"Köszönjük email-jét, hamarosan felvesszük Önnel a kapcsolatot, telefonon!"

Lehet velem van a baj, én vagyok "geek sznob" (ahogy egy magát szintén haladóbb, hatékonyabb felfogásúnak gondoló fórumtárs jellemezte magát ironikusan)...
Vagy olyan valakik közé tartozom, akik ott szeretik visszakeresni és úgy a másik felet, ahogy és amilyen platformon a megkeresés/igény érkezett. Nem ott, ahol a legbonyolultabb a másik félnek, s a legkevésbé effektív a végkimenetel.
Azt persze hagyjuk, hogy "az ügyfél az első", akinek "mindig igaza van" ez ma már feltétlen nem igaz sok helyen, mert ugye akkora az "igény", olyan nagy a "leterhelés", olyan kevés a fizetés... De ha az ügyfél "utolsóként" van kezelve (elv alapján is) a folyamatban, akkor érdemes volna a folyamatot egyszerűsíteni, mind kevesebb, nagyon sokszor bántó, lekezelő interakcióval, nem? Érezze magát az ügyfél megtisztelve, hogy a fizetett szolgáltató egyáltalán reagál, valahol, valahogy, valamikor? Mi ez? Társkereső?

Miért van ez rendszeresen, főleg Magyarországon, legyen szó akár webáruházról, pláne futárokról, még inkább ügyfélközpontokról, hogy az ügyfélkérés/rendelés időszakától az átvétel/ügyzárás időszakáig egymás kergetésével, a felesleges, üres, semmitmondó pusztán tudálékoskodó, a megoldás közelében se járó, inkább pszicho-központra vagy telejósdára hajazó stílusú ügyfélrendszer pötyögtetéssel vagy csevegéssel telik a legtöbb idő (és pénz).
Az effektív, tényleges probléma megoldás helyett. Amíg az ügyfél meg nem unja, és hagyja az egészet a fenébe.
Főleg az után, hogy eleve webes felületen történt a szolgáltató megkeresése, tehát normál módon ott is kéne maradnia, másként az ügyfél talán telefonon kezdte volna...

Túl sok olyan korú/állapotú ember van, akinek nehézséget okoz az írott, gépelt szöveg kezelése?
Gyorsabb telefonon?
Így szociálisabb? Mindenképp több opciót ad az interakcióra, azaz veszekedésre, kétségtelen.. De akkor ezt annak kívánjuk, aki ennyire unatkozik, hogy így akarja feldobni a napját, vagy ennyire sivár az élete, hogy a másik gyötrése a napja fénypontja. Várni, míg egy vadidegen ügyintézővel bájcseveghet, nagyon sokszor a semmiről.
Ezek az általános, elterjedt kifogások, miért fantasztikus dolog órákon át #fontosemberekként telefonálni, vagy a szemünket szegezni az épp nem villogó képernyőre. Mintha a "telefon" és "hívás" szó varázsszó volna. Igen, ez trendi volt, olyan 20 éve, vagy amikor még nem volt más, vagy amikor még ilyen se volt.

Vagy mikor telefonon "keres vissza" adott szolgáltató, pláne miközben épp dolgozik az ügyfél (ami egyre többször telefonos-videós értekezletekből áll), vagy eszik, zuhanyozik...
Akkor is úgy keres, ha egyébként bőven van IT infrastruktúrája arra, hogy normálisabb mód kezelje az ügyfeleket. Annál inkább úgy keres. A rendszerek szegmentáltságát ne is említsük, amikor ld. hívod a futárcéget hogy hol a futár, a futárcégnek nincs meg az a mobilszám ami a futárhoz tartozik, mert a telefonszámokat kezelő rendszer hibás, illetve amikor a postán egy 5 ezer forintos csomag átvétele körül hatalmasabb az adminisztráció, mint egy milliárdos korrupciós ügynél lenne.

Visszatérve, az egyébként járulékos, bürokrácia-majmolás témájából: Az email/kapcsolati űrlap/webapp épp erre való, hogy ne a WC-n, hasmenés közben találjon minket a szolgáltató (bármennyire is szórakoztató volna neki ez), aki szokása szerint egyszerre csengeti a kaputelefont és a mobilt a webappos kommentek után is (melyeket persze nem olvas), s szigorúan 5 másodpercig csenget, majd dokumentálja a webes alkalmazásba, hogy az ügyfél nem található, milyen szemét, hogy nem ugrott azonnal.

Nem egyszerű ez senkinek, s nem kell maximalistának lenni, de így a "szolgáltatónak" könnyebb. Addig jó neki, amíg nincs írásos nyom, míg lehet, menekül, bújik, akinek meg fontos, az meg majd megy a csomagjáért a postára, vagy anyázza az ügyfélszolgálat üzenetrögzítőjét, a 2 hasmenés között.

Miért van az, hogy szolgáltatók, olyanok is, ahol pl. elvileg mi vagyunk a fizetős, prémium ügyfelek, bohócnak nézik az ügyfelet, amíg nem "bizonyít", nem veri az asztalt és küldi el őket igazgatóstul a fenébe. Mintha mazochizmusból menne rá a provokáció.

Felelősségvállalás? Minél kuszább a procedúra, annál könnyebb a felelősséget ledobni, áthárítani, majd eltűnni a zavarosban, persze miután lehülyézték a "tudatlan" ügyfelet.

*Hogy még plasztikusabb legyen; itteni üzleteléskor is volt nem egyszer, hogy privát üzenetre irányítottam a jelentkezőket, hogy ott tárgyalhassuk le, mert különben követhetetlen lett volna. Arról nem beszélve, hogy minek egy halom idegennek kiadni a telefonszámot, ha már van más lehetőség. Azaz "eladni" a számot, egy termékért cserébe, vagyis a mellé.
Erre 2-en is: "Heló! Telószám? Dumáljuk le." Miért is jobb 40 új telefonszámot begyűjteni, olyanokét, akikkel 1-2x beszélünk életünkben, s aztán külön jegyzetfüzetben írni, melyik Kovács Jánossal mit beszéltünk le? Tényleg ez volna a megoldás?

De mondjunk külföldi példát is: utazásszervező-közvetítő oldalon a szolgáltató "végpont" cégnek Whatsapp fétise volt, sehogy máshogy nem engedte magához a leendő ügyfeleket. Méghogy a közvetítő, akkor épp biztonságos platformján beszélgessünk? Ugyan már!

Persze mindenre van pro-kontra, de talán kijön az, mi is lett itt felvetve, tágabb értelemben is.

S nem, nem biztos hogy nekem van igazam, de részigazságot legalább érzékelek. Vagy csak meg kéne szeretnem a telefonálást.

Meg lehet legyinteni is, derülten elütni a témát, de akkor mi értelme az egész folyamatnak, minek van?

...Eggyel jobb kategória a kéretlen spam hívás, mert azon legalább gyorsan túl lehet lenni, s némileg "szórakoztatóbb", már amelyik. "Vágó I." is "hívott" nemrég (, politikai célzattal***). Hezitáltam, ne jelentsem-e az RTLKlub felé, hogy hívott a "Vágó úr", biztos telefonos segítség kellett, de épp Adáshiba lehetett, mert más ment a képernyőn a Milliomos helyett, micsoda dolog ez!
***Párttól független nem veszem komolyan, nem hallgatom végig a kéretlen telefonhívásos kampányokat. Más, kevésbé "erőszakos" és egyoldalú forrásokat igyekszem aggregálni, s "sajnos" azt se, ahogy más ügyfelest sem, random időpontokban.