Egerek a sufni tövén™ II. – Razer Krait (2006)

Nemrégiben a 2006-os (tehát az eredeti) Razer Kraittal funolgattam, és azt kell mondjam, hogy korosodó voltát nem meghazudtolván még mindig patika egérke. A DiamondBackekhez (2007-ben egy leharcolt Magma volt a második komoly mausom, és csíptem a drágát) és Copperheadhez hasonlatos formavilágú eszköz már régóta piszkálta a fantáziámat, mert azon kevés "old school" apparátusok egyike, amelyek a 80 grammos lélektani súlyhatár alatt maradtak, s a mérsékelt tömeg mellé a spártai megközelítést alkalmazza; hiába, tizenéve sem díjaztam a százgombos féltéglákat, viszont sajnos akkoriban nem volt szerencsém a narancsban parázsló sziszegőhöz, és mire odakerült a sor, hogy megvehettem volna, teljesen eltűnt a boltok polcairól, de még eBayen is ritka madárnak számított, nem épp mérsékelt (jellemzően gyűjtői) árral kísérve. Ezért sírtam magam alá az áhítattól, mikor full dobozosan (csak a Rájzer™ matrica hiányzik) 3000 magyar valuta ellenében vándorolt a birtokomba, makulátlan egészségben. HÁROMEZER. És ebben benne van a posta is... Gondolom, már sejtitek, hogy kitől van. <3

Széljegyzetként említést érdemel, hogy a cókmókot mellesleg még MMO és RTS játékosoknak marketingelték az echte FPS pedigré ellenére; úgy látszik, hogy akkoriban ehhez nem kellett a rágcsáló oldalára tárcsázós telefon, elég volt a hangzatos "1200 APM" szlogen is. Még abból a korszakból származik, amikor a Razer logója így nézett ki:

Mennyivel gusztább, mint a mostani... Vad, lázadó, izgalmas és individualista, nem pedig áramvonalasított konformizmus (értsd megtestesült unalom). Azok az idők voltak ezek, amikor nem csak a dobozok voltak nyálcsorgatóbbak, de a Synapse még kósza gondolat sem volt a túlfizetett programozók fejében, és a ketyeréknek normális, standalone drivereik voltak, ahogy azt kell.

A teljesen szimmetrikus jószág 120 mm hosszú, 60,5 mm széles és 37 mm magas, a mérlegen 77 grammot nyom. Össz-vissz három gombja van, és a belsejében a jó öreg, 6400 fps-es, 16 bites adatsávval dolgozó Avago ADNS-S3088 szenzor munkálkodik, ami az MX518-ban lévő A3080-as egy derivációja. Két felbontás közül lehet választani: 400 és 1600 cpi található a menün, eltérő perfect controllal (~4 m/s vs. ~1,8 m/s) és némi angle snappinggel, ami a magasabb léptéken kevésbé hangsúlyos. A LoD igen magas, így tapefixet alkalmaztam, s ez meg is oldotta a dolgot. Ami vicces, hogy a specifikációs listán itt még külön kiemelték az Always-On módot. : > Ha nem telepítesz meghajtóprogramot, az 1600-as lépcső az alapértelmezett; ne aggódj, a Synapse-szal ellentétben EZ nem fog közvetlenül a POST képernyő elhagyása után, még a Windows betöltődése előtt felugró ablakokkal zaklatni, és a monitor előtt elpazarolt idődről sem gyűjt "anoním" adatokat...

A driver utolsó, 1.04-es verziója 2007 áprilisában jött ki, de gond nélkül működik 64 bites Windows 10 Home alatt. A lényegesebb paraméterek zömében beállíthatók benne, az egyedüli kivételt a polling rate jelenti, ami sztenderd 125 Hz, a megnöveléséhez manuális USB hack/overclock szükséges (500 Hz-ig ajánlott húzni). Akad lehetőség on-the-fly cpi váltásra is, de ezt csak a három gomb valamelyikére (vagy a lefele/felfele scrollra) lehet bindolni, szóval körülményes, és kissé okafogyott – meg amúgy sem jó állandóan megtréfálni az izommemóriát a folyamatos variálással.

A 2,1 méteres, aranyozott USB-ben végződő, haranggal ellátott madzag sima műanyag/PVC a kifejezetten vékony és rideg fajtából (a la DiamondBack), viszont a magam részéről legalább annyira csipázom, mint a paracordot, mert rendkívül könnyű. A talpak 100 százalékos PTFE-ből készültek, szóval eléggé jól csúsznak.

Korszakok találkozása az asztallapon

Az USB hackkel nem álltam le vesződni, 125 Hz-en tologattam, de így is jóféle, és azt vettem észre, hogy klasszik Doomban mintha könnyebben SR40/SR50-znék vele, mint az itthon kallódó másfél tucat másik patkánnyal (talán a forma miatt). A másik fura dolog, hogy mintha könnyebbnek érezném, mint a Ninox Aurorát, noha ~3 grammal nehezebb annál. Képmanipulálásnál a 1600 cpi-s szetting nagyon finoman dolgozik, valamiért igen simának érződik, bár talán csak placebóról van szó (meglehet, hogy a néminemű prediction is közrejátszik; talán vissza kéne térnem hozzá?).

A bal és jobb katt alatt kínai Omron D2FC-F-N kapcsolók figyelnek; magasabb tónusú, közepesen öblös hangú, közepes taktilitású switch-ekről van szó. Egészen kellemesek. A fő klikkek óriásiak és gumiszerű anyaggal vannak bevonva, míg kétoldalt egy-egy kitüremkedő gumicsík segíti az emelgetést/repozicionálást, melyek mögül nem homogén fényű, narancssárga LED-ek pislákolnak – de a fotonzápor a puhán járó, "recsegős", gumis görgő felől (aminek a fokozatai viszonylag jól elkülönülnek egymástól) is ostromolja a retinát. Egy fekete ferrit gyönggyel megspékelt, narancs parakábellel biztosan veszettül mutatna a dög, viszont a csavar a hasi matrica alatt tanyázik (és speckó, TA 2.3 x 50 csavarnyúzó kell hozzá, ami egyébként sincs a sufnim tövén™), szétbarmolni meg nem akarom, ha már olyan állapotban van, amilyenben... Az összeszerelési minőség mellesleg remek, nincs flex, recsegés-ropogás vagy hézagos illesztések.

A kezem 20,2 x 10,5 cm-es, főleg csuklóból játszom egy kevéske alkari támogatással, a fogásom pincer claw grip, ami a finom korrekcióknál átcsúszik fingertipbe, és olyankor gyakorlatilag javarészt a tenyerem alatt lökdösöm ujjbegyekkel a cincogót. Kedvenc formák a Zowie EC2/Pulsar Xlite, a Vaxee Zygen NP-01, a Ninox Aurora/Logitech MX 300/Logitech G305 trió, a Cooler Master MM710, az Endgame Gear XM1 és a Razer Salmosa, de kedvelem a G-Wolves Hati HT-M-et/Logitech G PRO Wirelesst vagy a G-Wolves Hati HT-S-t/SteelSeries Kinzu Opticalt/MS WMO 1.1a-t is. Ezekkel a paraméterekkel nem volt rossz a komfort, mindazonáltal nem bántam volna, ha legalább egy jó 20 grammal könnyebb a kicsike, de ez már erősen szubjektív sirám.

Az biztos, hogy eladva nem lesz a cucc, permanens helye van a gyűjteményben, ráadásul a mai napig tökéletesen használható, s emellett nem csak guszta, de ritkaság is (pláne ennyire megkímélten). Már csak egy Mantis Control kéne alá – és ezúton el is morzsolok egy férfias könnycseppet a hajdani Razer oltárán...

Synthwave aka Fluuschoen/Freiya