Nyaralás keleten

írta: weiss, 6 éve

Elöljáróban: a bejegyzésben csak negatív dolgokat emelem ki, egyébként közel sem volt ennyire gáz.

Barátnőmékkel Miskolc környékén voltunk nyaralni, egy meg nem nevezett hotelben voltunk elszállásolva, félpanzióval. A vacsora menü minden nap ugyanaz volt, szóval gondolná az ember, hogy a szakácsok már rutinból el tudják készíteni. Ennek ellenére a lime levesben barack volt, és a leve pedig palacsintatészta, nem viccelek, érezted benne a nyers lisztet. Érdekes mód másnap már rendesen meg tudták csinálni ugyanezt. A palacsinta valakinek fel volt tekerve, valakinek meg összehajtva. A szürkemarha gulyásba egyik nap sikerült disznóhúst rakni, de volt olyan is, hogy ketten rendeltek gulyást, és az egyik adag tele volt hússal, a másik meg elég híján volt neki. A fokhagymakrémlevesre egyik nap egy pirítóst raktak, másik nap meg kettőt, ráadásul sajttal megszórva. Van olyan gyanúm, hogy különálló étteremként már lehúzhatták volna a rolót.

Megejtettünk egy aggteleki látogatást, szép meg minden, tényleg nem tudok belekötni, de ugye a határ ott van egy köpésre, nézzük meg a szlovák oldalon levő Domicát is. Nem kellett volna. Valami fényévekkel el van maradva a magyar társától kb. mindenben. A parkoló fizetős, persze kártyával nem lehet fizetni, pénzváltó nuku, parkolós néni jófej volt, és fizethettünk forinttal, 400-ért váltotta. A környék lepusztult, vannak épületek, de elhagyatottak, mindent benőtt a gaz. A barlang látogatóközpontja egy szocialista épület, amivel nekem nincs különösebb gondom, ezt örökölték, de azért néha egy kis tatarozás nem ártana. Jegyet venni csak 15 perccel a látogatás előtt lehet, persze kártyával itt sem lehet fizetni, de semmi gond, váltanak pénz, itt már "csak" 350 volt a forint. A felnőtt belépő 6 €, de a fotózásért külön kell fizetni, ez 7 €-t kóstál. WTF, drágább a fotójegy, mint a felnőtt belépő. Ide sem megyek többet. Igazából ez az egész csak azért bánt ennyire, mert szlovákiai vagyok, és rossz látni, hogy ennyire elhanyagolják nálunk a turisztikát.

Megálltunk a világ legnagyobb könyvénél is. A bácsi nagyon lelkes volt, de a feleségétől a falra lehet mászni. Nem értem, ha ennyire a terhére van kiszolgálni az embereket, akkor vegyenek fel valami pultos idénymunkást, vagy zárják be a boltot. Azt azért furcsállottam, hogy az 500+ éves könyveket és pergament egyszerű sötétített, klimatizált szobában tartják. A múzeumokban mindig pátyolgatják az idősebb könyveket, félhomály, klimatizált vitrin, stb.

Végül az IC-ről pár szóban. Miért ilyen g**ibuták az emberek? Ott van a jegyen, hogy X kocsi, erre felszáll az Y-ra, és nem érti miért küldöm el. És ez ismétlődik rendszeresen. Értetlenkedés és hőbörgés. Komolyan mondom, bevezetném, hogy mikor helyjegyet veszel, valami CAPTCHA szerűséget kellene kitölteni. Felismered-e ezt a számot, 3 számjegy több-e mint 2, etc.