Egerek a sufni tövén™ IV. – G-Wolves HSK Stardust

A könnyű egerek mindig is a vesszőparipám volt, de van az a kategória, amivel nem túl sokat mókoltam még, tekintve, hogy leginkább finom korrekcióknál fingertipbe folyó pincer claw gripes vagyok, viszonylag méretes, 20,2 x 10,5 cm-es csülkökkel (pont így). Ez nem más, mint a kizárólag ujjbegyes fogásokhoz passzoló típusok világa, mint amit mondjuk a Zaunkoenig M1K/M2K vagy a G-Wolves HSK, illetve annak iterációi laknak; alapból is RSI-m van és az ízületeim nullán, egy efféle rágcsáló meg csak megerőltetné a kezemet, mert semmiféle alátámasztást nem nyújt, plusz pihentetni sem tudom rajta habnyi kacsómat. Amúgy 15 esztendőnyi kisebb fajta szimmetrikus eszközről jövök, de az utóbbi egy évben átálltam a nagyobbacska ergo vonalra (Zowie EC2 nagyság és vonalvezetés by Pulsar Xlite).

A napokban viszont rámjött a vergődhetnék, úgyhogy előbányásztam sufnim tövéről™ a korai batch-es HSK Stardustomat, aminek megvan az a sajátsága, hogy a későbbi kiadásokkal ellentétben nincs hozzá driver. Pontosabban mivel egy 16 000 cpi-ig skálázódó, 400 ips-os/50 g-s PixArt PMW 3389 van benne (400, 800, 1600, továbbá 3200 cpi-s előre letárolt lépcsőkkel), az ilyen szenzorral szerelt Hati M szoftvere elindul vele, de módosítani nem lehet a szettingeket.

A szokásos gengszterfarkas dobozban (vaskos, kétrészes karton + belül fémdoboz) csupán egy ecset és egy kék görgőgumi található, melyet a fekete helyett rakhatunk fel, de ennyi, és a dög alapértelmezett polling rate-je 500 Hz, ami a bal klikk nyomva tartásával, meg a hason megtelepedett cpi-váltó aktiválásával 1000 Hz-re léptethető (a motyó tenyértámaszon átvilágló LED-je kék villanással adja tudtunkra a sikeres manővert, de akad 125 és 250 Hz-es beállítás is, ha netán valamiért arra gerjednél) A debounce időt nem lehet machinálni, legalábbis nem tudom, hogy kéne, szóval gondolom, 16 ezredmásodpercen áll (10 at best), de valahogy majd túlteszem magam ezen.

A 82 mm hosszú, 58 mm széles és 35 mm magas, háromgombos jószág mindössze 38 grammot nyom a mérlegen, és az a variánsa, amely nekem vagyon, Kailh GM 8.0-k helyett Omron (20M) kapcsolókat hord a főklikkjei alatt. Pontosabban hordott, mert mostanra éles kattanást hallató, könnyed japán Omron D2F-01F-ek pislognak a bal és jobb kattok alól (minimális pre-travel, a post travel sem gáz), és a gyári teflont is az eredetileg Logitech MX300-ra/G1-re való, univerzális Hyperglide MX-2 (virgin grade, 0,8 mm vastag, lekerekített peremű) PTFE pöttyökkel helyettesítettem – a szenzorgyűrű kivételével, azt nem babráltam. Ez amellett, hogy a szétszedéshez kellő, hátsó talpak alatt megülő csavarokat hozzáférhetővé tette, elég bitang csúszási faktort adott a dögnek, és minekokán a lukacsos burkolat (oldalt csak az elejénél az) a fentebb említett német csodával szembemenően nem homokfúvott szénszálas kompozit, elkél rá valamilyen grip, hogy jobban az ember mancsában akarjon maradni.

Hát nem aranyos?

Ez sajnos a változatomhoz nem járt, ezért vettem hozzá hatszög formájú hexa gripeket, amiket egyesével ragaszthatsz fel a neked tetsző helyre, és remekül ellátják a nekik szánt feladatot. A görgő encodere egyébként kifejezetten az Alps Japanra hajaz, igen feszes és nagyon határozottan elkülönülnek a fokozatai, de azt szeressem. Az összeszerelési minőség amúgy korrekt, meglepően stabil a kicsike, nincs recsegés-ropogás, össze-vissza deformálódás. Az 1,8 méteres, ferritgyönggyel megfejelt (jóllehet, kötegelőt nélkülöző) parakábel a vaskosabb, nem hiperflexibilis fajtából van, kicsit a Vaxee Zygen NP-01-ére emlékeztet, és ha nem adatod át a stafétabotját egy Paracord 550-nek/PhotonWire-nek, akkor az egér fokozottan alacsony tömege miatt erősen javallott a bungee. Vagy toldóadapternél úgy feltekercseled, ahogy én, bár ha relatíve bőséges a vertikális mozgásod (itt ugye főként -compleveles klasszikus Doom pörög, mikor valami rotál, ott meg nincs fel-le nézelődés), jobban jársz a rögzítéssel.

Meghajtóprogram tehát a régi Stardusthoz tudtommal nincs, így a használatról nyekergek pár üdvözítő igét. Eddig Artisan Zero Classic XSOFT L, Artisan NinjaFX Raiden XSOFT XL, valamint Artisan NinjaFX Shidenkai XSOFT L Strawberry Milk padokkal néztem a csöppséget, és találtam rajta hozzávetőleg kényelmes, relaxált ujjbegyes fogást (extended finger grip). Nem úgy, mint az első randevúnkkor, most hagytam neki több időt, és egy hét után azt vontam le, hogy durva. Először is; néhány nap múltán csak 10 másodpercre toládoztam meg az 55 grammos Glorious Model O Pro Wirelesst, és azt kérdeztem magamtól, hogy mi ez a tégla? Ez nem jó, mert ha túlságosan megkedvelem az ilyesmit, az pontosan tudjuk, hogy hová vezet... : D

A lényeg, hogy 1600 cpi-n toligáltam, és a kontroll ász Zerón kellemes meglepetés ért, sokkal irányíthatóbbnak bizonyult a kurzorkergető, mint azt hihetné a jótét (naív) lélek, hasznos volt, hogy az alátét konkrétan asszisztál a mozdulat megállításában ("locked in feeling" vagy mi). A Raiden már az a halmaz volt, amin szó szerint átfújtam a HSK-t; nem túlzás, és megszakadni sem kellett bele, de a natúr szövet felület miatt még volt némi dinamikus súrlódás, amely segített kordában tartani a liliputi cincogót.

Na ez a súrlódás tűnt el a Shidenkai-on, amin még annyira sem tüdőszakajtó fújásra már átszánkázott a ketyere, és a krumpli ujjak minden egyes rezdülése visszaköszönt a képernyőről. Beteg. De nem rossz, 14,6 cm/360°-os sensivel Doomban katicabogárpúzásnyi pöcörögtetéssel olyanokat mikrododzsoltam, hogy öröm volt nézni, és a játékban erősen szűrt jel végett (csökkentett turn resolution; -shorttics + carry fractional ticks: off) elég hamar ráállt a kezem a felzsírozott ónjég hiperközvetítő felület adta bizonytalanság kompenzálására. : > Asszem', vidéken erre mondják, hogy "effortless". Mármint Detroitban valahol.

Egy pöppet megküldtem így LAN-on is a Call of Duty: World at War zombi co-opjával a Der Riese-n, és eszetlen pörgős dara kerekedett belőle. Az oldalgombok egy hangyányit itt hiányoztak, de túlélhető a történet. Doomban még inkább túlélhető, és igazából desktopon is megvagyok nélkülük (ott főleg). Ide és munkára ugyanakkor a Shidenkai + HSK kombó már kissé túlfejlett opció, ez EFPÉES-re való, ahol zsigeri nyeklés folyik, de ikonokra kattogtatni, meg képeket vagdosni szimpatikusabb a Raidennel és a Zeróval összepárosítva. Meg sajnálom is nyúzni a Shident, mert a lefejthető üveggyöngyös rétege köztudottan nem igazán tartós (még a gyártó is figyelmeztet), eddig alig volt használva és már nem gyártják, következésképp csak felfelé fog menni az ára.

Summa summarum elég brutál kis putyuka ez, nem kizárt, hogy main leszen, még kiderül, ami beborul, de dolgozni és böngészni azért hosszú távra bizton marad a ferritgyűrűs Paracord 550-nel, Corepad gripekkel, meg Hyperglide MX-2-vel megspékelt Pulsar Xlite (esetleg az idén érkező V3 verziója, maybe EC1 méretben, de akárhogy is alakul, a gyári Omron (20M)-ek helyére feltétlenül beintegráltatom a kisebb megváltással felérő Huano Black Shell Pink Dot (10M) switch-eket). Mert arra ráteszem a tenyerem, és máris a pihentető otthon légköre csapdos homloklebenyen. Csuhajja.

Synthwave aka Fluuschoen / Freiya