust, úgyhogy immúnis vagyok már mindenre. Mondjuk a derekam még mindig ócska, de most el tudok menni a csontkovácshoz, aki a legutóbb is – közel 3 évre – megoldotta a problémát.

Vannak azért még megoldásra váró problémák. A jól fejlett tömegiszonyomat kellene helyre tenni.
Már kisgyerekként sem szerettem a tömeget. Jobban el voltam magamban. Később is maximum a kisebb társaságokat kedveltem.
A tömegközlekedés egy kínszenvedés. Volt rosszabb is, úgy 10-12 évvel ezelőtt hazafelé tartva összeomlottam a metrón. Ki kellett szállnom és haverok jöttek értem és vittek haza autóval. Szerencsére ez már a múlt, de manapság leginkább agresszív vagyok. Átmentem szociopatába, vagy valami hasonló. Legtöbb esetben csak magamban átkozódom és próbálok mielőbb kijutni a tömegből, de van, hogy néhány megjegyzés kicsúszik a számon.
Korábban közlekedés közben zenét hallgattam, ami nem volt rossz, de nem volt az igazi. Már egy jó ideje inkább olvasok, ami - kicsit meglepő módon – jobban bevált. Valószínűleg az a dolog nyitja, hogy így nem látom a tömeget. Gyakran előfordul, hogy szinte sajnálom, hogy véget ért az utazás. Ezt az érzést kell valahogy összekötnöm a tömeggel. Persze megszeretni nem fogom, de legalább nem fog zavarni.

Nnna. A tavaszköszöntőből megint valami lelki blabla lett, de sebaj. Kellemes tavaszt mindenkinek!