Majdnem egy év Liával...

írta: RawrrSoul, 5 hónapja

Egész pontosan 13.-án lesz 11 hónapja. Nem terveztem vezetni, de az utóbbi napok termése pár szót megérdemel, hogy kiírjam magamból.

Tulajdonképpen, a legutóbbi írásom óta, sok érdemi változás nem történt. Az autó szerencsére "jön megy teszi a dolgát pöcc röff". Sok sok km-t megtettünk azóta, hogy a tulajdonomba került. 98 ezer párszáz km-el vettem, most egész pontosan van benne 114.600+. Kicsit megnéztem a szervíztörténetét, mert az iratai közt ott volt, a vezetett szervízkönyv, ez alapján valóban annyi volt a kocsiba amennyivel vettem. Viszonylag sűrűn volt vezetve, kapta amit kért. Ahogy tőlem is kapja.

Nyáron elvitt minket egy siófoki nyaralásra oda-vissza. Habár nem a legerősebb motorja van a világon, jól bírta az autópályázást. Végre kicsit jobban odaléphettem neki, gyönyörűen fogadta a 140-150 km/h-s sebességet is. Alapvetően sok mindenhez nem kellett nyúlni ez idáig, csak ami fogyogat, ablakmosó meg ilyenek. Illetve kapott szép Renault-s dísztárcsákat. Lentebb képeken talán majd látszik.

Viszont az ősz beköszöntével néha felbukkant egy gyanús vinnyogó hang a motortérből. Valami a szíjaktól, de azt hittem, csak a nyirkos idő végett, rendre meg is szűnt, ám mostanság párosult mellé az, hogy már alapjáraton is volt egyfajta zörgő hangja, ami már nekem se tetszett, főleg, hogy fűtés mellett, egy visszaváltást úgy üdvözölt az autó, hogy hangosan felvonyított.
Másik, hogy a távolsági fényszóróm, a jobb oldali elment borért. Konkrétan szétment valamitől teljesen az izzófoglalat. Beszereztem egy újat és hittem én, hogy majd kicserélem. Hát sajnos ezekhez mivel analfabéta vagyok, úgy döntöttem ezt is szerelőre bíznám inkább. Reggel sötétben járok, sokszor délután is már sötétben prüttyögök haza, és csak a bal oldali távfényszóróm nem világítja be kellően az utat.

Mivel már bőven illett neki egy olajcsere, ezért fel is kerestem a szervízt szerdán, elregéltem nekik, hogy mi a kínom. Már csütörtökön fogadni akartak, viszont mondtam, hogy a péntek jobb volna, mondták oké.
Meg is kapta a kellő törődést, kiderült, hogy a hosszbordásszíj laza volt, orvosolták. Olajszűrőt először rosszat küldött a Bárdi, nem lehetett betekerni a helyére, így ott várni kellett, hogy jöjjön egy másik. Közbe megoperálták még a világítást, megnézték a hűtőfolyadékom, hogy bírja-e a hideget, világításaim körbe nézték, tulajdonképpen úgy, hogy ezeket nem is kértem. Miután megérkezett a másik olajszűrő, fizettem és utamra engedtek.

Az autó gyönyörűen járt, halkan, nem vonyított semmi. És akkor most kezdődik a hétvége kálváriája, sajnos szomorú véggel.

Szombat reggel az épp éjszakás műszakban végző feleségemért indultam volna melóba, mikor is kiállva az udvarról vettem észre egy gyanús foltot. Sötétben, barna talajon csak egy tócsának tűnt, viszont ujjal megnézve illetve szagra is, ez bizony olaj. Eddig egy deci olajat nem engedett az autó sehol, most meg ez. Több mint gyanús volt. Amikor hazaértünk bekukucskáltam az autó alá, ekkor már világos volt, és szemmel láthatóan láttam, hogy honnan is csöpög az olaj. A leeresztő csavarnál volt látható, hogy bizony ott az ereszt. Hétvégén is nyitva a szervíz ahova hordom, be is vágódtam egy újabb kávé után a kocsiba és visszamentem, hogy ezt is orvosoljuk, mert nem oké. Kiderült, az előtte való nap a kocsit szerelő ember nem húzta meg eléggé a csavart, ezért eresztette az olajat a jármű. Na de....

Mikor megálltam ott a kocsival, bebattyogtam elmesélni újabb panaszom, megkaptam az instrukciót, hogy melyik aknához álljak, én visszaszálltam a kocsiba, ráadtam a gyújtást és minden lámpa kialudt, kivéve a kézifék jelző illetve... a Check Engine. Előtte végig semmi gond nem jelentkezett, és ott mikor már járt a motor sem volt semmi hiba, csak ez a komisz lámpa égette a pofámat ott aljasul. Ott helybe rá is kötötték az autódiagnosztikát, hogy mi lehet a baj. Ekkor jött a másik vicces szitu.

Betöltött a program, megadták az autóm paramétereit, 2006, Renault, Thalia meg minden ami kell és a hibakód olvasó aszondta, hogy dehát itt nincs baj. Pislogott rám az asszonyka, hogy na ilyennel még nem találkozott. Megkért, hogy, ha tudok menjek vissza délután - ekkor még javába reggel volt -, akkor bent lesz a főnök, a rangidős szaki, ő is ránéz az autóra. Hazafele sem volt semmi jele, hogy gond van, majd mikor du. mentem vissza sem, csak ez a lámpácska nem akart kialudni.
Nos délután kezelésbe vette a főnök is, másik programmal, megint Thalia-ra semmi hibát nem adott ki. Figyeljétek a párbeszédet:

- Te figyelj már, ez az autó amúgy szinte majdnem egy Clio ugye?
- Igen.
- Várjá, kibaszunk vele.

És beállította a programban ugyanazokkal a paraméterekkel, de Clio kocsit megadva. Lőn világosság, valami rendellenességet talált a folytószelepnél. Hogy miért azt nem tudni, elvitték egy körre, tesztelgették semmi nem utalt gondra, ezért első körben valamilyen értéket visszaállított a szerelő illetve törölte a hibakódot és úgy engedett utamra, ha újra kivillan a mocsok, menjek vissza és akkor viszont már megnézik, hogy mi lehet.

Ezekért a dolgokért egy forintot sem kértek el, ám a hétvége nem érhet végett, ma jött a fekete leves.

Hivatalosak voltunk ma egy születésnapi bulira. Meg is érkeztünk, de sajna mások előbb ott voltak, így én már csak a kapubejáróba tudtam megállni, viszont a lehető legjobban beálltam az út szélére, hogy kellő hely legyen ahhoz, hogy eltudjanak mellettem menni a közlekedő autók. Sajnos erről nem csináltam képet, viszont állíthatom nektek, egy pótos IFA röhögve megfordult volna mellettem. Már javába zajlott a buli, mikor az egyik házigazda bejött és szólt a vendég tömegnek, hogy kié a Thalia... Ekkor már tudtam, hogy a baj van. Volt is.
Egy srác állt ott, megrendült arccal, hogy meghúzta az autót. Amikor megláttam azonnal elszállt az addigi jókedvem, főleg miután közölte, hogy nincs jogosítványa.



A helyzet nem jó de nem is tragikus. Kárrendezés? Megtudtunk egyezni kifogják fizetni a javítási költségeimet. Viszont marhára nem vagyok boldog. Én eddig ügyeltem arra, hogy soha senkit még csak hozzá se érjek. Ha valahova láttam, hogy nem fogok tudni beállni, inkább hagytam. Erre persze csak nekem jönnek. Hát, igaza lett asszonypajtinak, mindig azt mondja; "nem attól félek, hogy te vagy figyelmetlen, hanem attól, hogy mások".

Nézzük a dolog pozitív oldalát. Lehetett volna rosszabb. Benne is ülhettünk volna és belénk is rohanhattak volna hátulról. Ez akkor is megeshetett volna, ha nem vagyunk benne. Lehetne nagyobb a kár, sérülhetett volna a visszapillantótól kezdve, az elektromos ablak, a zárak minden. Nem ez történt, ez "csak" egy esztétikai sérülés. DE sérülés, emellett nem tudok elmenni sehogy sem. Főleg azután, hogy tegnap-tegnapelőtt szervizelték a kocsit.

Kezdünk kalandosodni, gyűlnek az események a kilométerek mellett. Jobb események is történhetnének azért. :)

Úgy látom sorozat lesz ez már. :)
4 hónap Liával...