Raspberry pi mint online rádió

írta: MADcat, 9 éve

A bejegyzést nem én találtam ki, csak innen onnan összeszedtem a tudnivalókat és információkat és egy blogban összeraktam, hátha valakinek pont erre van szüksége. :K
Mindig is szerettem a kütyüket, a céleszközöket és a legfontosabb: zenét. Sajnos mint internetes rádió hallgatás céleszközzel, meglehetősen úri mulatság 30-40 forintól lehet hozzájuk jutni és ez még csak a belépő kategória.
Olvasgattam fórumokat és tulajdonképpen szembe jött az ötlet: Volumio
Mivel már adott volt egy Raspberry pi a fiókban, házzal hűtéssel miegymással együtt kézenfekvő volt az ötlet, hogy a kettőt összepárosítsuk.
A telepítés tök egyszerű. Le kell tölteni a Volumio projekt honlapjáról a telepítő képfájlt, kiírni SD kártyára és már mehet is a Raspiba.
Az eszköz bootolás után a volumio.local címen lesz elérhető. Kicsit meglepő nekem a boot time, sztem lehetne rövidebb.
Először a routerbe kötöttem be, mert ugyan van hozzá wifi vevőm, de ezt külön fel kell konfigurálni.
Ezt putty segítségével pillanatok alatt meg lehet tenni. Belépéshez: username:volumio - password:volumio
Menete: itt található. Mindent az ott leírtak alapján csináltam és működik a dolog. De néha nem. :) Még nem jöttem rá miért de néha nem akar a wifi hálózathoz csatlakozni. Annyira engem nem zavar, mert a helyére van egy lan kábel is behúzva.
Ha kap így vagy úgy netet akkor írjuk be böngészőbe: "volumio.local" Nálam pc tökéletesen működött, de telefonomon (Lumia1520) csak úgy jött be, hogy a Raspi ip-címét írtam be.
Ha mindent jól csináltunk, ez fogad minket:

Nekem a fontos az internet rádió volt, de képes NAS-on keresztül zenét lejátszani stb...
Szóval internet rádió.
Na hát az érdekes dolog rajta, mert ugyan van pár adó előre beállítva, de sajnos a kezelőfelületén istenért sem lehet másik rádió beállítani.
Megoldás:
Direktbe kötni a routerral és PC navigáljunk a következő helyre: hálózatok-volumio-webradio.
Ide lehet bemásolni kedvenc adónk forrását .pls formátumban. (törölni is lehet)
Majd nyomjunk a volumion belül egy "update libary"-t. És lám válaszható lesz a berakott rádió, nálam a pl a Stereo fm.
Nálam az egészet pont a Strereo fm indította el amikor a felszíni sugárzás megszűnt és csak neten lett elérhető.
Hogyan is működik ez a mindennapokban? Jól. Nálam bevált. A hang tökéletes, egy régebbi 2.1 rendszer van rákötve, lehet nyüstölni, mind a kettő bírja. Elégséges net esetén, minden olyan mintha fonálon húznák. Semmi akadás, röccenés.
Ami másnak baj lehet: nem igazán mobilis.
Nem fogod csak úgy meg és irány az udvar, mert akinek nincs hozzá wifi vevő, annak elve bajos, meg ugye valamire rá kell kötni ami zörög. :)
De ahhoz, hogy ne keljen a nagy gépet bekapcsolni és ne vegyünk 30+ ért céleszközt, arra kiváló.
Remekül működik a távirányítás a mobilon keresztül is.

Első írásom, remélem valakinek a hasznára lesz. Legyetek kíméletesek, építő jellegű kritikát és a korrektúrát szívesen fogadom. :R