Merengő

Halihó!

Azon gondolkodtam, miről is szól a karácsony. Eddig úgy gondoltam, hogy csak egy elgiccsesedett, kötelező felesleges ajándékosztással járó nyűg. Igen, volt hogy én is besokkaltam, és inkább hagytam volna a ...csába. Most döbbentem rá, hogy ennél sokkal több.
Nem akarlak itt felesleges, elcsépelt frázisokkal untatni, hogy a szeretet ünnepe és hasonlók. Csak ahogy céltalanul bolyongtam a lelombozóan üres lakásban, ezer kilométernyire a szeretteimtől, a családomtól, akkor nyilallt belém, hogy valami hiányzik. Nincs konyhai sürgés, nincs esti fadíszítés, nevetés, hiányoznak a díszek, a fények, és még az összeszólalkozások is, amit valamely családtag próbál gyorsan elsimítani.
Nézem a lepedőt, ami függöny gyanánt az ablakra van akasztva. Átszűrődnek rajta a színes lámpák fényei. Odakinn már sötétedik. Egy fiatal pár sétál odalenn, kézenfogva egy pici gyerkőcöt. Nagy bojtos sapkája ide-oda libben, ahogy játékosan ugrabugrál a szülei körül. Édesen csengő kacagása átszűrődik az ablaküvegen. Összeszorul a torkom, pislognom kell.
Mi az, tán sírni fogok? Hülyeség. Öblös horkantás nyomja el a lányka önfeledt nevetését. Elillant az idill, fintorogva bepislantok a szemben lévő szobába. Az ajtó nyitva, az ágyon félig kitakarva alszik a lakótársam. Láthatóan egyáltalán nem érdekli az ünnep. Hirtelen vágy fog el, olyan erős hogy még én is meglepődöm rajta. Sebtében felveszem a bakancsom, belebújok a kabátomba. El innen! El ebből a kopasz, nyomasztó lakásból! Már markolom a kilincset, amikor megtorpanok. Az ám, de hová? Kint ismeretlen világ vár, ismeretlen emberekkel. Habozom kicsit, mert tényleg, hova menjek?
A szobából mennydörgő szellentés adja meg a végső lökést. Bárhol jobb mint itt! Kilépek az utcára. Csípős hideg van, mégis örülök neki. Ösztönösen a zsebembe süllyesztem a kezem. Megnyugodva markolok rá egy csomó puha papírzsepire. Céltalanul bóklászom az utcákon. Biztonságos távolságból figyelem az embereket. Egyre többen verődnek össze, egy irányba tartanak. Messziről követem őket. A szél a fülembe sodorja a hangokat. Szokatlan az idegen nyelv fura lejtése. De mégiscsak hasonlóak hozzánk, ugyanúgy nevetnek, bolondoznak, mint nálunk bárki más. Érdeklődve nézelődöm, figyelem a díszeket, a kirakatokat. Elsétálok egy iszogató fiatalokból álló csoport mellett. Valamit körbeálltak, igencsak jókedvük van. Kicsit szétnyílik az embergyűrű, így én is megpillanthatom a pórul járt klasszikus fehér F Astrát, ami úgy néz ki mint a mikulás szánja. Szerencsérlen autón annyi színes fényfüzér villog, mintha valami nagy karácsonyi pók szőtte volna be.
Lehúzott ablakából ömlik a karácsonyi diszkózene. Mi más,ha nem Basshunter? Lám csak, a németek is tudnak mókázni. Bajszom alatt mosolyogva továbbállok. Kezdek kicsit vidámabb lenni. A tömeg egyre nagyobb, úgy hullámzik, mint valami élő organizmus. Végül megérkezünk valami nagy házhoz. Talán kultúrház. Nehéz megállapítani, mert mindenhol díszek világítanak. Ott vannak a falon, a nagy fenyőfán, de még az udvaron is. Igazából elképesztő. Itt is szól a karácsonyi zene. Édes-fahéjas süteményillat száll a levegőben.
Elbűvölve nézem ezt a pompát. Naná, hogy telefont ragadok, ahogy a többiek is, és fotózom. Muszáj ezt megörökíteni. Az emberek boldogok, önfeledten, vidáman nevetgélnek. Rám is átragad, vigyorgok mint a fakutya. A hangulat a tetőfokára hág, amikor a lüktető muzsika megszelídül. A hangfalakból felcsendül a Tannenbaum. Az emberek összefogóckodnak a nagy karácsonyfa körül. Egy mosolygós, pufi asszonyka a kezem után nyúl, sután szabadkozom. A magyar szóra még szélesebben elmosolyodik, németül invitál. Valami olyasmit mond, hogy "komme bitte". Hívó intését, mozdulatait nem lehet félreérteni.
Nincs szívem visszautasítani. Egy fiatalember a másik kezem után nyúl, és hirtelen az önfeledten éneklő embergyűrű kellős közepén találom magam. Bár a szöveget nem tudom, de azért a jókedvüket nem rontom el. Együtt ringatózom velük, halkan dúdolom a refrént. A dal hamarosan véget ér, az emberek feloszlanak, a standok felé igyekeznek.
Megadóan sodródom velük. Mindenféle édesség, sütemény, játék, forralt bor kelleti magát. Az egyik árus kedvesen invitálva kínálja a portékáját. Udvariasan nemet intek, hiába. Összeszedem a német tudásom legjavát, és sután egy danke,nein.Nicht geld.el próbálom lerázni. Ő erre teljesen meglepő dolgot tesz. Fogad el.Ingyen. Magyar lesz jó. Nyomja a kezembe az aprósütivel megrakott tálcát.
Még egy gőzölgő műanyag pohárnak is helyet szorít. Nem akarom feltartani a sort, sűrű köszöngetéssel, sután elfogadom az ajándékot. Nagyot nyelek, arrébb állok. Zsebkendőt ragadok, kifújom az orrom.Ráfogom a hidegre, kész. Még utánam kiált, frohe weinachten! Nézelődöm még egy kicsit,majd lassan hazafelé veszem az irányt. Lehajtom a pohár tartalmát, kellemesen felmelegít, kicsit talán a fejembe is száll. Gondolataimba süppedve baktatok hazafelé. A süti java része elfogyott, mire az ismerős panel elé érek. Csöndesen nyitom az ajtót, halkan lépcsőzöm felfelé. Kinyitom a bejárati ajtót, a villanyfény a szemembe szúr. Lakótársam álmosan vakarózva hunyorog rám. Hun vótá'? Érdeklődik kedvesen. Kedvem támad valami csípőset a fejéhez vágni, ehelyett a kezébe nyomom a maradék sütit. Boldog karácsonyt. Dünnyögöm. Jobban meglepődik, mintha pofon vágtam volna. Valamit morog még, de nem érdekel. Becsukom a szobaajtót, felteszem a fejhallgatót, és a szüleimre gondolva írni kezdek...