8 éves a PS Vita - története, személyes élmények

Pontosan nyolc évvel ezelőtt kezdte meg Európában hódító, ámbár viszonylag rövid életútját a Sony második kézi konzolja, a Playstation Vita. A sokak által kritizált, hányattatott sorsú marok konzol végül nem teljesen azt a pályát futotta be, amire hivatott lett volna. Hogy mi volt ennek az oka? Miért is maradt ennek ellenére örök és kedves emlék számomra? Megpróbálok mindenre kitérni...

Emlékszem a 2011-es E3 felvételeit nézegettem, amikor elsőnek feltűnt a porondon a kézi konzol. Épp az Uncharted: Golden Abyss, Nathan Drake előzmény sztorijával promózták, mit is tud majd a kis gép. A klasszikus irányító felület mellett a játékokba bevonták az érintő képernyőt, a dönthetőséget, sőt később a mikrofonnak, vagy a beépített kamerának is hasznát vehettük bizonyos fejtörőkben. Ezek a funkciók, az Indiana Jones kalandjait megidéző Nathan Drake esetében így néztek ki: főhősünket bizonyos helyzetekben az érintő képernyőn újunk mozgatásával irányíthattuk, így vágtuk át magunkat a bozótón, keveredtünk ki egy-egy bunyóból, vagy kardpárbajból győztesként; a kamerát a fény felé tartva átvilágítottuk a kincset rejtő térképet; illetve a gépet előre-hátra döntögetve tudtunk lengedezni az indákon.

Az innovatív irányításból később is kivette jó néhány nagy konzolos cím, vagy új IP a részét. Később megigézve néztem, ahogy a Gravity Rush-ban képesek voltunk irányítani a gravitációt és a konzolt bármilyen irányban döntögetve a levegőben jobbra-balra lehetett lebegni, a terep tárgyakat és embereket dobálva, vagy a Tearaway-ben istent játszva ziláltuk szét a világot a hátsó érintő panel segítségével, esetleg hangunk erejével. De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen az E3-on ezek a címek még nem jelentek meg, csak később váltak elérhetővé.

Kazou Hirai, a Sony akkori vezetője sok ígérettel jelent meg a konferencián. A sok irányítást segítő technikai vívmány mellett a közösség erejét próbálták hangsúlyozni. A konzol neve latinul életet jelent és ennek megfelelően felruházták olyan funkciókkal, mint a Near, vagy a party-chat. Ezen szoftverekkel folyamatosan kapcsolatban maradhattunk a többi ismerőssel, esetleg kisebb ajándékokat küldhettünk egymásnak. Hogy végig online tudjunk maradni, akár egy családi kiránduláson, vagy vonat úton, két típusú gép került forgalomba, egy 3G-t támogató és egy sima Wi-fi-s modell. A játék felhozatal sem tűnt piskótának, hiszen digitálisan kompatibilisnek ígérkezett a legtöbb PSP, PS1-es címmel és nagyon sok PS2-es játék feljavított kiadása - mint például a God of War, vagy Metal Gear Solid első két része, a Final Fantasy X, esetleg a Jak & Daxter trilógia - is tiszteletét tette Vita-n. Sokan úgy tekintettek rá, mint egy hordozható asztali konzolra, innen a kifejezés, PS3 a zsebben.

Hogy a sok pozitívum ellenére mégis hol kezdett el lefelé ívelni a marok konzol sorsa? Nos, valószínűleg a sok átgondolatlan, elsőnek apróságnak tűnő dolgon. A konzolra a játékokat kártyán, vagy digitálisan letöltve szerezhettük be, azonban a kezdeti modellek belső memória nélkül érkeztek és csak és kizárólag a Sony saját forgalmazású bővítő kártyáival működtek. Ez még nem is lett volna akkora probléma, de a 4Gb-tól 32Gb-ig terjedő paletta horribilis árakkal érkezett. Emellett a kisebb kártyákat használva pillanatok alatt azon kaptuk magunkat, valamit törölni kell, mert megint elfogyott a hely. A legtöbb, sok helyet foglaló játékot hiába vásároltuk meg külső kártyán, egy részét így is le kellett tölteni digitálisan, mert az nem fért el az adathordozón. Egy másik, talán elsőnek nem olyan óriási problémának tűnő dolog, hogy a Vita egy bővítő kártyán csak egy profilt képes kezelni. Így a kezdetektől elfelejthettük, hogy a család különböző tagjai, majd más-más profillal lépkednek ki-be és mindenkinek saját mentése lesz. A Sony úgy gondolta, a portok terén is saját utat fog járni. A konzolt nem lehetett USB szabvánnyal tölteni, egy teljesen külön álló, saját szabványt kapott és sokak szerint hiányzott róla egy HDMI kimenet is.

Véleményem szerint a fentiek mellett a kezdeti kecsegtető játék felhozatal is viszonylag hamar elkezdett fogyatkozni. Hogy azért, mert a vásárlók nem mutattak elég érdeklődést, vagy mert a Sony nem sokkal később indította be a következő generációs asztali konzolját és az arra fejlesztett címek szipkázták el a fejlesztő csapatokat? Ezt mindenki döntse el maga, szerintem az igazságot valahol félúton kell keresni. Mindenesetre a Sony egyre kevesebb saját címmel támogatta a Vita-t és megjelenését követően pár éven belül már-már csak kisebb indie címek, illetve a japánban népszerű visuell novel és szerepjátékos címek jelentek meg rá. Ha közben érkezett egy nagyobb durranásnak számító tripla A-s cím, vagy feldolgozás - X-Com, Borderlands 2 - az vagy viszonylag kiforratlannak bizonyult technikailag, vagy túl kevés reklámot kapott. Így a gép a 22-es csapdájába került, a játékokat nem vásárolták elegen, a kiadók úgy vélték, nem éri meg fejleszteni erre a platformra. A Sony felhő alapú stream szolgáltatása - amivel sok-sok PS2-PS4-ig megjelent cím gyakorlatilag csak Vita-val és egy erős netkapcsolattal játszhatóvá vált - a PS now támogatását is hamar megszüntették, mondván kézi konzolon kis érdeklődés mutatkozik. Valójában soha nem oldották meg, hogy mind ez, mind a PS4-ről streamelt kép teljes értékűvé váljon. A Vita-ról ugyanis a kezdetektől fogva hiányzott az L2-R2 ravasz.

Az átgondolatlan döntések sorozatát tovább erősítve a "Vita család" 2014 februárjában bővült még egy több színű slim verzióval is, ami nem sok újdonságot tudott felmutatni elődjéhez képest. Pozitívum, hogy kapott egy 1Gb-os tárhelyet ugyan, de ez szinte semmire nem volt elég. A legtöbben kijelzőjét kritizálták, az előd OLED paneljéhez képest nem volt képes ugyan olyan színkavalkádot megjeleníteni. Hogy a különféle verziók között még jobban elveszhessünk, 2014 novemberében szinte minden előzetes bejelentés nélkül a Sony piacra dobta a PS Vita TV-t, ami egy HDMI kábellal tv-re köthető modell volt. A kis képernyőre készült játékok nem festettek a legszebben a nagyképernyős tv-n, illetve az összes érintőképernyős támogatást élvező játék, gyakorlatilag játszhatatlan volt ezen a modellen. Újabb átgondolatlan lépés.

A fent leírtak ellenére én mindig jó emlékekkel gondolok vissza a Vita-ra, sőt a mai napig jó szolgálatot tesz a gép hosszabb utakon és kitartó kis úti társnak bizonyul. Ehhez hozzá járult ugyan az is, hogy számomra a jelenlegi konzol generációig kimaradt az összes asztali cím, így nekem az átiratok és feldolgozások mind újként hatottak. Természetesen csatlakoztak indie címek is, de a japánban oly divatos jrpg-ket sem vetem meg. Szóval ami más számára már nem nagy dolog, az nekem még tudott újat mutatni. Elmélyülve jártam / repültem végig a Bastion, a Child of Light és a Gravity Rush színhelyeit, borzongva próbáltam túlélni a Darkest Dungeon katakombáit és a Soul Sacrifice párbajait, sokat mosolyogva követtem Nathan kalandjait az Uncharted-ben, illetve Iota útját a Tearaway-ben, órákat száguldoztam különféle verdákkal az aktuális NFS-ben és a mai napig úgy gondolom, sok szerepjáték elbújhat a Persona 4 Golden kiadása mellett. Persze, hiányos a felhozatal. Aláírom. Jót tett volna még egy exkluzív Grand Theft Auto, vagy Infamous a leglátványosabb cím, a Killzone mellé, de ennyire futotta. Én így is elégedett vagyok és úgy gondolom, még sokáig fogom gyűjteni a trófeákat és az élményeket egyaránt, kis ütött-kopott FAT marok konzolomon, amin gyengélkedik már a giroszkop és nem működik a töltés vissza jelző led sem.

Ezzel az írással kívánok boldog szülinapot, Vita!