Kommunikáció - Netfone a kertek alatt

írta: Littoral, 1 éve

Hol máshol lenne fontos a kommunikáció az ügyfelekkel, mint a mobiltelefon-szolgáltatást nyújtó cégeknél? A kommunikáció, ami egy másik szolgáltatóhoz vezetett.

1997 óta vagyok, azaz voltam Pannon-Telenor-Yettel ügyfél '23 márciusáig. Ebben a 26 évben volt minden, ami elképzelhető, de olyan is, ami mások számára elképzelhetetlen. Nem volt véletlen egyébként ez a hosszú idő ügyfélként, szerettem huszasnak lenni.

Nem sorolom teljes részletességükben sem a negatív, sem a pozitív dolgokat, ilyenjei mindenkinek vannak, bármelyik szolgáltatónál van.


A képen nem én vagyok, továbbá a bal keze van a nadrágzsebben.
(Kép: theguardian.com)

Ha valami ide illik az angolból, akkor ez az: Long story short.
Húsz éve lakunk ott, ahol. Mindig is a P-T-Y térereje volt itt a legjobb, hogy úgy mondjam, fullos, elégedetten használtuk a szolgáltatást, az egész családnak P-T-Y kártyája volt.

Aztán 2022 őszén hozzákezdtek a hálózat-korszerűsítéshez, vagy mihez. Úgy felkorszerűsítették nálunk a hálózatukat, hogy a fullos térerőből maradt egy-két „pálcika”, a házban meg még annyi sem, bent inkább offline volt a (bármilyen) telefon, változatlan hardverrel és folyton naprakészre frissített szoftverrel. Tizenkilenc évig minden rendben volt, mostanra az eredetileg működő szolgáltatás lassacskán elfogyott. Az első néhány hónap után, decemberben írtam az ügyfélszolgálatnak a problémáról, azt válaszolták, hogy tudnak róla, nálunk ezt "az érintett cím lefedettségének sajátossága" okozza, három hónapon belül majd lesz hálózatfejlesztés és majd megoldódik. ("Már csak néhány évtized és jól fogunk élni." - ezzel engem már nem lehet megetetni.) Rendben, de – kérdezem én most csak úgy – minek kellett hozzányúlni ahhoz, ami egyébként jól működött? Eddig is "az érintett címen" laktam, mégis minden OK volt. Eljött a március, semmi nem változott, bár igaz, még majdnem egy hét hátra van belőle (frissítés: az április is eljött, változás nincs). Ezen a ponton már azt sem bántam, hogy (mindenféle mondvacsinált és folyton változó okok miatt) nem engedtek be natív huszas számainkkal a KÜF-flottájukba, hiszen hiába lett volna árban kedvezőbb, ha alig van térerő itthon.

A probléma ezzel a zsákutca végéig gördült.

Itt, a fórumban megjegyezték, hogy sokkal hamarább oldom meg a problémámat számhordozással, minthogy kivárom a szolgáltató lépését. Valóban hasznos a tanács, igen ám, de hova hordozzak? Ugyanis újabban a Telekom hasonlóképpen felmodernizála a hálózatát, azzal sem lettem volna kisegítve, a Digi körbeépítette a helyet technikával, de kizárólag ide nem sugároz térerőt. (Maaargit…?!)

Netfone, jobbról be, a kertek alatt (tényleg ott). Bejövő hívásoknál a felirat, imitt-amott megjelenő reklámok, számhordottság-ellenőrzéskor a meglepetések. Mi lehet ez? Elindult a vezérhangya. Információ-gyűjtés. A felismerés megfelelő szintjének elérését követően vettem egy vodafonos prepaid kártyát megbizonyosodni a felhozatalról, majd láttam, hogy ez jó. Jelenleg itt nálunk ez a hálózat a legmegbízhatóbb.
Innen már csak némi idő és egy kis ügyintézés kellett, hogy a számhordozás után „minden belföldi hálózaton korlátlan beszéd mellett 50 GB internet” csomagba hordozzam a számomat, megfelelően alacsony havidíj ellenében. Meg mégegy előfizetést. Azóta van térerő a nappaliban, a konyhában, de a dolgozószobában is. Ennyi a titok. Nincs majd. Olcsóbban többet (lassan hozzájön a „jobbat” is), a jelenleg átvitt két előfizetéssel pont' a felét fizetjük, mint eddig. Itt a hálózati szolgáltató már kivezette a 3G-t, ami van, az már VoLTE1 a Netfone-tól. A családtagok, rokonok pedig, akiket hasonló probléma kezdett sújtani, érdeklődnek: mi ez? Hogy van ez? Hol lehet erre feliratkozni? Egy feleség, felnőtt gyerekek, nagyszülők, néhány rokon, kollégák, stb., láthatóan mindenkinél ez lesz a vége, ez nagyjából négy-öt havidíjas előfizetés.

Március vége felé különösen sok kérdést kapok az új szolgáltatóról és a díjcsomagról, miután mindenki (más hálózatban is) megkapta az ún. inflációkövető díjrendezés nevű áremelésről szóló tájékoztatót. Hasonlítgatják: neki dupla annyi $ért feleannyi sincs, stb., majd következtetést vonnak le. A tisztesség kedvéért megjegyzem, hogy senkit nem beszélek le vagy rá a számhordozással kapcsolatosan.

Nos, nálunk eddig ezt eredményezte a „hálózat-korszerűsítés”, amelynek technikai hátterét ugyan nem értem, de ha van jobb 26 év után, miért ne élnék vele? Néhány hete használom elégedetten a Netfone-t, úgy tűnik, nagyon is megfelelő ez. Érdemes lenne tehát kommunikálni a P-T-Y illetékese felé, hogy így inkább ne fejlesszenek, mert az ügyfél nem érti és nem is rajong érte, végül elhordoz, bár nekem már pályán kívüli a téma. Az én kommunikációm tehát: soha nem történt volna meg másik szolgáltatóra váltás a P-T-Y-ről, ha nem piszkálnak hozzá a jól működő dolgokhoz. Egy dolog, ha valami drágább a másiknál, de ha drágábban nem megy, akkor - nem megy. Ha majd visszafejlesztik használhatóra a technikát, és (látok erre esélyt, hogy) megegyeznek a Netfónnal kapacitás-értékesítésre, újra csörög majd tőlünk is a kassza. Never say never. Majd.