Hearthstone - Priest arena elemzés

írta: ollie, 10 éve

Ebben a bejegyzésben a Priest kaszt előnyeit és hátrányait elemzem, kizárólag arénát figyelembe véve. Ezek egy része természetesen igaz constructed játékra is, de én főleg arénázom, így annál a témánál maradok, melyhez némileg értek.

Priest aréna elemzés

A megjegyzéseket szívesen fogadom, hiszen nem feltétlen az én véleményem a legjobb.

Kezdőknek nem ajánlom, mert kevés removal spellje van, a legtöbb a buffokra és a healre koncentrál. Ez meg is látszik a szereplésén, az egyik legrosszabb kaszt arénában, ennek ellenére jót játszhatunk vele, ha megfelelő draftot sikerül összehozni. Nagyon, nagyon fontos, hogy az első 3 körben legyen lent minionja. Ha ez nem teljesül, szinte biztos, hogy elveszti a játékot, mert semmit sem fog érni a hero powerrel. Vagyis draftnál kell kb 6db 2, és 4-5db 3 manás minion, hogy azt mondhassuk, jó a draft. Ha nem tudunk letenni semmit a 2. körben, még megmenthet a Holy Smite ill. a Shadow Word Pain, de elsősorban ne ezekre építsünk, már csak azért sem, mert classoknál jellemzően sokkal több removal van, mert ugye priest spellek egy jó része a healre, buffra koncentrál, valamint a többi classnál vannak egyéb módszerek a removalra, pl. fegyverek, itt viszont nincs. Tipikus kezdő hiba a priest pakli összeállításánál, hogy beleválogat egy csomó buffot (pl. Inner Fire, Divine Spirit), mert az olyan jónak tűnik, majd az összeset ráteszi egy minionra, majd csak pislog, ha az ellenfél eltávolítja az agyonbuffolt miniont egy hard removallal, esetleg silence-szel semlegesíti. A fenti okok miatt a board control kiépítése fontosabb ennél a kasztnál, mint bármelyik másiknál. Kulcskártyáit mnehéz meghatározni, talán a Lightspawn és a Temple Enforcer. Ennél a kasztnál a kulcs a nyeréshez a minél nagyobb kártyaelőny, így lehetőleg sok olyan lapot válogassunk be a draft során, ami ezt elősegíti, és ezek természetesen nem feltétlen csak Priest kártyák lehetnek.

Hero képesség: 2 hp gyógyítás bármikor, bárhova azt jelenti, hogy megmenthetjük a minionjainkat a meghalástól, és így akár lapelőnyt is szerezhetünk, amennyiben 1 minionnal többet is le tudunk ütni. Éppen ezért elsősorban a minionjainkat gyógítsuk vele, hiszen eleve csak úgy nyerhetünk, ha kiépítjük a board controlt.

A kaszt előnyei:
- hero képesség (ha jól használjuk), mert lapelőnyhöz juttathat, ha minionokat gyógyítunk
- bizonyos kártyákat megfelelően használva, óriási kártyaelőnyhöz juthatunk
- fun, amikor az ellenfél saját kártyáival, minionjaival teszünk rendet a boardon

Hátrányai:
- hero képesség, ha a hősünkre pazaroljuk
- kevés a sebző spell

Priest Secretek: nincsenek

Top kártyák:

Auchenai Soulpriest: vigyázni kell, mert a gyógyító spellek is sebezni fognak, sőt, a minionok gyógyító képessége is! Viszont óriási kártyaelőnyt szerezhetünk azzal, ha a hero powerrel öljük meg az ellenséges minionokat.

Cabal Shadow Priest: ellopni az ellenfél Gurubashi Berserkerjét... priceless! Konkrét kártyaelőnybe kerülünk a minionlopással, ezért top kártya.

Holy Fire: nagyon jó, direkt sebzést okozó spell, mellyel a hőst is célozhatjuk, de egy kicsit drága, így max kettőt tegyünk a pakliba, de megvagyunk e nélkül, ha már van elég lategame minion.

Holy Nova: nagyon jó AOE spell, mert egyszerre sebez és gyógyít. Gyönyörűen kombózható a Northshire Clerickel, amennyiben vannak sebzett minionjaink. De ne várjunk csodákat ettől, mert az ötödik körben már nem valószínű a board clear 2 sebzéssel. Éppen ezért kettőt, esetleg hármat tegyünk a pakliba. Ne használjuk, ha van Auchenai Soulpriestünk a boardon, mert a mi minionjainkat is sebezni fogja a spell. Lapelőnyhöz juttathat minket.
Szinergia: Northshire Cleric, spell powert adó minionok

Lightspawn: 4 manáért 5/5-ös minion, nagyon szuper! Viszont állandóan gyógyítani kell, ha lesérül. Még jobb, ha növelni tudjuk a max HP-ját, de a silence halott kártyává teszi. Mehet 2-3 is a pakliba ebből.
Szinergia: bármilyen HP buff (pl. Power Word: Shield, Temple Enforcer, Divine Spirit, Shuttered Sun Cleric, stb)
Counter: silence

Northshire Cleric: szuper minion, ha ki tudjuk használni a laphúzó képességét. Az esetek 90%-ában nem éri meg letenni az első körben, de egy Holy Novával kombózva, csodákra képes. Még az ellenfél minionjait healelve is húz nekünk kártyát, és erre oda kell figyelnünk akkor is, ha az ellenséges priestnek van letéve Clericje. 2 elég belőle, mert önmagában nem fogja megölni az ellenséges hőst. Lapelőnyhöz juttathat minket.
Szinergia: bármilyen heal spell vagy minion képesség ami gyógyít (pl: Circle of Healing, Holy Nova, Darkscale Healer, stb).
Counter: silence

Power Word: Shield: +2 hp és +1 kártya óriási előnyt jelenthet az esetek többségében, hiszen elősegíti, hogy egy minionnal többet üssünk le. Az első körökben kijátszva eldöntheti a meccset, ha rátesszük a mi 3/2-es minionunkra, ami életben marad, miután leütötte az ellenfél 3/2-esét, és még healelni is tudjuk a miénket. Akár 3-4-et is nyugodtan tegyünk a deckbe. Lapelőnyhöz juttathat minket.
Counter: silence

Shadow Madness: ezzel gyakorlatilag 2 ellenséges miniont ölhetünk meg, így kártyaelőnyt szerezhetünk, ami top kártyává teszi. Nyugodtan tegyünk kettőt a deckbe, több felesleges. Lapelőnyhöz juttathat minket.

Shadow Word: Death: hard removal a nagy minionokra, nem árt, ha van belőle kettő

Shadow Word: Pain: hard removal a kis minionokra. Csak akkor lényeges, ha nincs elég kis minionunk, ill. egyéb módszerünk arra, hogy elbánjunk velük (Shadow Madness, Cabal Shadow Priest, stb). De egyet mindenképpen betehetünk a pakliba, hogy könnyen elbánjunk olyanokkal, mint a Gurubashi Berserker.

Shadowform: ez félelmetesen OP, persze nem szabad a 3. körben kijátszani, de az 5. körben már ok lehet, nyilván helyzetfüggő. Kettőt sebezni minden körben arra a minionra vagy hősre, amire akarunk, megfizethetetlen. Sokan nem tudják, de amikor ezt kijátsszuk, 2x tudjuk használni a hero powert, egyszer kijátszás előtt (gyógyítás), egyszer kijátszás után (sebzés). Kettőt is betehetünk a pakliba. Többet viszont nem csak felesleges, de egyenesen kártyapazarlás. Arra vigyázzunk, hogy ez nem visszafordítható folyamat, vagyis ebben a meccsben már nem fogunk tudni a hero powerrel healelni! Óriási kártyaelőnyt szerezhetünk azzal, ha a hero powerrel öljük meg az ellenséges minionokat.

Temple Enforcer: a 3 plusz élet miatt a buffolt lénnyel sokszor 2 miniont üthetünk, így kártyaelőnyhöz jutunk. 3-4 sem sok ebből a pakliban. Lapelőnyhöz juttathat minket.

Thoughtsteal: csak azért top, mert kártyaelőnyhöz juttat. 1, max 2 elég belőle, mert teljesen random, hogy mit kapunk. Ha tudunk mást kitenni, ne játsszuk ki az early game-ben, mert a tempóvesztés végzetes lehet. A legjobb a lategame-re tartogatni.

Nem nagyon jó, de nem is rossz kártyák:

Circle of Healing: max 1 elég, és óvatosan használjuk, mert az ellenség lényeit is gyógyítja. Csak akkor használjuk, ha meg tudjuk vele menteni a minionjainkat, különben kártyahátrányba kerülünk.
Szinergia: Northshire Cleric, Injured Blademaster

Divine Spirit: nagyon jónak tűnik, de mivel buff, könnyen kártyahátráynba kaerülhetünk, ha a buffolt miniont silence-eli, vagy hard removallal öli meg az ellenség, ezért ne erőltessük, ha nem muszáj. Max egyet tegyünk a pakliba, de megvagyunk e nélkül is.
Counter: silence

Holy Smite: akkor jó, ha nincs elég early game minionunk, egyébként ne eröltessük. 1-2 még elférhet a pakliban.

Inner Fire: ugyanaz a probléma ezzel, mint a Divine Spirittel, kerüljük, ha van lehetőségünk jobb kártyát választani, de nem katasztrófa, ha van belőle egy a pakliban.
Szinergia: bármely minion, melynek sokkal nagyobb a HP-je, mint a támadása, pl. Gurubashi Berserker, Shieldbearer, stb.
Counter: silence

Lightwell: ingyen leütheti az ellenfél, mivel nincs sebzése, így kerülendő. Viszont ha tauint mögé tudjuk tenni, óriási előnyhöz juttathat minket. Nem létkérdés a pakliban, így nyugodtan válasszunk jobbat.
Counter: silence

Mass Dispel: csak azért nem rossz, mert húzunk is vele egy kártyát. Ha nincs silence-elő minionunk, nem árt, ha van egy ilyenünk a pakliban.

Mind Control: 10 manáért nem az igazi, de a megfelelő minionra varázsolva, eldöntheti a meccset. Nem létkérdés, de 1 elfér a pakliban.

Mind Vision: csak akkor válasszuk, ha nincs jobb, de mivel csak 1 mana, bukni nem tudunk vele, hacsak nem a Coint szedi ki az ellenfél kezéből.

Mindgames: kerüljük, mivel random, és akár az is lehet, hogy egy 1 manás miniont idéz meg. A battlecry sem fog működni ezzel. Nem katasztrófa, ha bekerül a pakliba egy belőle, de inkább válasszunk jobbat.

Prophet Velen: ez a Priest legendary lapja. Nehéz hatásosan kihasználni a képességét, ezért csak közepes kártya. Nyugodtan válasszunk jobb legendaryt.
Counter: silence

Rossz kártyák:

Mind Blast: nincs hatással a boardra, gyakorlatilag kártyahátrányba kerülünk miatta. Véasszunk mást!

Silence: kártyahátrányba kerülünk, ha ezt kijátszuk, ezért inkább tegyünk be egy silence-elő miniont. A Mass Dispell is sokkal jobb. Viszont ha egyáltalán nincs másik silence-ünk, betehetünk egyet, mert arénában sokszor létkérdés a silence megléte.

Priesttel jól kombózható minionok:

Ennek a bejegyzésnek a létrejötte nem az én érdemem, segítségemre voltak a Hearthstone topic lakói.