Hogyan vásároljunk Seiko 6139-600X-et? (frissítve 2020.07.03)

írta: Spet, 6 éve

Elég rég vásároltam meg, majd sokat vártam az elkészültére, mire azt mondhattam, hogy majdnem 100%-ban elégedett vagyok a végeredménnyel. (igen, beütött a vezérhangya, ismét, de már meg lett oldva a Seiko szerviz által a mutató csere is. ).

Nagyon magyar oldallal nem találkoztam, ami belement volna a mélységekbe így több külföldi oldalon megtalálható leírás alapján megpróbáltam elkészíteni egy magyar "know-how"-t ha valaki esetleg egy Seiko 6139-600X vásárlásra adná a fejét.

Nem lesz rövid olvasmány (és nem is annyira profi, mint amivel a kronométeres srácok szoktak előrukkolni) szóval csak bátor (illetve elég mobilinternettel rendelkezők) jelentkezőknek ajánlott ;)

De előtte egy kis történelem:

Sok helyen úgy írják, hallották, olvasták, hogy a Seiko 6139 volt az első automata chronograph szerkezet. Ami részigazságot tartalmaz. (és írás közben belefutottam az igazi sorrendbe). Az első volt az órapiacon ami megvásárolható volt.

Az első automata szerkezetet a Heuer, Breitling, Buren és Dubois-Depraz csoport alkotta meg a Calibre 11 személyében 1969 január elején, de csak év augusztusától volt kapható:

A második automata chronograph szerkezetet nem sokkal utána, szintén januárban mutatták be a Zenith tervei alapján, a híres-nevezetes Basel-ben (ami után rögtön elő lehetett jegyezni rá), így pár hónappal szintén megelőzve a Seikot az El Primero-val.

Forrás: matthewbaininc

Amiben viszont ténylegesen történelmet írt: az első automata chronograph volt az űrben egy 6139-6002 képében (1974-ben) hála Pogue ezredesnek:

Hogy nem lehet felismerni? Nem baj, megkérdezték tőle anno 2006-ben és válaszolt is szívesen:



Forrás: http://blog.dreamchrono.com

Az órája végül árverésre került 2008-ban és majdnem 8000$-ért vásárolták meg. Nem is rossz ár a történelem egy darabjáért nem igaz?

Pogue ezredes 6139-6002-es Seiko-ja, ami az űrben járt

Nos, akkor ideje is a lecsóba vágni, nézzük mire kell(ene) odafigyelni, ha ilyen órát szeretne magának tudni az ember.

Szerkezet

Két fő szerkezetet (6139A (1969-1971 június) ill. 6139B (1971 június-1978 vége)), és azokon belül is 2 variánst (17 köves ill. 21 köves) különböztetünk meg.

A szerkezeti változás (A-->B) nagy eséllyel csak finomhangolás miatt történt. (ennyire nem értek hozzá ez csak egy felvetés)

Ellenben a 17 kő illetve 21 kő közötti különbség a japán kül- ill. belpiacos órákat hivatott megkülönböztetni. Persze ez nem 100%, ehhez szükség lenne a Seiko akkori logisztikai adataira, hogy milyen szerkezettel felszerelt órákat, hova küldtek a világ 4 égtája felé.

Tok

1971 júniusáig az úgynevezettet "notch" tokokat készítették a 6139-600X szériához (ez egy általános elképzelés, később kitérek rá miért):

Az-az a "felhúzó tengelynél" (ami nem az, mert nem lehet felhúzni vele a szerkezetet, csak a dátumot, illetve az időt lehet beállítani), van egy gyári kimarás. Lényegében, így ha szeretnénk a belső lünettán állítani így nem kell a csukló és az óra közé az ujjunkat behelyezni (ha viseljük az órát természetesen), hanem szépen felülről is állítható. Ha már lünetta, korrekt leírás mi is az, mire használható.

Ezek után ez a kis bemarás már nem volt megtalálható. (így egy kis karakterisztikát elvesztve)

Pár külföldi fórumon viszont jelezték, hogy akár 1971-es, de későbbi hónapokra tehető gyártású 600X-es óráknál is megtalálható a bemarás. Ez valószínűleg az alkatrész kifuttatása miatt fordulhatott elő.

Megjegyzés: Ahogy az angol nyelven mondják: You are f##cked up, ha a bemarással rendelkező tokod kuka. Baromi nehéz találni jó állapotút (nincs szétpolírozva), és ha találsz is akkor elkérik az árát.

Sorszámozás/tokszámozás

Nézzük is hány számkombináció létezik:

- 6000: ez első széria. A japán belpiacra készült 21 köves 6139A szerkezettel kék vagy sárga számlappal, illetve Speedtimer felirattal készültek:

Természetesen készült 17 köves 6139A szerkezettel szerelt világpiacra szánt verzió is. Kék, sárga, vagy szürke színben, Speedtimer felirat nélkül!

- 6001: csak nemzetközi piacra készültek! 1970-ig 6139A míg utána 6139B 17 köves szerkezet ketyegett benne. Speedtimer felirat helyett 70M Proof felirat található meg rajtuk 9 óránál. (mint fentebb)
- 6002: Nemzetközi piacra szánt verziók. 1971 közepétől gyártották 1973-ig, 6139B 17 köves szerkezettel. A tokok nem rendelkeztek bemarással. Kiemelendő, hogy az utolsó évben gyártott darabok (1973) már nem rendelkeztek a számlapon a Proof felirattal!
- 6007: konkrét információval nem tudok szolgálni, kevés az információ erről a szériáról. Számsor maga létezik, de mondhatni igazi unikornis.
- 6005/6009: az amerikai piacra szánt kiadások. Több fórumon úgy jelenik meg, hogy nem rendelkeztek a korai tokok a koronánál bemarással, ami téves. Íme a bizonyíték:

Ezen felül több helyen csak 6139B 17 köves szerkezetet emlegetnek, amit kétségbe vonok, mert pl az ebay-re felkerülő, illetve ilyen órák helyrehozatalát bemutató 6009-es cikkek esetében 6139A-s szerkezetet láthatunk.

Plusz bonyolítás, hogy csak a Seiko Automatic felirat található meg rajta (nem a Seiko Chronograph Automatic felirat található meg a számlapon ennél a két szériánál).

Megjegyzés: az amerikai piacon kívül, mindenhol proof felirattal látták el a korai modelleket, míg az amerikai előírások miatt a resist kifejezést kellet használni 1968 után. Ez a hátlapon található feliratra is vonatkozik! Ha nem megegyező a két felirat (proof-proof, resist-resist), akkor legózott darabról beszélhetünk nagy eséllyel. Kivéve ha a tokszám alapján 1971 végére tehető a gyártás éve, mint amit feljebb írtam.

És, honnan tudhatjuk, hogy mikor is gyártották az adott Seiko óránkat? Csak látogassunk el ide, üssük be a megfelelő számokat és elég pontosan megtudja mondani a rendszer.

Számlap

3, az-az három fő színnel készültek eredetileg: kék, sárga, szürke.


Forrás: Pinterest

Ezek a kombinációk a 600X szériára vonatkoznak,. A 60XX szériában már megjelentek más színek: narancssárga, fekete, világoskék. Az-az ha más színben pompáznak akkor ne vegyük meg őket, után gyártottak, vagy indiai kókány számlapok.

Illetve honnan tudjuk, hogy eredeti-e a számlap, vagy után gyártott? A számlapon található sorszám végén egy "T" vagy "R" betű található attól függően, hogy mikor gyártották. Ez a két betű az internetes információk alapján nem jelöl semmit. (sem azt, hogy Tricium, se azt, hogy Radium)

Egy abszolút részletes leírás, honnan ismered fel, hogy eredeti-e a számlapod vagy sem (illetve időben passzol-e hozzá: KIT-KAT

És itt ismét vissza kell térni a belső lünettához. 2 gyári szín létezik: sárga illetve fekete. Mindkét darab az idők múlásával kifakulhat. De jegyezzük meg: gyárilag nem volt fehér sosem. Illetve az után gyártott gyűrűknek csak a külseje festett a hátoldaluk fehér. Szintén nehéz találni eredetieket.

Mutatók

Perc, óra mutatók, csak krómozottak lehetnek. Ha fekete fehérek, akkor az már a Bullhead-hez vagy Ufo-hoz valóak (6138-as széria) Stopper mutató, illetve percgyűjtő (ami vércseppre hajaz) csak pirosak/bordók lehetnek. Más szériáknál (6139-60xx illetve 6138-60xx) már megjelent a sárga narancssárga kombináció.

Itt megemlíteném a ritkaság számba menő első szériákban (1971 júniusáig) megjelent stopper mutatót:

Forrás: Vintagetimeaustralia

Véleményem szerint gyönyörű (de mint tudjuk ez szubjektív).

Értékét jelentősen megnöveli az órának, és hogy külön találjon ilyen mutatót az ember az egyenlő a nullával. Ha ilyen mutatóval szerelt órára vadászunk, akkor figyelni kell rá, hogy olyat vásároljunk, ami tökéletesen nulláz, mert ha nem teszi, akkor nagy eséllyel a mutató kuka (a tengely elkoptatja).

Szíj

Mint, ahogy a számlápok kombinációja látható, úgy variálhatóak a szíjak ízlés szerint:

Az úgynevezett H-link vagy Oyster szíj. Balra az 1972-től gyártott szélesedő, míg jobbra az addig gyártott egységes szélességű verzió.


És a President-ként emlegetett szíj.

Ezek a szíjak sosem készültek tömör anyagból! Hajtogatott lemezből vannak, így különböztethetőek meg az után gyártottaktól.

Probléma, hogy árulnak eredetire hasonlító szíjakat, amiket eredetinek (genuine-nek) hívnak. Legfőképpen a csatnál látható a különbség:

Gagyi minőségű felirat, hanyag lemezpréselés.

És íme az eredeti minőség, jól látható a különbség:

Érdemes olyan órára vadászni, amely rendelkezik az eredeti szíjával, vagy lehet túrni az ebay-t, mywatchmart-ot, vagy órás fórumokat túrni, hogy talál-e az ember.

Személy szerint 2 gyártási időnek megfelelő darabot sikerült normális (nem gatyát lehúzó) áron 2 év alatt levadászni. De természetesen akinek van rá pénze 25-30e forintért most is vehet tényleg eredetit, Thaiföldről (aka +posta és Áfa+vám).

Doboz, papírok

A legnagyobb érték. Eredeti dobozt, használati útmutatót találni, de még csak fellelni akár az interneten szinte lehetetlen (vagy elkérik az óra árának akár 25%-át). Szoktak előkerülni darabok amik rendelkeznek ezzel az igencsak extra kiegészítővel, de ritkák, mint a fehér holló.

Eredeti doboz, pótszemek, használati útmutató. Kis akasztó, illetve adásvételi papír hiányzik, de így is ritkaságszámba megy.

Végszó

Úgy érzem a végére értem. Remélem nem csapkodtam össze vissza mint a viharban hánykolódó hajóárbóc. Köszönöm nektek/neked aki eddig elolvasta.

Tudom nem egy minőségi írás, de remélem a jó pár óra munkám valakinek/valakiknek segítségére lesz.

Kritikát, iránymutatást természetesen szívesen fogadok :K

Végszó 2

Kezd elterjedni, hogy minden 6139-600X-re rávágják, hogy Pogue. Ne tegyétek. Egy Pogue van az pedig a 6139-6002 Resist Dial felirattal rendelkező sárga verzió!