Passat Projekt - Apró örömök az életben

írta: Lenry, 5 éve

Az építkezés meg a költözés és a munka mellett kevés idő maradt a kocsira, de mivel nem fenyegetett a veszély, hogy önmagától rendbejönnek rajta a dolgok, így kénytelen voltam időt szakítani rá, mert a zavaró dolgok zavarnak... Bizony

A legzavaróbb nap egy vasárnap következett be, amikor úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a soroksári Ikeába.
Azon a héten volt lecserélve az olaj, nagyjából minden rendben volt a kocsin, vettem egy pályamatricát, felkanyarodtunk az M5-re, és ezen a ponton a lovak kétharmada sztrájkolni ment... A végsebesség 110 körül megállt, a turbó mintha nem töltene.
Napasztmek :F
Félreálltam az első pihenőbe, informatikus-megoldás 101 - "próbálta már kikapcsolni és vissza?"
Nem segített, telefonos segítség - öcsém - szerint valahol szétcsúszhatott egy vákuumcső, vissza kell csak dugni és jó lesz. Ez nyilván így is lenne, ha ezek a dolgok nem műanyagburkolatok alatt, forró fémalkatrészek közt lennének, én meg nem egy autópályapihenőben lennék nulla darab szerszámmal.


Mindegy, megegyeztünk abban, hogy ha komótosabban is, de azért valószínűleg elvisz meg visszahoz, a vákuumcsöveket meg majd hétfőn körbenézi a szerelő.

Odaértünk, bevásároltunk, elindulunk az Ikea parkolójából, és gyanúsan egy fénypont tükröződik csak vissza az előttünk araszoló kocsi hátáról... Félreállok, kiégett az izzó a fényszóróban. Oké, nem probléma, itt egy csomó áruház, H7-et meg nagyjából a virágárusok is tartanak, vettem egyet, és jöttem rá, jah igen, van az az izzó, amelyiket kábelkötegelővel rögzítettem... Tipp, hogy melyik égett ki?

Ismét visszautalnék arra, hogy se szerszám, se tartalék gyorskötöző nincs nálam. Öröm volt lefejteni a mínusz nagyonkevés fokban, telefon fényénél az izzóról, aztán az újra visszatenni úgy, hogy stabilan a helyén is maradjon minden.
Ekkor már nagyon szerettem volna elengedni ezeket a lámpákat...

Pozitívum, hogy minden befért a kocsiba. Minden is.


Két fiókos szekrény, egy gardróbpolc és egy 160x200-as matrac, némi egyéb apróság társaságában :)

A hazaúton nem hiányzott a turbónyomás, akkora köd volt, hogy egyébként sem lehetett 60-nál gyorsabban menni. Hétfőn visszatette a szerelőm a leugrott vákuumcsövet, így visszajöttek a lóerők is.

Hogy miért voltak ekkor még mindig a kocsiban a szétesett lámpák? Mert nem volt másik. Aki azt hiszi, hogy egy ilyen tömegautóhoz, mint a B5.5 Passat raklapjával vannak lámpák, az nem is téved nagyot, amíg csak messziről nézi ezeket a fényforrásokat, mert közelről a legnagyobb részük bemattult, törött, beázott hulladék.

Végül öcsémtől kaptam karácsonyra egy pár szép állapotú, ép magasságállítással rendelkező lámpát, amik polírozás és védőbevonatolás után be is kerültek a kocsiba.



A régiek már nagyon nyugdíjérettek voltak




Itt látszik mennyire oldalra világított

Azóta bátrabban közlekedek este, világít, meg minden :DDD Látok :D

Érlelődött bennem egy ideje, hogy a váltóolaj élettartama ki tudja mióta lejárhatott, ezért azt is cserélni kellene, de ezt inkább profikra bíztam. Ha már ott volt, akkor vittem egy bontott zárat a vezetőoldali ajtóba, hogy végre a központi zár arra az ajtóra is kihatással lehessen, illetve megkértem őket, hogy a hátsó ablaktörlőre is nézzenek rá.
Amikor szétszedték az ajtót, vették észre hogy a hangszórok körben teljesen szét vannak szakadva (hallottam is, hogy csúnyán szól, de nem ez volt a legmagasabb prioritású dolog a listámon), így ha már arrajártak, kapott egy pár új első hangszórót is az autó.

Úgyhogy mostanra a távirányító az egész autót zárja és végre esős időben is kilátok hátra és visszatekerhettem a rádióra a basszust :D Apró örömök... :D
A váltóolaj cseréjének esedékességét a szerelők is megerősítették, állítólag nagyon csúnya volt, ami lejött a váltóból.
Érzésre eddig is finoman dolgozott, most mintha a visszakapcsolások simultak volna egy kicsit tovább, de lehet, hogy placebo. Mindenesetre úgy gondolom időszerű volt már a dolog.

Időközben egy szomorú apropó okán eszembe jutott, hogy mindig is akartam egy otthoni szerelési kézikönyvet a kocsihoz, így nemrég meg is érkezett a vonatkozó Haynes manualom is :)