Minden autó sz*r - Legalábbis itthon ez a narratíva

írta: .Szaki., 2 éve

Sokan tudják, hogy születésem óta autómániás vagyok, ennek megfelelően rengeteg autós oldalt követek, olvasok, van amire elő is fizettem. Van ezek között hazai és nem egy külföldi is.

A történet mondanivalója nem feltétlen fűződik az autókhoz, de talán ezzel tudok a legjobban bemutatni egy gyakori jelenséget. Eleve érdekes az, hogy a külföldi sajtó mennyire más módon teszteli le ugyanazokat az autókat, miket jegyeznek fel hibaként, pozitív jellemzőként, esetleg érdekességképp. Itthon egészen mások a szempontok és meglepő módon sokkal kritikusabbak is. Ezzel nincs is semmi gond, mindannyian különbözünk, ezért is érdemes több helyről informálódni. Igazából az itthoni sajtóval kapcsolatban egyetlen egy kritikát lehet megfogalmazni, az pedig a komoly felkészületlenség. A legnívósabb autósportálon is lehet olyan tesztekbe botlani, amikben olyan banális hiba van, ami nagyban változtatja meg az autónak a megítélését. Ez egy komoly hiba, amiről szintén érdemes lehet értekezni, de ebben a bejegyzésben nem erre szeretnék kitérni, hanem a fogyasztókra.

Gyakran követem el azt a hatalmas hibát, hogy olvasok hozzászólásokat. Tudom, hogy ez nem mérvadó és valójában nem is szabadna ezeket követnem, de azért mégiscsak érzékelhető az, hogy hazánkban a hozzászólások teljesen más színvonalat képviselnek, mint külföldön. Jó, persze nem a Facebook komment szekciójára gondolok az nemzetiségtől függetlenül siralmas mindenhol - bár ezeket is lehetne különböző szintekre helyezni - ennek fogyasztásáról már kezdek végre leszokni, mert csak arra jó, hogy felmenjen a vérnyomásom. Írni természetesen nem szoktam.

Mások viszont a YouTube hozzászólások! Tapasztalataim azt mutatják, hogy a külföldi médiák YouTube hozzászólásai egészen más szintet képviselnek és akárcsak a tesztelők, a nézők is teljesen más nézőpontból figyelik ezt a témát. Sokkal reálisabban értekeznek és ami a legfontosabb, hogy vitáznak egymással. Nem tagadom, ezekbe a vitákba már én is nagyon szívesen szállok be, hiszen nem egymás anyázásáról szól a történet, hanem egyéni preferenciák alapján vélemények ütköztetéséről szól a történet.

Hogy néz ki a magyar kommentszekció? A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttem pár jellemző mondatot, amivel bármelyik autósportál komment szekciójában találkozhatunk. Ezek nem szó szerinti idézetek csak bizonyos embertípusokat próbálok bemutatni velük!

- Itáliai autód van? Szarolasz!

- Ha németed van, akkor nyilván azonnal a szmókendsármmal kell azonosítani a kocsit, meg egyébként is megbízhatatlanok, a BMW-ről ráadásul az index is le van rohadva mire beérnek az országba, a Magyarországon újonnan vásárolt BMW-k pedig már eleve indexkar nélkül érkeznek, ráadásul ki is gyulladnak. Az Opel sose kop el, hanem elporlad és egyébként is egy igénytelen szar, na meg már az is Stellantis, a Mercedesben pedig már Renault motorok vannak, egyébként is mit akarsz te ezzel kompenzálni?! Audi? Ha-ha, hát az egy drága Fosvágen!

- Ha franciád van, akkor nyilván vettél egy kompakt lakóautót, mert a parkolóból nem fogsz kihajtani vele, az amerikaira pedig ugyanez igaz, de ha egyszer elindul, akkor még legalább 500 litert fogyaszt százon, tehát szar. Ja, és a műszerfal kólásflakonokból van!

- Ford? 3F-es szabály, nem tudtad?!

- A japán autó rohad és híresen ronda, a Toyota csak totoja, egy új 30 milliós Lexussal meg égne a pofám, hiszen mi ez a forma. A Suzuki max a ti autótok, milyen dolog már Suzukival járni, nem? Hát még vezetni sem tudnak a tulajaik, egy igénytelen szar az egész és persze papírból van, meghalsz benne mert 1999 óta nem láttam töréstesztet!

- Koreai autó?! Mi az már ők is gyártanak autókat? Hát, még egy normális nevet sem tudnak kitalálni, mi?! Hjundáj, meg mi is, Sszángjong?! Mint valami kínai bóvli, az agyam eldobom..

- Román autó? Most ez komoly? Te képes lennél egy olyan eleve szar francia autót megvenni, amit a románok gyártanak? Hát nem szégyelled magad?! Hogy tudsz lefeküdni aludni ezzel a tudattal, hogy egy román autó áll kint a ház előtt?!

- Volvo? Sose volt prémium és már kínai!

- Ha új autód van, akkor kinyírod a világot, mert te önző szemét vagy és miattad mennek a gyárak és undorító, hogy le is van fóliázva szállításkor, hogy a puccos tulaj nehogy karcot lásson az új autóján, amiért keményen dolgozott éveken át. Ja, persze ezekben már anyag sincsen, hiszen mindig arra az autóra mondjuk azt, hogy "ebben vót még anyag", amit éppen meg tudunk venni magunknak. Régen az E30-ban volt még anyag, na meg persze az "prémium", az E46 már műanyagdoboz, ma már az E46 a nagybetűs BMW, az igazi prémium életstílus, az újabbak már műanyagok. 15 év múlva Magyarországon a jelenleg aktuális új 3-as lesz ezek szerint az emberek szerint az az autó, amiben volt még anyag.

- Ha öreg autód van, akkor is miattad halnak az oroszlánfókák, mert nem Euro6d és miért nem jársz inkább BKV-val, vagy biciklivel.

- Elektromos autód van? Ó, te gyökér, hát nem lehet menni vele 1.000km-t, egy év mire feltölt, te erre adtál ki pénzt?! A dieselemmel egy tankkal körbe utazom a Földet, leghamarabb Kínában kell tankolnom Budapestről!

- Belsőégésű motoros autód van? Miattad kell hordanom a maszkot a belvárosban, te önző szemét!

- Hybrid? Ó, ez egy jó téma: A Mild-Hybrid nem is hybrid, mert okosabb vagyok, mint egy ötödikes és ha az elektromotor nem tudja mozgásra bírni az autót, akkor az nem is hybrid! A full és a plug-in hybridek igazi szarok, városban cipeled a benzinmotort, autópályán meg az akkukat, te ezért pénzt adtál?!

Nagyjából ezeket a "meglátásokat" lehet tapasztalni minden egyes videó, vagy írott anyag alatt, legyen az egy véleménycikk, legyen tanács kérés, vagy esetleg egy teszt/bemutató. A szomorú az, hogy a hozzászólók úgy intéznek ilyen negatív szavakat mindenhez és mindenkihez, hogy Magyarországon az autók átlagéletkora lassan 15 év felett van. Szintén szomorú az, hogy a hozzászólók rendkívül felkészületlenek és úgy közölnek - szerintük - "tényeket", hogy egy percet sem pazarolnak arra az idejükből, hogy a hozzászólás megírása előtt informálódjon arról, hogy amit ír, az igaz-e.

Nagyon érdekes, hogy például külföldön gond nélkül hasonlítanak össze egymással olyan autókat, amik valójában nem is feltétlen számítanak egy kategóriának, de mivel nem a fellegekben járnak, hanem tudnak reálisan gondolkodni, be tudják látni azt, hogy vannak olyan célok, amikre esetleg egy kevésbé drága autó is alternatíva lehet. De akinek BMW-re, Mercedesre, Lexusra van igénye, ő is le tudja írni számára miért fontos az az autó, amit szintén mindenki el tud fogadni. Senki nem gondolja azt, hogy Te azért vettél prémium kategóriás új autót, mert kompenzálni szeretnél valamit. A kommentek is leginkább arról szólnak, hogy ők végül mit rendeltek, milyen felszereltségi szinttel és mennyi a szállítási idő.

Ez ahogy a bejegyzés elején írtam nem csak az autókra igaz. Igaz lehet telefonválasztásra, számítógép választásra, szakmára - ugye ismerjük, hogy a diplomás az nem tudja mi az a munka, mert csak a gyárban lehet megtapasztalni, hogy mi is az értékes munkavégzés - kapcsolatra, konkrétan mindenre.

Csak arra próbálom ezzel az írással felhívni a figyelmet, hogy gondolkodjunk kicsit, próbáljunk meg gondolkodni mások fejével, informálódjunk, tájékozódjunk és tanuljunk meg végre észérvekkel vitázni, fogadjuk el a másik véleményét és NE a szomszédnak és a környezetünknek vásároljunk termékeket, hanem magunknak, mert ahogy látható sose fogsz olyan döntést hozni ami megfelelne, mert itthon a pálya széléről seperc alatt tájékoztatni fognak arról, hogy mennyire rossz boltot csináltál. Valaki mindig nevetni fog rajtad. Ha viszont el tudod dönteni, hogy Neked mire van szükséged és az alapján vásárolsz, ami a Te igényeidnek megfelelő, akkor annak őszintén kell tudni örülni. :)