Szárítógép szösszenet (hogy Te ne járj pórul)

írta: hege8888, 5 éve

Párom régi vágya egy szárítógép, amit ma szabadnapos lévén én nézegettem körbe.
Végül megszületett a döntés, volt is raktáron, akár fizethetem és vihetem. Apró bökkenő, hogy ma épp
anya Micrájával voltam (téligumi cserét intéztem), szóltam az eladónak, hogy akkor tegyenek egyet félre, elugrom párom munkahelyére a kombiért, és akkor folytatjuk a tranzakciót. Oké, várnak, kedvesek voltak.
Kimanőverezek (Hódmezővásárhely, tramtrain építés miatt sokminden egyirányú, vagy le van zárva :R ) a munkahelyére (belvárostól 5 km), autócsere, visszamanőverezés.
Kifizetem, mondom a srácnak, hogy rakjuk be. Hmm, közben kiderült, hogy az összes ebből a modellből a Jumperen van még, ami a városban kóricál, de türelem, 15 perc és itt van, nyugalom ,várjam meg.
Megjön, de az üzletből látom, hogy pont úgy áll meg, hogy nem fogom tudni kinyitni a kombi végét.
Mondom az eladónak, hogy szólni kell a kollégának, hogy kicsit guruljon arrébb, mert nem tudom felnyitni
a kocsi végét.
- Azt a szürkét mondod?
- Azt.
- Hát azt hiába is nyitnánk, abba nem fér be, mert a szárítógépet nem lehet fektetve szállítani, csak állítva, mint a hűtőket.
WTF? B@szki, az előbb is mondhattad volna, mikor említettem, hogy elhozom az asszonytól a kombit.... :W
Te mit értessz kombi alatt, Ford Transitot?
Így hát csak kiszállítás (+2500HUF) lett a vége, plusz elment 1 órám.. :(((

Szóval a szárítógépet csak állítva lehet szállítani.