Én így üzletelek

írta: M-a-X-i, 2 éve

Azért hoztam létre ezt a bejegyzést, hogy kevesebbet kelljen terjengős leveleket írni.
Valamint itt bővebben jobban összetudom foglalni az általánoságában is elmondható dolgokat.

A kialkudott mind két fél részere megfelelő ár megegyezése után, elkezdődhet a szállítással kapcsolatos adatok egyeztetése. Addig is már előjáróban is tudsz az alábbiakban információkat olvasni, nagy vonalakban, hogyan is zajlik.

Ha bizalmatlan vagy olvasgasd értékeléseimet és akár beszélgess velük, ha nem elég a több mint 15 éves PH tagság a hátam mögött. Szándékosan nem szoktam törölni azokat a hirdetéseket amikre értékeltek, nem úgy mint egyesek itt PH, ahol csak azt látod eladott valamit és kapott is rá értékelést, de már rég törölve lepkefingot sem tudsz meg belőle.

Postára adás előtt, ha van lehetőségem utolsó tesztet szoktam futattni.
Már csak azért is, hogy ezzel is csökkentssük a felesleges problémák sorát.
Felmerülhet benned a kérdés miért is?
Nos, előfördul amit árulok egy ideje a dobozában csücsül és várja új gazdáját. Az ördög nem alszik, bár igen csak kicsi esély van rá, hogy a dobozban kuksolás ideje alatt elromoljon.
(Ez talán csak az én precizitásra törekedő személyiségemből fakad :B)

CSOMAG SZÁLLÍTÁSRÓL

Tájékoztató jelleggel a csomag küldéssel, szállítással kapcsolatosan összefoglaltam pár gondolatot.

Sajnos Foxpost-tal nem tudok csomagot küldeni, mivel nincs a közelemben automata, ezért ez számomra többlet költséget okozna (ami már így megegyezik a posta szállítás költségével), valamint a kiszámíthatatlan feladás időpontja miatt a szállítási idő is megnövekedne.

Helyette inkább nézd meg, hogy van-e közeledben posta csomagautomata.

Megértéseteket előre is köszönöm. :R

Nekem szükségem lesz a postázáshoz a következő adatokra:

Név:
Telefonszám: értesítés miatt - kérlek egybeírva kötőjelek, szóköz nélkül add meg (másolás miatt) :R
E-mail cím: értesítés miatt
Cím (szállítási):

HÁZHOZ SZÁLLÍTÁSSAL kézbesített csomag esetén

Itt csak annyit fűznék hozzá, hogy célszerű olyan szállítási címet megadni ahol valóban át is fogják venni napközben.

POSTÁN MARADÓ (PostaPont) csomag esetén

Többféle képen is megtudhatod, hogy mi a közeledben lévő posta címe erre 2 példát mutatok itt most be:

Az alábbi linken tudod megnézni https://www.posta.hu/postapont itt válaszd a NÉPSZERŰ SZOLGÁLTATÁSOK - POSTAKERESŐ majd add meg a településed nevét (sajnos irányítószám alapján nem lehet keresni - érdekes :U).

Másik megoldás, ha az alábbi linken https://www.vaterafutar.hu/#mpl a címzettnél település adataid megadásával csinálsz 1 feladót (sajnos ehhez végig mindent ki kell tölteni, mert csak akkor enged a legvégén kiválasztani, így meg lehet nézni a közeledben lévő posták /postapontok, csomagautomatákat).

POSTA CSOMAGAUTOMATA csomag esetén

Sajnos ez kisebb településeken nem található (inkább nagyobb településeken megye székhelyeken
), az alábbi linken tudod megnézni hol van legközelebb hozzád https://www.posta.hu/csomagautomata (Csomagautomaták - csomagautomaták térkép - csomagautomaták táblázat).

Itt található bővebb információ a használatóról https://posta.hu/ilyen_egyszeru_a_csomagautomata_hasznalata

Ha ezek meg vannak, akkor én kitöltöm a feladót és visszaigazolás / ellenőrzés képen ezt elküldöm neked.
Én is Te is írhatsz el benne adatokat, több szem többet lát ;)

Természetesen lesz nyomkövetési szám is ez alapján nyomon követhető lesz, hogy a csomag merre is jár https://www.posta.hu/ugyfelszolgalat/nyomkovetes.

Bármi egyéb kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzám bizalommal.

A leggyakoribb lehetőségeket soroltam fel.

Szállítási árakra a Nem Vaterás termékhez vonatkozó szállítási költségek az irányadóak!

Köszönöm, hogy elolvastad! :C :R