Szösszenet a postáról!

írta: moongoose, 4 éve

Először töprengtem, hogy egyáltalán egy 1000 forintos kiadásomért, amit ráadásul vissza is kaphatok, megírjam ide a történetem.
Ám mivel a postával volt már küzdelmem több, mint amennyi kézbesítés sikeres volt részükről, így csak rávett a kisördög, hogy gonoszkodjak róluk kicsit.
Na nem sokat, csak épp annyit, ami bárkivel előfordulhat, és nem találja a megoldást, a MIÉRT IS? szócskát a szája szegletében morzsolgatva.
A történet végtelen egyszerűen indult.

Vásároltam, és az eladó, a legolcsóbb módját választotta a termék elküldésének a SIMA postai levelet.
1000 forintot elutaltam, és vártam a zöldruhás csodatevőt, amint átadja a kis levélborítékot, amiben 4db ddr ram szunnyadt.
Az eladó, 2019.okt.22-én elmondása szerint feladta, amely levél még nem érkezett meg hozzám.
A mostani pillanatig részemről a "NEM KÉZBESÍTETT" küldeményként tekintek vissza rá.
Belinkelem a posta BELFÖLDI POSTAI DÍJAK (kivonat)-át
Lényeges tessék figyelni.
[link]
Az Érvényes: 2019. július 1-jétől a következő mondat első szava kicsit elgondolkodtató.
Szolgáltatásaink....
Majd alatta a LEVÉL díjak következnek.
Ma felhívtam a területileg illetékes postahivatalt, és rákérdeztem, milyen módon lehetne kideríteni, merre jár a levél, amit várok.
Nos mit gondoltok mi volt a válasz?
Sehonnan!
Mert nyomonkövetni,csak ajánlott, tértivevényes, stb levelet lehet.
Ezt eddig értettem, csak akkor, azt nem tudom elfogadni, hogy milyen szolgáltatásról beszélnek a SIMA levélnél 120/165 FT-ért, illetve grammonként növekedve 1055 forintig, nem elsőbbségivel feladva.
Mert ennyi erővel leinthetném az úton az első autóst, buszost, és megkérdezve tőle merre tart, kifizetném neki a 120 forintot, és átadva a boritékot, várnám mikor adja át a címzettenk.
Valszeg az első kanyarban kib@szná az ablakon.
Nem gondolnám, hogy a posta ennyi pénzért hasonlót tud nyújtani.
Várom a HSZ-ekben, milyen szolgáltatást vállal a posta erre a termékükre.
Az eladó megerősített, hogy várjunk hétfőig(nov 4-ig), utána visszautalja az összeget.
De neki hiányozni fog a 4db ram. :F

Tudom van más módja is a levél feladásnak, de ez miért maradt bent a díjszabásukban, ha nem tudnak felelősséget vállani érte.
Már rég ki kellett volna vezetni.