Ép testben ép lélek...

írta: Spet, 6 éve

...avagy a válás előtti utolsó jótétek.

Lassacskán 2,5 éve jutottam hozzá, majd pár nehézség és jó pár eltöltött kellemetlen óra, na meg persze az érintésvédelmi "upgrading" és fogászati beavatkozás után meg kellett válnom tőle.

Hisz megérkezett Andy, Sandy, az-az Ivy (de maradjon csak Szandi), aki szebb és jobb volt.

Fent volt a hardverapro-n, korrektül leírva minden nyűgje-baja, meglebegtettem a lokál topikban is hátha új gazdára lel (felének a feléért viszem, sicc), de úgy tűnik a digitális világban ez nem sikerül.

Közben kicseréltem a hirdetésben DC csatlakozót. Nem volt profi munka (Chokito, ronda, de teszi a dolgát), mint amik yutbob-on keringenek, de:
1. Töltést gond nélkül veszi, nem kell ide-oda állítgatni a töltőfejet, na meg közben kitámasztani valamivel.
2. Tápfeszültség alatt hagyva eddig nem égett le a lakás, és nem kerültünk be a híradóba egy újabb paneltűzzel.

Na de nézzük is, hogyan is nézett ki az operáció, hogy az örökké valóságnak is emléket állítsak:


Kicsit kivetkőzött magából (rajta a cserélendő alkatrész)


A célpont.


Felkoncolva.


3 nap kemény munkája, legalább is olyan embertől aki elszokott ettől, és nem a finom elektronika a területe (jah és nem akarja elb@szni a lapot :DDD )

Kinagyítva tényleg ennyire ronda!? :O :DDD (de tényleg gond nélkül működik)

Azonab felcsillant a munkatársam képében a remény, akivel megegyeztem, hogy a középső törött elemet kicserélem, és egy kicsit így vesztek az üzleten (de addig sem áll parlagon szegény), de új otthonra lel.

Gondoltam felcsapom az Arany oldalakat ebay-t, és sec-perc alatt megrendelem a szükséges darabot. Hát...kicsit földről összekaparva magunkat, az árak láttán, megtaláltam a célpontot. Alkudható volt az ár, szomszédban is volt (Nagy-Britannia), leütöttem (képzeletben később az eladót is).

Az alkatrész 1 héten belül megérkezett, rohantam is a postára, hogy átvegyem, mint kisgyerek karácsonykor az ajándékát. Érdekes észrevétel, miután értesítő dobtak be, baromira nem ellenőrizték kilétemet. :U

De ezen túllépve, otthon kibontva a csomagot kellemetlen dolgokkal szembesültem:


Valaki műanyag hiányban szenvedett és kiharapott belőle, vagy mi?

WTF Jhonny? Ezt az enyém is tudta ekkor.

Oké, felvettem a kapcsolatot az eladóval, megígérte, hogy küldi a másikat.

Eltelt ismételten egy hét, de másodjára sem volt őszinte a mosolyom (megint nem ellenőriztek a postán BTW):


Valaki biztos bevette a tréfa répát reggel...

Oké ismételten eladó felkeresés. Küldi az utolsót amit felleltek.

Hét ismételten eltelt, elmentem a postára (ismét nem ellenőriztek semmit, lehet a minőségirányításról át kellene térnem a postás szakmába). csomagot átvettem. Mondom az utolsót videóval csomagolom ki, nehogy azt higgye már, hogy átvágom. És végre nem törött volt a darab!

Így már nyugodtan szintén szétrobbanthattam a gépet (lsd. első kép), újrapasztáztam, minden adatot átmentettem, majd Win7-et újratelepítettem. (közben Win7 kulcs nagyhatalom lettem)

Így már csak az új gazdájára vár.