Kellene egy jó sebész

írta: N€T0X|N, 5 éve

Vagy valami, valaki. Két éves sebhely van a könyökömön, ami a mai napig nem gyógyult meg rendesen. Kívülről csak egy nem túl szép heg (ami engem nem érdekel), viszont belül valami nem oké. Egyrészt néha elkezd sajogni, másrészt néha érzem azt is, hogy túl meleg, mintha gyulladt lenne. Tapintásra sem kerek, ott nem minden úgy került a helyére, ahogy a másik oldalon van. Fogalmam sincs, hogy kihez forduljak vele, kiben bízzak meg, mert az érdi sztk-ban konkrétan vágóhíd állapotok uralkodnak. Az egyetlen sebész, aki legalább a látszatra adott és foglalkozott velem - de igazán ő se tudta a megoldást, csak műtögetett - infarktusban meghalt még mielőtt legalább felületi gyógyulásom lett volna. Utána ismerősön keresztül találtunk ugyanott egy másikat, aki tényleg szimpatikus figura volt, neki viszont mást a szakterülete (proktológus). Vele sem jutottam sokkal előrébb és igazából a részleges gyógyulás is az előző dokinak köszönhető, ő már csak annyit mondott rá, hogy várjunk egy kicsit, kezelni nem kezelt. Ezután valóban látszólag meggyógyult, de gyakorlatilag azóta sem.

Így néz ki most. Nem csúnya, de azok kedvéért, akik egyáltalán semmilyen sérülést - vagy azok nyomait - nem szeretnek látni, inkább nem raktam be közvetlenül.

Előzmény.

Erről nem teszek fel képet, mert csak a felnyitás után maradt sebről van. Volt egy nagyon csúnya gyulladás a karomon, jobboldalt könyöktájékon. Teljesen random alakult ki, semmilyen külső sérülés nem ért, semmilyen komoly megerőltetés nem volt. Volt egy kis fájdalom, de eleinte nem foglalkoztam vele, mert valamiért néha előfordult, hogy ilyen-olyan ízületeim begyulladtak (jó, ez se normális, viszont amióta leszoktam a napi két vödör energiaitalról és édesség-only diétáról, ez megszűnt), gondoltam ez is egy ilyen. Évek óta meg kellett volna nézetni, addig nem tettem. De mivel nem akart elmúlni és csak egyre rosszabb lett, már érezhető volt, hogy ez valami más, úgyhogy elmentem először háziorvoshoz vele, hogy mondja meg ezzel mit kezdjek, hova forduljak vele. Első körben nem nagyon tudott rá mit mondani, nem is a saját házidokim volt, mert ő külföldön volt akkor. Borogassam, meg minden, utánanéz, hogy mit írnak az ilyen véletlenszerű gyulladásokról. Vagy ha gondolom menjek el a sebészetre.
Ez utóbbit el akartam kerülni, de néhány nappal később visszamentem, hogy oké, akkor kérek beutalót. Akkor már nagyon csúnya volt és mondta is, hogy ez sürgős, de amúgy nem kell beutaló, húzzak el még váltás előtt odaérek és akkor nem kell várni.
Na sebészeten tátott szájjal néztek, hogy dafuq, ezzel miért vártam ennyit satöbbi. Lényeg, hogy fel lett nyitva, kurvára megkínoztak, de gyulladást nem lehet helyileg érzésteleníteni. Túléltem. Volt ennek később még cifrázása, mert nem akart gyógyulni, nem úgy gyógyult, lett még műtve többször, amiket nem részleteznék, de nagyon leírta magát a fentebb említett kettőn kívül a többi orvos. Jártam a Semmelweis-en is, mert hétvégén csak oda tudtunk menni kötözésre, tisztításra. Eléggé máshogy bántak velem ott, de közvetlenül oda nem mehetek. Nézegettem magánorvosokat, persze megtaláltam azokat is, akiket már ismerek, a kedvenc hentesemet is, valami arab istenverése. Nagyon szépeket ír magáról, hogy micsoda szép céljai vannak, emberi bánásmód, fájdalom elkerülése, meg ilyenek, na hát ez mind nem igaz. Ja, lehet, hogy más, amikor fizet is az ember, de neki biztos nem szavazok bizalmat.
De a többit meg nem ismerem.

Olyan ajánlás kéne, aki tutira jó. Akár csak magánkórház, akár doki névvel, akárki, akiben bízhatok, hogy ha mond valamit, az nem találgatás lesz, hanem tényleg meg tud vizsgálni és adott esetben megmondani, hogy mi a szart kezdjünk ezzel a vacakkal. Nem érdekel, hogy mennyibe kerül, viszont jó lenne kezelni végre. Egyelőre különösebb problémákat nem okoz, de félő, hogy hosszabb távon nem lesz jó vége.

N