KonzolVilág - Zsák, de hol a folt?

írta: Mr. Y, 2 éve

KonzolVilág:
Második alkalommal rendeltem most tőlük. Az első is egy rémálom-procedúra volt, mert mire sikerült elmentetni a Weboldalukkal az adataimat, addigra kétszer fordult át a telihold. Akkor éppen itthon voltam, úgyhogy ide vártam a csomagot.

1:
A csomaggal azonban elcsúsztak, nem küldték ki időben, így aznap hozták, amikor már dolgoztam. Megkíséreltem felhívni őket, hogy címváltozás legyen, de a telefon felvételét követően olyan sípolás vette kezdetét, ami már 10 másodpercet meghaladva maradandó halláskárosodást okoz. Szerencse a dologban, hogy húgom otthon volt, át tudta venni.

2:
Ismét rendeltem tőlük. E-mail-ben ezúttal kaptam csomagszámot is a nyomkövetéshez, de azt a GLS rendszere nem találta, holott Link-ként szerepelt (később kiderült, a kód hibás volt, amit kaptam). Mivel a KonzolVilág Weboldala minősíthetetlen, ezért fél napos könyörgés árán sem sikerült címet változtatni és átkéretni a céghez, így ismét otthoni címemre küldték.

GLS-Hungary???
Mindenféle előre egyeztetés és értesítés mellőzésével felhív egy futárt szerdán, hogy ház előtt van. Én élénken megtudakoltam, hogy mégis kinek szóltak arról, hogy jönnek?! Megbeszéltem vele, hogy akkor másnap jön.
Másnap, otthon várok. Mivel ismételten nem kaptam sem E-mail, sem SMS értesítőt, felhívtam az ügyfélszolgálatot, hogy mikorra várható? Az ügyintéző Hölgy nyomkövetési szám hiányában az irányítószám és utánvét összege alapján indított nyomozást, melyben kihozta végeredményként, hogy ma ne várjam, mert ma nem jön! Illetve, mondta, hogy kérjem el a valós nyomkövetési számot, azzal okosabb leszek.
Arra a kérdésemre, hogy miért nem kapok értesítőt, azt felelte, hogy a feladó nem küldte át nekik. Persze visszakérdeztem, hogy ha telefonszámot és E-mail címet sem kaptak, akkor hogyan hívott engem fel a futáruk, de erre nem kaptam választ.

Az új információk birtokában bementem dolgozni, valamint megpróbáltam elérni a KonzolVilágot, szintén olyan sikertelenül, mint első alkalommal.
2 órával az egész beszélgetés után hívott a futár, hogy ott van a háznál...
Kezdtem idegösszeomlást kapni. Lezserül közölte, hogy miért nem voltam otthon, ha tegnap megbeszéltük, hogy ma jön? - elmeséltem neki.
Megbeszéltem vele (Ő ajánlotta), hogy ne vesszen kárba a mai nap is, elindulok haza, ha beértem a településre (12 km), felhívom, mond nekem egy pontos címet és ott találkozunk.
Át is mentem, fel is hívtam, mire az első csörgés után kinyomta. Fél óra és 11 sikertelen hívást követően visszamentem dolgozni. Mi a fene ez a gerinctelenség??? Miért mondja, hogy menjek, ha utána Ő nem reagál??? - Azóta is várom a visszahívását, pedig már 24 óra eltelt...

Harmadnapot írunk és itthon vagyok. Várok. Reggel felhívtam a GLS központot, elmeséltem a komplett történetet, de nem tudták megmondani, hogy jön-e ma futár, vagy sem. Kíváncsi leszek rá. Azt is mondták, hívjam fel a futárukat, és kérdezzem meg tőle - persze az meg nem veszi fel. Emellé kaptam tőlük egy másik elérhetőséget a KonzolVilághoz.

És felvették. Az új számot felvették. Persze, az csak egy alüzlet volt, aki továbbított a központba. Persze nem a hivatalos telefonszámon, de amit kaptam, azt felvették, megintcsak.
Ott is előadtam a komplett történetet és most jött a csavar!

Rossz e-mail-t kaptam. GLS-ként írták, de az PDS-el küldték... :W :W :W :W :W :W :W :W Kaptam egy telefonszámot.
Felhívtam azt is, elmeséltem az egész történetet, majd megígérte, hogy visszahív, uána néz a dolgoknak.

Fél óra lehetett, hívott is. A rendszerük 2 sikertelen kiszállítást jegyez, így a csomagot vissza vitték a feladónak.

Mit tanultam én mindebből?

Az emberiség megérett a pusztulásra. Gerinctelenség, hazudozá össze-vissza, egymásra kenni a sarat, csak ez megy itt. Terméket nem kaptam, ellenben csináltak nekem egy komoly telefonszámlát. Ráadásul mint kiderült, feleslegesen vesztem össze a GLS-el...

Thx Hungary...