Házépítős blog - 9. rész - Papírok

írta: Lenry, 6 éve

... amely epizód eredményeképp azóta mindenkit megpróbálok lebeszélni a házépítésről

Az előző részt ugye úgy fejeztem be, hogy tartottunk egy év szünetet. Erre anyagi okokból volt szükség, a rendelkezésünkre álló pénzhez nagyon sok hitelt kellett volna felvenni, amire egyrészt a bank is húzta a száját, másrészt nekünk sem annyira tetszett a dolog, így úgy döntöttünk Párommal, hogy annyira azért nem sietős ez a házépítés, inkább várunk egy kicsit, és addig is gyűjtögetünk...

Ez egészen jól sikerült, mert a következő tavasszal a ház teljes árának valamivel több, mint egyharmada meglett, ehhez a bank is rögtön máshogy állt hozzá, kedvezőbb kamat, rövidebb futamidő, stb.

Ennek örömére fel is hívtam a kivitelezőt, hogy akkor csapjunk a lecsóba!
Itt kezdődtek a nehézségek.
(Előrebocsátom, hogy bár úgy tűnhet, hogy bajom van a kivitelezővel, de valójában tudom, hogy nem rossz szándékú, csak rohadtul szétszórt. Pont ezért nem fogok sem itt, sem máshol nevet, céget, de mégcsak várost sem írni.)

- Aha, hát figyelj, amit megbeszéltünk árat, az azért már kicsit fentebbcsúszott, meg rövidesen árat kell, hogy emeljünk, így kb a hónap végéig tudjuk ezt az árat biztosítani.
- Jó, hát akkor kössünk szerződést! Küldd el légyszi a szerződés-tervezet, átolvassuk, ha minden szuper, aláírjuk, jó lesz.
- Oké, persze, visszaérek a gépemhez, megírom gyorsan és elküldöm.

Másnap hívom, hívnám. Nem veszi fel.

Következő nap, felveszi:
- Nem küldted
- Úúú igen, még nem írtam meg, de délutánig elküldöm.

Két nappal később:
- Igen, igen, nemsokára küldöm

Következő nap megint én telefonálok:
- Még nincs meg, de holnap küldöm.
- Holnap szombat
- Nem baj, meglesz, meglesz.
Hétfőn lett meg. "pont most akartam küldeni, amikor hívtál" - Mhmmm. Átolvastuk, rendben volt, megbeszéltünk egy időpontot, aláírtuk.
- És mikor tudtok kezdeni?
- Nem tudom, utána kell nézni, vannak előttetek másik házak, talán valamikor ősszel (ekkor tavasz volt)
- Mhmmm, oké.

Kellett a banknak valami papír, meg nem mondom már mi, talán igazolás az e-naplóról. Hívom a kivitelezőt, nem veszi fel. Ezt még játszottuk néhány napig, mire sikerült vele kapcsolatba lépni.
- Figyu, kéne ez a papír.
- Ok, persze holnap délután gyere be érte.

Másnap délelőtt:
- Inkább mégis holnap délután gyere.

Másnap épp ülök be az autóba:
- Lehetne hogy holnap reggel gyere?
- Jól van, én reggelre odamegyek, de mostmár ne tologassuk ezt, én is dolgozok, nem érek erre rá.
- Oké, oké.

Következő reggel az irodájuknál senki, hívom, nem veszi fel, kapok egy SMS-t, hogy a városban sincs, majd 10 körül. Visszaírtam, hogy rohadtul megbeszéltük, hogy itt lesz reggel a papírral.
Felhív:
- Úúúú tényleg, elfelejtettem, bocs, de akkor majd elviszem hozzád...
Emailben kaptam meg.

Eddig nagyjából minden rendben is volt - közben nyár lett - úgy néz ki, hogy rövidesen el tudnak kezdeni dolgozni, beadtuk az építési bejelentést, minden szupi-szuper.
Aztán derült égből villámcsapás: ajánlott levél a területileg illetékes kormányhivatal építési osztályáról, amiben közlik, hogy az egyszerűsített, építési bejelentés arra vonatkozik, aki 300 m^2-nél kisebb, új lakóházat épít, vagy meglévőt bővít.
Mivel nekünk már ott egy alap, így ez már nem lesz új lakóház, de az alap nem is meglévő ház, így bővítésnek sem számít, meg ne próbáljunk semmit építeni, mert irgumburgum. Napasztmek.

Azonnal elküldtem ezt a kivitelezőnek, hogy dafuq, most akkor mi van?
- Semmi gond, átalakítjuk a terveket, meg fennmaradási engedélyt kell kérni az alapra, illetve továbbépítésit a többire, 30 nap az elbírálása.
Oké. Párom ez a 30 nap alatt többször noszogatott, hogy "nem kellene felhívni őket, hogy mi a helyzet az engedéllyel?", stb, de nem hívtam, nem akartam zaklatni, meg ismerjük a hivatalokat, ha valaminek 30 nap a határideje, ahhoz a 31. napon fognak hozzákezdeni.
Letelt a 30 nap, hívom őket:
- Mi a helyzet az engedéllyel?
- Mindjárt elküldök egy papírt, írd alá és utána beadjuk.
...
- Hogy MI!? Én azt hittem az 30 napja megtörtént...
- Át kellett alakítani a terveket.
... -_-

Még 30 nappal később ért el egy hivatalos levél a területileg illetékes építési hatóságtól, hogy aznap délelőtt 9-kor helyszíni szemlét tartanak, legyünk ott. Mert nyilván nincs jobb dolgom egy péntek délelőtt...
Apósom vállalta, hogy kimegy. 10-kor hívott, hogy egy órája itt van, sehol senki.
Felhívtam az építésügyes embert
- Halló, Lenry vagyok a Faluból, Futrinka utca 8. Tudja, helyszíni szemle, 9 óra. Azóta itt várjuk szeretettel.
- Jaaaaa, ahhoz nem kell ott lenni, majd megyek valamikor, benézek, jó lesz.
Ééééédesf*szom

Következő héten hívom, mi a stájsz?
- Ahaaaa, megvan az engedély, minden rendben, csak még nem töltöttem fel a rendszerbe... Talán a hét második felében.
- HOGY MI? Azt a közszférás kvaeget.

Csütörtökön:
- Helló, mizu az engedélyemmel?
- Úúúú, hát nem jutottam még el odáig, de a jövő hét elején beszéljünk már.
- o_O

Következő hétfő, reggel fél kilenc (Hét eleje? Hét eleje.)
- Ahoi
- Igen, mostmár nemsokára megcsinálom.
- Akkor beszélünk még...

Kedd délutánra lett meg. Biztos vagyok benne, hogy csak azért, hogy ne hívjam fel többször :D

Ne építsetek házat. Hülye ötlet.

______________________________________________________________________________________

DISCLAIMER

Ez egy már erősen előrehaladott állapotban lévő sztori, amit részleteiben tervezek megjelentetni, de a valóságban már rég nem itt tartunk, szóval nem tegnap találtam ki, hogy mennyiből mit csinálok, ezért köszönöm a jóakaratot, de nincs szükségem jótanácsra / lebeszélésre / rábeszélésre, stb.