Durva világ koncepció - RWB

írta: .LnB, 5 éve

Ez egy rendhagyó ismeretterjesztő/elmélkedős poszt lesz. Évek óta, ahogy egyre többet csodálom, és tudok meg Akira Nakai-ról és az ő általa készített Porschékról. Úgy fészkelődik egyre többet a fejembe egy gondolat erről az egészről.

De ne szaladjuk ennyire előre. Valószínűleg ennek a témának a boncolgatására nem a logout a legjobb felület, nagyon szubkultúr téma ez. Lehet, hogy komment sem fog érkezni az írásom alá, de szívesen beszélgetnék erről.

Kezdjük az alapokkal, akiknek elsőre semmitmondó ez az egész.

Ki is Akira Nakai?

Akira Nakai (56) mára már egy autóépítő legenda. Karrierjét drift-tel kezdte, egy Japán drift csapat tagjaként, melynek neve Rough World volt. Nakai ebben a csapatban versenyzett egy Toyota "hachiroku" AE86 volánja mögött. Már ebben az időben is kitűnt a tehetsége. Sok, mára már mindennapos átalakítást, ő vezetett be a drfitesek köztudatába. Olyanokat mint az ültetés, mínuszos kerékdőlés stb stb.

Nakai san AE86-ja osztatlan sikert aratott a driftet szeretők között. Ezért Chiba város vidéki részén nyitott egy garázst, ahol mások számára épített át, és javított autókat, leginkább karosszéria munkákkal foglalkozott. Ekkor még Akira nem volt túlzottan híres. Karrierjének fordulópontját egy a 90-es évek végén, a garázsába javításra bevitt, törött Porsche 930-as jelentette. Nakai san-t teljesen elvarázsolta az autó, fiatalabb korában is szerette a Porschékat, de ott és akkor szerelembe esett. Nem sokkal később megvette a saját 930-asát. Mely által kezdetét vette az "őrület". Nakai teljesen átépítette az autót, saját ízlésének megfelelően. És ez az ízlés nem volt mindennapi. A Porsche-ra szerelt óriási kerekkel, nagy toldatokkal, többlépcsős hátsó spoilerrel, robosztus szegecselt sárvédő ívekkel teljesen kitűnt az akkor divatos tuning trendek közül. Nakai, autójának nevet is adott, mégpedig a kedvenc sör márkájáról nevezte el Stella Artois-nak.

Stella jelentette Nakai-nak az igazi hírnevet. Egyre többen szerettek volna maguknak hasonló Porsche-t. Ezét Akira 6 évvel később megalapította a Rauh Welt Begriff-et. Amely magyarra fordítva nagyjából annyit jelent, hogy a "Durva világ koncepciója". Ami mára egy óriási tuner család, életérzés, és egy elit réteg lett.
Mivel nem mindenkinek lehet RWB Porsche-ja. Nakai szigorú szabályok közé szorítja autóinak elérhetőségét.

Kezdjük azzal, hogy RWB-t csak is a mester építhet, csak ő, és más senki. Ráadásul egy embernek csak egyet. És csak és kizárólag személyesen!
Ha valaki szeretne magának egy RWB-t, akkor először kell rendelkeznie a megfelelő donor autóval. Nakai csak Porsche 930-at vagy 964-et és 993 hajlandó építeni. (Elvileg létezik a világon RWB Ruf, és egy 996-os is, de ezekről igen keveset tudni.) Szóval ha rendelkezünk a megfelelő autóval (ami manapság nagyjából 20-40 millió forint körüli áron érhető el). És azt műszakilag a saját igényünknek megfelelően átalakíttatunk. Ez lehet motor tuning, vagy motor felújítás, utas tér átalakítása stb. Mivel Nakai csak a külsőt, és a felfüggesztést módosítja. Mindenkinek egyéni döntése, hogy mi lapuljon az egyedi külső alatt.

Szóval ha van alapunk, akkor felkereshetjük az országunkhoz legközelebbi RWB kirendeltséget. Ezek nem kimondottan kirendeltségek. Nakai a világ minden pontján leszerződött pár megbízható tuning céggel, akik kapcsolattartó, és egyéb kisebb szerepet töltenek be a logisztikai folyamatban. Úgy mint RWB Europe, RWB Tokyo, RWB Thailand, stb.. 12 ilyen van. Ők továbbítják a megkeresésünket Akira-nak.
És vagy elvállalja az átalakítást, vagy nem. Ha igen, és megtörtént a kifizetés, akkor az átlagos várakozási idő most nagyjából 2 év. Nakai először szeretne minden kuncsaftjával megismerkedni. Ezért interjúztat. Ennek több oka is van. Leginkább az, hogy mivel minden autó teljesen egyedi, és minden autót szeretne teljesen a vevők ízlésére szabni. Ezért közösen beszélik meg, hogy milyen is legyen az autó. Minden apró módosítandó részletet többször át kell beszélni, képek formájában oda-vissza megvitatni. Ugyanakkor ő sem enged a jellegzetes stílusjegyekből.
Majd amikor minden tisztázódott. Ez nagyjából egy hónapot ölel fel. Akkor Nakai san személyesen gyártja le az elemeket (4 db sárvédő, 2 db lökhárító, 2 db szoknya, spoiler, légterelő, és opcionálisan a felfüggesztés, ami Aragosta Suspension System típusú). Majd küldi el a vevőnek előre. Akinek ilyenkor hagy megfelelő mennyiségű időt az elemek színre fújására és az egyéb előkészületekre.
Ezek után Nakai san repülőre pattan, és személyesen utazik el a vevőhöz átépíteni a kocsit. Egy kis fém ládában viszi magával a legfontosabb szerszámait. Mindent komolyabb műszerek és mérőeszközök nélkül csinál mindent a helyszínen. Ez nagyjából 4-5 napig tart. Természetesen a szerződésnek megfelelő helyet kell biztosítani az átépítésre. Minimális szinten a vevő is bele lehet vonva az építésbe, de ez nem feltétlenül van mindig így.

A teljesség igénye nélkül itt van pár rövid, jó minőségű dokumentumfilm az egész folyamatról:

RWB "White Walker" 911 Targa

RWB Dallas #1 | Raijin (4K)

RWB Atlanta

RWB Philadelphia #1 | Prince

RWB NJ #1 "Diesel"

RWB Tampa #1 "Pegasus"

Nakai minden egyes autónak saját nevet ad. A külsejükön kívül ez is teljesen egyedivé teszi a járműveket.
Ennek az egyediségnek viszont ára van. Az átépítések ára (kb.) átlagban 11 millió forint körül vannak. Ez függ egy pár dologtól amibe nehéz belelátni, de biztosan függ például a légrugós felfüggesztéstől, hogy azt kéri e a vevő. De a ~11 millió forintban az elemek szállítása, Nakai repülő útja benne van.

A világon jelenleg nagyjából 250 RWB Porsche létezik, és minden egyes darab ezen a folyamaton keresztül valósult meg.

Na, szerintem mostanra aki nem ismerte, az is képbe került valamennyire a Rauh Welt Begriff fogalmával, misztikumával. RWB tagnak lenni az elitizmus egyik csúcsa. Kiváltságos dolog. Pont annyira ritka mint amennyire kevés ember is engedheti meg magának. Sokan úgy tekintenek rá mint Nakai lázadására, egyedi koncepciójára, és kiteljesülésére. Ami egy elfogadható nézőpont.

Ugyanakkor nekem van ebben az egészben valami furcsa is. Gondoljuk át ezt a dolgot, nézzük meg ezt az állandóan cigarettázó és cola-t szlapáló, megtört, látszólag antiszociális zsenit. Aki, mint minden művész szinte arany árban méri a portékáját (na nem mint ha egy Liberty Walk body kit olcsóbb lenne). És személyesen képes, mit képes kiváltképp akar elmenni a vevőhöz, átépíteni az adott autót?! Miért? Nakai saját elmondása alapján örül, hogy új helyekre mehet el, és új városokat ismerhet meg. Na nem mint ha a befolyt pénzből ezt ne tehetné. Ráadásul a helyszínen leginkább az autókra koncentrál. Persze foglalkozik a megrendelőkkel (és mostanra angolul is elég jól beszél), de valahogy nem az a társasági lény. És itt jön elő nálam a RWB jelentése. Ennek a durva világnak képe, ami az ő munkásságán át megmutatkozik. Hogy a gazdagok ülik őt körbe, fotózgatják, nézegetik. Felnéznek rá, ugyanakkor csak kihasználják. A vicces metafora hogy mennyi pénzt hajlandóak kifizetni azért, hogy ebbe az elit klubba bekerülhessenek. Lehet, hogy ez csak egy fricska Nakai részéről a gazdagoknak. Ők meg ezért körbetapsolják? Nekem olyan fura ez az egész. De lehet csak beleképzelem.

Ugyanakkor eszméletlenül tetszenek ezek az autók, én csodálom ezt az egészet. És valljuk be, tud élni az öreg! :)

2019-es Tokyo RWB találkozó: