Hearthstone arena - nem klassz specifikus Basic/Common kártyák elemzése

írta: ollie, 10 éve

Ebben a bejegyzésben a nem klassz specifikus (tehát bármelyik hőssel használható) kártyák előnyeit és hátrányait elemzem, kizárólag arénát figyelembe véve. Ezek egy része természetesen igaz constructed játékra is, de én főleg arénázom, így annál a témánál maradok, melyhez némileg értek. A klassz specifikus kártyák ismertetését megtalálod a többi, klassz specifikus bejegyzésemben.

A kártyákat 4 szintre sorolom be, ezek:
- top kártyák (annyira jók, hogy mindig érdemes ezt választani)
- jó kártyák (a top alatt egy szinttel, vagyis válasszuk ezt, ha nincs top)
- közepes kártyák (nem rossz, de nem is különösebben jó, még használható kártyák)
- rossz kártyák (ezeket kerüljük, ha lehet)

A szinteken belül ABC sorrend szerint lesznek rendezve a kártyák, vagyis ne vonjunk le belőle messzemenő következtetéseket. Nem fogok minden lapot erősségi sorrendbe tenni, az egyrészt óriási feladat, másrészt erősen szituáció függő is.

Figyelem! Nem elég a kártyák besorolását nézni, mindenképpen figyelnünk kell a mana curve-re is! Vagyis hiába választhatunk 1 top kártyát 8 manáért meg 2 közepeset 2-3 manáért, ha nincs elég early game kártyánk akkor lehet, hogy a közepeset kell választanunk. Mindig ügyeljünk arra, hogy early game kártyából legyen a legtöbb, és spell/minion arányra is ügyelni kell. A másik szempont, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül, az a hős, mivel több kártya besorolása is változhat attól függően, hogy milyen kasztot választottunk. Klasszikus példa a Hunter, mivel neki rengeteg beast specifikus kártyája van, így a beastek besorolása nő eggyel, némelyiknek akár kettővel is. Viszont bizonyos esetekben ez akár fordítva is történhet.

Szinergia: minden olyan minionnál írok egy listát azokról az egyéb minionokról, melyekkel jó szinergiában van (pl: Mad Bomber képes enrage-elni a Ragin Worgenünket, ha eltalálja). Ezekhez is kérek még javaslatokat.

Counter: ide azt sorolom fel, hogy mit használhatunk fel az adott minion ellen, hogy megöljük vagy semlegesítsük. Ez nyilván akkor érdekes, ha a minion az ellenfélnél van.

A megjegyzéseket szívesen fogadom, hiszen nem feltétlen az én véleményem a legjobb.

Top kártyák:

Acidic Swamp Ooze: ez a battlecry óriási jelentőséggel bír arénában, hogy megakadályozzuk, hogy az ellenfél lapelőnyhöz jusson a fegyverével, akár 3-4-et is beválaszthatunk a draft során

Acolyte of Pain: a lapelőny szinte egyenlő a győzelemmel, így szinte bármikor érdemes ezt a miniont választani, de azért ne vigyük túlzásba, hiszen egyéb módokon is tudunk lapelőnyt szerezni.
Szinergia: Mage, Mad Bomber, Elven Archer, Ironforge Rifleman, Cruel Taskmaster, Inner Rage, Voodoo Doctor, Earthen Ring Farseer, Darkscale Healer, + szinte bármi, amivel az életét tudjuk növelni (a gyógyításon kívül), hogy több kártyát húzhassunk, valamint bármely egyet sebző spell
Counter: silence

Amani Berserker: az 1 manásakat simán üti és enrage-d marad. A 2 manások közül 3/2-essel sima trade, a 2/3-asoknál szituáció függő, de Shattered Sunnal nem probléma, az 1-2 manás tauntok sem akadályok. Legjobb coinnal kitenni első körben, ha tudunk mást kijátszani a másodikban, ezzel komoly fejtörést okozva az ellenfélnek.
Szinergia: bármilyen battlecry vagy spell, ami egyet sebez, Mage képessége
Counter: silence

Boulderfist Ogre: 6/7-es minion, 6 manáért. Ugyanaz vonatkozik erre, mint a Yetire. Általában 2 ellenséget is magával visz a sírba.

Chillwind Yeti: semmi különös, csak egy 4/5-ös minion 4 manáért. De várjunk csak! Épp ezért olyan jó, mert a 4. körben nem olyan egyszerű elbánnia az ellenfélnek egy 5 életű minionnal úgy, hogy jól jöjjön ki belőle. Az a plusz egy élet olyan sokat jelent, hogy nagyon még constructed módban is nagyon elterjedt a használata ennek a minionnak.

Cult Master: önmagában egy 4/2-es minion, 4 manáért nem nagy szám, de ha úgy halnak meg a minionjaink, amikor ez kint van, óriási lapelőnyhöz juthatunk. Legjobb tokenekkel kombózni (pl: Paladin és Shaman). Csak végső esetben tegyük ki önmagában a boardra, mert szinte biztos, hogy elsődleges célpont lesz.
Szinergia: tokenes minionok, pl: Violet Teacher, Imp Master
Counter: silence, területre ható spell, ugyanis ha együtt hal meg minionokkal, nem aktiválódik a képessége

Dark Iron Dwarf: a buff lehetővé teszi, hogy akár egy kis minionnal (akár tokennel) is megöljünk egy nagyobbat. Az ellenfél buffolásával jó célpontot adhatunk a Big Game Hunternek vagy a Shadow Word Deathnek.
Szinergia: Shaman és Paladin, Big Game Hunter, Shadow Word Death

Darkscale Healer: gyakorlatilag egy yeti, 1 manával drágábban, viszont gyógyítja az összes minionunkat, és a hősünket is. Ez akár megfordíthatja a játék kimenetelét.

Earthen Ring Farseer: önmagában is egy jó 3-as drop, de a gyógyítás képessége toppá teszi, hiszen megmenthetjük vele a már lesérült minionjainkat. Szükség esetén a hőst is gyógyíthatjuk.
Szinergia: Auchenai Soulpriest

Faerie Dragon: a képessége, miszerint nem lehet spellekkel és hero powerrel célozni, teszi top minionná. Kitesszük a 2. körben, és szinte garantáltan a boardon marad.
Counter: olyan battlecry, ami kettőt sebez (pl: Stormpike Commando), területre ható spellek

Gnomish Inventor: a lapelőny a győzelmet jelentheti.

Harvest Golem: 2/3-as és a halála után egy 2/1-es minion 3 manáért, kiemelkedő ár/érték aránynak számít. Gyakran 2 miniont is leüthetünk vele.
Counter: silence

Loot Hoarder: a lapelőny óriás előnyt jelent ennél a játéknál, így a deathrattle tulajdonsága teszi top minionná. E mellett még le tudja ütni a legtöbb 2 dropot.
Counter: silence

Mad Bomber: a battlecry képessége miatt top minion. Önmagában is kijátszhatjuk, de akkor az igazi, ha az ellenfélnek egy (vagy több) 1 életű minionja van kitéve. De vigyázzunk, visszafelé is elsülhet, ugyanis a mi minionjainkat is eltalálhatja. Akkor se tegyük ki, ha az ellenfélnek van enrage-elhető minionja, de ha nekünk van, annál jobb. Triggerelhetjük vele az Acolyte of Pain laphúzását is.
Szinergia: Acolyte of Pain, Raging Worgen, Gurubashi Berserker, Amani Berserker, Tauren Warrior, Frothing Berserker

Raging Worgen: ha megsérül, irdatlan mennyiségű sebzést tudunk bevinni vele, főleg, ha taunttal védjük. Gyakran 2 miniont is magával tud vinni a sírba.
Szinergia: tauntok, bármilyen battlecry vagy spell, ami egyet sebez, Mage képessége
Counter: silence

Scarlet Crusader: a shield miatt 2x támadhat, mielőtt meghalna. Gyengéje a mage, ill. az egyet sebző kasztok.
Szinergia: Windfury, Windspeaker, Blood Knight, bármilyen buff
Counter: Blood Knight, silence, Earth Shock

Sen'jin Shieldmasta: mivel öt élete van és 4 manába kerül, valamint taunt, ez gyakran azt jelenti, hogy 2 kisebb ellenséges miniont visz magával a sírba

Shattered Sun Cleric: a buff amit ad, elsőrangúvá teszi.

Silver Hand Knight: 5 manáért egy 4/4-es és egy 2/2-es minion nagyon jó érték, a legtöbbször 2 ellenséges miniont is le tudunk ütni ezzel az egy kártyával.

Spellbreaker: a silence nagyon fontos az arénában, lehetőleg mindig legyen a paklinkban 1-2. E mellett egy tűrhető négyes drop.
Szinergia: Ancient Watcher, The Beast, Venture Co Mercenary

Stormwind Champion: a buff amit ad, minden minionra, tokenre vonatkozik, ami félelmetes előny ad arénában
Szinergia: Violet Teacher, Imp Master, stb, Shaman és Paladin kasztok
Counter: silence

Stranglethorn Tiger: 5/5 és stealth, ami azt jelenti, hogy addig a boardon marad, amíg nem akarjuk használni. Hunterrel még jobb, mivel beast.
Szinergia: Hunter kártyák
Counter: Flare

Venture Co. Mercenary: 7/6-is minion öt manáért, óriási előnyt ad! De vigyázzunk vele Paladin ellen, mert ha rányomja a Humilityt, az nekünk a játék végét is jelentheti. Silence-szel semlegesíthetjük a negatív hatását, sőt, a nerfeket (pl. humility) is rajta.
Szinergia: silence
Counter: Humility, Aldor Peacekeeper

Worgen Infiltrator: az első körben kijátszva magunkhoz ragadhatjuk a board controlt. Mivel stealth, ezért nem könnyű elintézni, hacsak nincs az ellenfél kezében egy Mad Bomber vagy Arcane Missiles. Le tudja ütni a legtöbb 2 dropot.
Counter: Mad Bomber, Arcane Missiles, bármilyen, területre ható spell (pl Forked Lighting, Cleave, stb)

Jó kártyák:

Abusive Sergeant: a buff amit ad, lehetővé teszi, hogy gyengébb minionnal leüssünk egy erősebbet. Tökéletes tokenek buffolására. Az ellenfél buffolásával jó célpontot adhatunk a Big Game Hunternek vagy a Shadow Word Deathnek.
Szinergia: Shaman és Paladin, Big Game Hunter, Shadow Word Death

Ancient Brewmaster: ugyanaz vonatkozik rá, mint a Youthful változatára, a különbség, hogy ez 4 manába kerül, és a minion is nagyobb.
Szinergia: olyan sok van, hogy nem érdemes felsorolni

Archmage: a 7 élete miatt nehéz elbánni vele, a +1 spell power meg nagyon hasznos
Counter: silence
Szinergia: bármely sebzést okozó spell

Argent Squire: a Shield miatt szinte garantált, hogy túléli a lerakás körét, és akár 2x is támadhatunk vele
Szinergia: Blood Knight, bármilyen buff
Counter: Blood Knight, Earth Shock, silence

Bloodsail Raider: Egy standard 2 manás minion, és mivel 3 élete van, ideális 2/2-esek ellen. Top minionná válik fegyverhasználó kaszt esetén a battlecry képessége miatt.
Szinergia: bármilyen fegyver (Warrior, Paladin, Rogue, Shaman, Hunter), a többi pirate kártya
Counter: silence, ha buffot kapott fegyver miatt

Bluegill Warrior: ez gyakorlatilag olyan, mintha lenne egy kettőt sebző spellünk 2 manáért, hiszen szinte biztos, hogy meghal, mert csak 1 élete van. Épp az utóbbi miatt nem top minion. Használhatjuk buffal is (pl. Bluegill + Abusive Sergeant), úgy még ütősebb.
Szinergia: bármilyen buff

Dire Wolf Alpha: a buffja miatt jó minion, lehetővé teszi, hogy gyengébb minionnal üssünk erősebbet
Szinergia: Shaman és Paladin
Counter: silence

Fen Creeper: lásd Sen'jin, de mivel maradt a 3 támadás, és egyel többe kerül, már csak jó besorolást kapott. De még így is magával vihet 2 kisebb miniont.

Frost Elemental: a battlecry időnként csatákat dönthet, amennyiben valami nagy miniont fagyasztunk vele.
Szinergia: Ice Lance
Counter: silence a fagyasztott minionra

Gurubashi Berserker: a képessége miatt jó minion, Mage-nél, ill. Warriornál a sok buff miatt már top minionnak számít.
Szinergia: bármilyen buff, heal, bármilyen battlecry vagy spell, ami egyet sebez, Mage képessége, a Warrior egyet sebző buffjaival egy igazi szörnyé változtathatjuk.
Counter: silence

Ironbeak Owl: a silence miatt jó minion, és mivel olcsó, szinte bármikor kijátszhatjuk. Hunternél top minion, mert beast.
Szinergia: Hunter kártyák, Ancient Watcher, The Beast, Venture Co Mercenary

Jungle Panther: a steath miatt jó, hiszen majdnem garantált, hogy a kitevés után körben használni is fogjuk tudni. Hunternél viszont top kártya, mivel beast.
Szinergia: Hunter kártyák
Counter: Flare, területre ható spell

Kobold Geomancer: a +1 spell damage miatt nagyon hasznos, és mivel olcsó, ezért szinte bármikor kijátszhatjuk a spellel egy körben. A legjobb, ha területre ható varászlatokkal használjuk (pl. Swipe)
Szinergia: bármely sebzést okozó spell
Counter: silence

Silvermoon Guardian: a Shield miatt szinte garantált, hogy túléli a lerakás körét, és akár 2x is támadhatunk vele. Még jobb windfuryval, hiszen biztos nem hal meg az első támadás után, ha még van shieldje.
Szinergia: Windfury, Windspeaker, Blood Knight, bármilyen buff
Counter: Blood Knight, Earth Shock, silence

Spiteful Smith: 5 manáért nem rossz statjai vannak, a 6 élet miatt általában nehéz megölni. Fegyverhasználó kasztnál top minionná teszi a képessége.
Szinergia: fegyverek (Warrior, Paladin, Rogue, Shaman, Hunter)
Counter: silence

Stormpike Commando: a battlecry képessége teszi jóvá, hiszen így többnyire 2 kártyát visz magával a sírba. Csak jó és nem top, mivel csak 2 élete van, és könnyű megölni.

Stormwind Knight: a charge teszi jóvá, és az 5 élet szinte garantálja, hogy túléli az első támadást.
Szinergia: buffok

Wolfrider: a charge teszi jó minionná, csakúgy, mint a Bluegillt, ugyanaz a hátránya is, az 1 élet.
Szinergia: bármilyen buff

Youthful Brewmaster: tökéletes lesérült minionok megmentésére, vagy olyan esetben, ha egy már a boardon levő minion battlecry-át újra akarjuk hasznosítani. Silence-elt, nerfelt minionok megmentésére is hasznos.
Szinergia: olyan sok van, hogy nem érdemes felsorolni

Közepes kártyák: ezeket csak akkor válasszuk, ha nincs jobb lehetőség.

Bloodfen Raptor: standard 3/2-es drop, Hunternél egyel emelkedik a besorolása, mert beast
Szinergia: Hunter kártyák

Dalaran Mage: mivel csak 1 a támadása, nem kap jó besorolást. Viszont egyel emelkedik, amennyiben sok a sebzést okozó spellünk a +1 spell power miatt.
Szinergia: sebzést okozó spellek
Counter: silence

Dragonling Mechanic: lásd Murlock Tidehunter és Razorfen Hunter
Szinergia: Frostwolf Warlord, Power of the Wild, Bloodlust, Flametongue Totem, stb.

Elven Archer: tökéletes 1 életű minionok, vagy divine shield likvidálására. Buffolhatunk vele enrage-elhető minionokat is. Első körben értelmetlen kirakni.
Szinergia: Raging Worgen, Gurubashi Berserker, Amani Berserker

Flesheating Ghoul: kitéve csak 2 támadása van, ezért alapból csak közepes kártya. Egyel emelkedik a besorolása, amennyiben Paladin vagy Shaman a hősünk, a feláldozható tokenek miatt.
Szinergia: Shaman és Paladin, sok kicsi minion és token
Counter: silence

Frostwolf Warlord: szép nagy minionná válhat, ha már eleve van kitéve pár kártyánk. Shaman és Paladin kezekben egyel nagyobb a besorolása a tokenek miatt
Szinergia: Shaman és Paladin, sok kicsi minion és token, Murlock Tidehunter, Razorfen Hunter, Dragonling Mechanic

Ironforge Rifleman: csak az 1 sebzést okozó battlecry miatt nem rossz, mert 3 manáért egy 2/2-es minion nem túl acélos. Tökéletes 1 életű minionok, vagy divine shield likvidálására. Buffolhatunk vele enrage-elhető minionokat is.
Szinergia: Raging Worgen, Gurubashi Berserker, Amani Berserker

Ironfur Grizzly: 3 manáért egy 3/3-as minion nem a legjobb. Viszont értő Hunter kezekben akár top minion is lehet, mivel beast.
Szinergia: Hunter kártyák

Leper Gnome: ha azonnal meghal, akkor is garantáltan bevisz 2 sebzést. Rush deckekhez ideális.
Counter: silence, Earth Shock

Murloc Tidehunter: nem túl jó az 1 élet miatt, de rossznak sem mondanám, mert 2 miniont idéz
Szinergia: Frostwolf Warlord, Power of the Wild, Bloodlust, Flametongue Totem, stb.

Oasis Snapjaw: 2/7-es drop, a negyedik körben már nem sok pusztítást tud véghezvinni, de a 7 élete miatt általában több kisebb miniont tud magával vinni a sírba. Az AOE spelleket is túléli. Hunter kezekben emelkedik a besorolása, mert beast. Ideális célpontja a buffoknak.
Szinergia: Hunter kártyák, buffok

Ogre Magi: egy standard 4/4-es drop 4 manáért. Nem rossz, mert ad +1 spell power is, ezért egyel nő a besorolása, ha sok a sebzést okozó spellünk.
Szinergia: sebzést okozó spellek
Counter: silence

Raid Leader: csak az általa adott buff menti meg attól, hogy rossz minion legyen, Shaman és Paladin esetén egyel nő a besorolása, mert a tokeneket is buffolja
Szinergia: Shaman és Paladin, sok kicsi minion és token
Counter: silence

Razorfen Hunter: hasonló a probléma vele, mint a Murlock Tidehunterrel, de annál azért jobb
Szinergia: Frostwolf Warlord, Power of the Wild, Bloodlust, Flametongue Totem, stb.

Reckless Rocketeer: a charge képessége miatt közepes kártya, amúgy rossz lenne, könnyen hal a 2 élet miatt, de rush deckekbe ideális

River Crocolisk: standard 2/3-as drop, Hunternél egyel emelkedik a besorolása, mert beast. Ingyen leüthetjük a 2/2-es minionokat vele.
Szinergia: Hunter kártyák

Southsea Deckhand: sima 2/1-es drop, a besorolása egyel emelkedik, amennyiben van fegyverünk, mert akkor charge-ot kap
Szinergia: fegyverek (Warrior, Paladin, Rogue, Shaman, Hunter), a többi pirate kártya

War Golem: 7 manáért egy 7/7-es minion oké, bár már épp megöli a Big Game Hunter ingyen. Épp ezért jobb az Boulderfist Ogre-t választani, ha mindkettőt egyszerre ajánlja fel a játék.
Counter: Big Game Hunter

Windfury Harpy: 4/5-ös minion 6 manáért rosszul hangzik, ami megmenti a rossz besorolástól az az, hogy hogy windfury képessége van. Tökéletes célpontja a buffoknak (akár + sebzés, akár +élet).
Szinergia: buffok
Counter: silence

Rossz kártyák: ezeket kerüljük.

Booty Bay Bodyguard: 5 manáért 4 élet, kifejezetten szörnyű. A legtöbb 4 manás drop leüti, de még a 3-asok közül is sok. Semmi értelme betenni a pakliba.

Core Hound: 7 manáért egy 5 életű minion? Felejtsük el, kivéve ha Hunterrel vagyunk, mert ez is beast.
Szinergia: Hunter kártyák

Dread Corsair: 4 manáért 3/3-as minion kifejezetten rossz. Csak akkor éri meg, ha van fegyverünk, de akkor rögtön top minionná válik!
Szinergia: fegyverek (Warrior, Paladin, Rogue, Shaman, Hunter), a többi pirate kártya

Frostwolf Grunt: 2/2-es minion 2 manáért nem jó ár-érték arány.

Goldshire Footman: 1/2-es minion, azért szinte garantált, hogy semmit sem tudunk leütni vele.

Grimscale Oracle: a murlocok értéktelenek arénában, mert nem garantált, hogy lesz elég belőle a draftban

Lord of the Arena: 6 manáért egy 5 életű taunt, kifejezetten rossz.

Magma Rager: akárhogyan is nézzük, ez nem jó minion az 1 élet miatt

Mogu'shan Warden: lásd Silverback Patriarch, és ez még csak nem is beast.

Murloc Raider: murloc, szóval kuka

Nightblade: 4/4-es minion 5 manáért, szóval ne túl jó az ár/érték aránya. Egyedól rush paklikba éri meg a battlecry miatt.

Novice Engineer: a statjait (1/1 és 2 mana) még a laphúzás sem tudja ellensúlyozni

Priestess of Elune: 5/4, 6 manáért, még rosszabb az értéke, mint a Nightblade-nek, már csak azért is, mert ráadásul a mi hősünket gyógyítja, nem sebez.

Shieldbearer: szintén zenész, mivel nem tud sebezni, az ellenfél ingyen leütheti. Egyedül akkor ér valamit, ha tudjuk buffolni a sebzését.

Silverback Patriarch: csak 1 sebzés, így megint csak ott vagyunk, hogy gyakorlatilag ingyen le tudja ütni az ellenfél. Hunter esetén jobb, mert beast.
Szinergia: Hunter kártyák

Stonetusk Boar: 1/1-es minion, hiába a charge, nem sokat érünk vele. Csak akkor ér valamit, ha már sok buffunk van a pakliban, vagy Hunterrel játszunk, mivel beast.
Szinergia: Hunter kártyák

Tauren Warrior: 2/3-as 3 manáért nem hangik jól. Kicsit jobb, ha tudjuk buffolni (pl sebzéssel), de inkább válasszunk mást helyette.
Counter: silence

Thrallmar Farseer: hiába a windfury, bármi leüti a 3. körben, mivel csak 3 élete van. Egyedül akkor éri meg kitenni, ha taunt mögé tesszük és/vagy buffolni tudjuk.
Counter: silence

Voodoo Doctor: szintén zenész, az első körben értelmetlen kitenni, később meg valszeg nem sokat számít az a 2 heal.

Wisp: hiába nulla mana, a statjai értéktelenné teszik a kártyát

Young Dragonhawk: nem szokta megélni a 2. kört, és ki sem tudjuk használni a windfury képességét, mivel csak 1 élete van. Hunternél egy besorolással jobb, mert beast.
Szinergia: Hunter kártyák
Counter: silence

Köszönöm Chronos85-nek és Gyuri27-nek a hasznos megjegyzéseket!