Hearthstone arena - nem klassz specifikus Rare kártyák elemzése

írta: ollie, 10 éve

Ebben a bejegyzésben a nem klassz specifikus (tehát bármelyik hőssel használható) kártyák előnyeit és hátrányait elemzem, kizárólag arénát figyelembe véve. Ezek egy része természetesen igaz constructed játékra is, de én főleg arénázom, így annál a témánál maradok, melyhez némileg értek. A klassz specifikus kártyák ismertetését megtalálod a többi, klassz specifikus bejegyzésemben.

A kártyákat 4 szintre sorolom be, ezek:
- top kártyák (annyira jók, hogy mindig érdemes ezt választani)
- jó kártyák (a top alatt egy szinttel, vagyis válasszuk ezt, ha nincs top)
- közepes kártyák (nem rossz, de nem is különösebben jó, még használható kártyák)
- rossz kártyák (ezeket kerüljük, ha lehet)

A szinteken belül ABC sorrendben lesznek a kártyák sorba rendezve, vagyis ne vonjunk le belőle messzemenő következtetéseket. Nem fogok minden lapot erősségi sorrendbe tenni, az egyrészt óriási feladat, másrészt erősen függ az adott helyzettől, és a választott hőstől is.

Figyelem! Nem elég a kártyák besorolását nézni, mindenképpen figyelnünk kell a mana curve-re is! Vagyis hiába választhatunk 1 top kártyát 8 manáért meg 2 közepeset 2-3 manáért, ha nincs elég early game kártyánk akkor lehet, hogy a közepeset kell választanunk. Mindig ügyeljünk arra, hogy early game kártyából legyen a legtöbb, és spell/minion arányra is ügyelni kell. A másik szempont, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül, az a hős, mivel több kártya besorolása is változhat attól függően, hogy milyen kasztot választottunk. Klasszikus példa a Hunter, mivel neki rengeteg beast specifikus kártyája van, így a beastek besorolása nő eggyel, némelyiknek akár kettővel is. Viszont bizonyos esetekben ez akár fordítva is történhet.

Szinergia: minden olyan minionnál írok egy listát azokról az egyéb minionokról, melyekkel jó szinergiában van (pl: a Knife Juggler képessége aktiválódik, ha az Imp Master idéz egy Impet). Ezekhez is kérek még javaslatokat.

Counter: ide azt sorolom fel, hogy mit használhatunk fel az adott minion ellen, hogy megöljük vagy semlegesítsük. Ez nyilván akkor érdekes, ha a minion az ellenfélnél van.

A megjegyzéseket szívesen fogadom, hiszen nem feltétlen az én véleményem a legjobb.

Top kártyák:

Argent Commander: charge + divine shield, tökéletes kombináció. A shield miatt 2 minion szokott magával vinni a sírba. Lapelőnyt szerezhetünk vele.
Szinergia: windfury, windspeaker

Azure Drake: 4/4, spell power és laphúzás, a játék egyik legjobb minionja. Még akkor is top lenne, ha nem adna spell powert. Lapelőnyt szerezhetünk vele.
Counter: silence

Defender of Argus: már csak a szomszédos minionoknak adott taunt képesség is sokszor megmenthet minket, ezzel járó buff még szuperebbé teszi.

Emperor Cobra: szuper removal, csak vigyázzunk, mert a shieldben keresztül nem öl. Tökéletes Paladin és Druida deckbe, ahol nincs hard removal.
Counter: silence, divine shieldes minionnal ütni le

Gadgetzan Auctioneer: 5 manáért egy 4/4-es minion nem tűnik jónak, de a képessége toppá teszi, hiszen a lapelőnnyel könnyebben nyerünk. Persze csak akkor érdemes beválasztani a draft során, ha van elég spellünk. Olcsó spellekkel a legjobb. Lapelőnyt szerezhetünk vele.
Szinergia: bármilyen spell
Counter: silence

Imp Master: minden körben ingyen token, priceless. Még jobb, ha healeljük és/vagy buffoljuk. Lapelőnyt szerezhetünk vele.
Szinergia: bármilyen támadás buff (pl: Bloodlust, Savage Roar, Dark Iron Dwarf, stb), bármilyen heal és HP buff, Power of the Wild, Frostwolf Warlord, Stormwind Champion
Counter: silence, Swipe

Injured Blademaster: a 3. körben egy 4/3-as minion csodákra képes. Ha tudjuk healelni, még jobb! Early game-ben lapelőnyt szerezhetünk vele ha tudjuk healelni, hiszen akkor valszeg több miniont tud eltenni láb alól.
Szinergia: Healing totem, Ancestral Healing, Ancestral Spirit, Priest képesség, Circle of Healing, stb.

Knife Juggler: szuper képesség, ami rengeteg sebzést okozhat az ellennek, ha ügyesen használjuk. A Juggler az 1 HP-s minionok réme. Visszaüthet, ha az ellenfélnél enrage-elhető minion, esetleg Acolyte of Pain van. Lapelőnyt szerezhetünk vele.
Szinergia: Paladin és Shaman hero képesség, Snake Trap, Unleash the Hounds, Imp Master, Violet Teacher
Counter: silence

Mind Control Tech: az egyik legjobb minion arénában, gyakran szó szerint megfordíthatja a játék állását, mivel mind controloz egy miniont az ellenségtől, ha legalább 4 van neki kitéve. Szükség esetén önállóan is kitehetjük a 3. körben, mert akkor egy standard 3/3-asként funkcionál. Lapelőnyt szerezhetünk vele.

Ravenholdt Assassin: a stealth teszi top minionná, hiszen az ellenfél nem tudja eltávolítani, mielőtt sebezne.
Counter: Deadly Shot, Flare

Sunfury Protector: önmagában egy standard 2 manás 2/3, de a képessége megfogja a rush deckeket (nyilván kell előtte valaminek lennie a boardon).

Stampeding Kodo: ez hasonlóan jó Mind Control Techhez, hiszen ezzel is lapelőnyt szerzünk, mert inygen megölhetünk vele egy max 2 sebzésű miniont. A Gurubashi Berserker a kedvenc ebédje. Lapelőnyt szerezhetünk vele.

Sunwalker: a divine shield + az 5 élet miatt általában több kártyájába kerül az ellenfélnek, mire elbánik vele. Lapelőnyt szerezhetünk vele.
Counter: silence

Twilight Drake: csak az early/midgame-ben jó, de akkor nagyon. Elég nagy fejféjést okoz az ellenségnek, ha nincs a kezébe silence. Lapelőnyt szerezhetünk vele, hiszen early/mid game-ben általában több miniont tud leütni a sok HP miatt.
Counter: Earth Shock (rögtön megöli bármennyi HP-ról), silence

Wild Pyromancer: spell heavy deckkekben iszonyú pusztítást képes véghezvinni az early gameben. Még jobb, ha healeljuk, buffoljuk az életét. Lapelőnyt szerezhetünk vele.
Szinergia: spellek, bármilyen HP buff és heal, Equality
Counter: silence

Jó kártyák:

Abomination: ez gyakran letisztítja a boardot, a sajátunkat is beleértve, így jól gondoljuk meg, hogy mikor használjuk.
Counter: silence

Arcane Golem: csak a miatt nem top minion, hogy mana kristály előnyt ad az ellenfélnek, ezért ha nem muszáj, ne játsszuk ki early és mid game-ben. A rush deckkek elengedhetetlen kelléke.

Crazed Alchemist: a képessége néha nagyon jól jön, de önmagában a 2. körben kitenni nem jó. Kombózható számos egyéb kártyával. A 0 támadású minionokat rögtön megöli.
Szinergia: Shadow Cabal Priest, Shadow Word Pain/Death, Stampeding Kodo, Baron Geddon,
ill. bármi, aminek sok a hp-ja és kevés a támadása (pl Oasis Snapjaw).

Demolisher: csak azért nem top, mert viszonylag könnyű megölni. Célszerű taunt mögé rakni, hogy az ellenség ne tudja leütni.
Counter: silence

Questing Adventurer: nagyon jó, ha sok kis lapunk van, különben nem lesz hosszú életű. Célszerű nem a 3. körben kijátszani, hogy ne 2/2 maradjon. Elsősorban olyan deckekbe jó, ahol sok, kis manaigényű kártya van.
Szinergia: sok, kis manás kártya
Counter: silence

Violet Teacher: hasonló előnyei vannak, mint az Imp Masternek, azzal a különbséggel, hogy nem magától idéz tokent, és ezért nem top. Akkor a legjobb, ha sok spellünk van, de önmagában sem rossz drop a 4. körben.
Szinergia:: bármilyen támadás buff (pl: Bloodlust, Savage Roar, Dark Iron Dwarf, stb), bármilyen spell, Power of the Wild, Frostwolf Warlord, Stormwind Champion
Counter: silence

Közepes kártyák: ezeket csak akkor válasszuk, ha nincs jobb lehetőség.

Ancient Mage: ha sok a spellünk és Shamannal vagy Paladinnal vagyunk, egyel magasabb a besorolása, vagyis jó. Ellenkező esetben csak közepes, mert ugye kell másik 2 minion is, hogy kihasználjuk (plusz természetesen egy sebző spell).

Bloodsail Corsair: csak azért nem rossz, mert 1 töltetet leszed az ellenfél fegyveréből. Nem árt egy ilyen, ha nincs Ooze-unk. A Gorehowl rémálma.
Szinergia: pirate kártyák

Mana Addict: csak azért nem rossz, mert minden kasztnak elég sok spellje van. Akkor viszont tényleg halott kártya kezünkben (vagy a boardon), ha nem tudtunk megfelelő számú spellt draftolni.
Counter: silence

Mana Wraith: 1 haszna van, az ellenfél nehezebben tudja hatékonyan használni a mankeretét, ha ezt kitettük. Az első körben coinnal a legütősebb. Ez után persze nekünk is nehezebb lesz.
Counter: silence

Master Swordsmith: egy dolog menti meg attól, hogy rossz legyen, hogy 3 élete van, így nem öli meg az egyet sebző hero power. Ha taunt mögé tudjuk tenni, még előnyhöz is juttathat minket.
Szinergia: Master of Disguise
Counter: silence

Pint-Sized Summoner: ez is a legelső körben (coinnal) a legjobb, később nincs nagy haszna.
Counter: silence

Secretkeeper: csak azért nem rossz, mert azért elég gyakran előfordulnak secretek arénában. De azért kerüljük, ha tudunk jobbat választani.
Szinergia: secretek
Counter: silence

Rossz kártyák: ezeket kerüljük.

Alarm-o-Bot: abszolút haszontalan, ráaádsul az ezzel megidézett minion battlecry-a sem aktiválódik. Ehhez hozzájön még az is, hogy az ellenfél ingyen leütheti a minionjaival.
Szinergia:: lategame minionok, pl. Boulderfist Ogre, See Giant, stb.
Counter: silence

Ancient Watcher: egyel magasabb besorolást kap, ha tudunk belőle tauntot csinálni vagy tudjuk silence-elni, ellenkező esetben halott kártya. Jó lehet még a Warlock Shadowflame spelljéhez felhasználni.
Szinergia:: silence, Sunfury Protector, Defender of Argus, Shadowflame, Mark of The Wild, Mark of Nature, Ancestral Healing

Angry Chicken: vicces a tulajdonsága 1 élettel. Beast, szóval némi buff után még hasznos is lehet a Hunternek (esetleg Paladinnak Blessing of Kingsszel), de még sose láttam senkit sem ezzel nyerni.
Counter: silence

Coldlight Oracle: murloc, így haszontalan, a battlecry meg az ellenfélnek is előnyt ad. Egy esetben ok, ha rush deckünk van.

Coldlight Seer: murloc, nincs mit hozzátenni.

Lightwarden: csak akkor hasznos, ha tudunk healelni, ellenkező esetben rossz kártya. Priesttel viszont jó besorolást kap. Még érdemes lehet betenni, ha sok healelő miniont húzunk.
Szinergia:: bármilyen heal képesség, spell vagy minion
Counter: silence

Murloc Tidecaller: murlocként teljesen haszontalan arénában

Young Priestess: 1 élete van, általában nem éli meg a következő kört

Köszönöm Gyuri27-nek, Chronos85-nek, mzoli77-nak és Tigerclaw-nak a hasznos megjegyzéseket!