Kena: Bridge Of Spirits | Bemutató

Sziasztok. Bemutatóm alanya a 2021-es év egyik leginkább várt játéka, hatalmas elvárásokat támasztottak a fejlesztők feléjük már az első bemutató alkalmával, mivel a játék annyira lenyűgözően szépnek hatott mint egy valós időben futó Pixar animációs film és ez nem is véletlen, hiszen az Ember Lab ezelőtt animációs filmekkel foglalkozott és ez az első játékos próbálkozásuk. A kiadói feladatokat is maguknak intézték, így egy minden téren Indie játékról beszélünk és bár első ránézésre, sőt másodikra sem tűnik annak, de ahogy egyre jobban és jobban belemerülünk úgy ütnek ki az ebből adódó megoldások, de nem rohanok ennyire előre.

Kena, a főhősünk egy nagyon semleges, cukorfalatnak megalkotott kislány karakter. Nem hirdeti a női felsőbbrendűséget és a férfiak vágyálmainak sem lesz alanya egészséges esetben, amivel tulajdonképpen semmi gond nem lenne, de a személyisége sincs kidolgozva, ahogy a háttértörténete sem kap fél percnél többet. Nem tudsz vele együtt érezni, együtt sírni vagy nevetni, bár sírásban lesz részed nem is kevés de ez nem az ő érdeme. Az animációk tökéletesek, tényleg szemkápráztató az eredmény bár amikor játékmenetből váltunk átvezető videókba akkor érthetetlen módon leesik, vagyis inkább lekorlátozzák a képkocka sebességet és a teljesen sima játékmenetből egy darabos érzetű videóba csöppenünk, ami bár nagyon jól meganimált, de mégis egy kellemetlen mellékízt hagy maga után. A játékban felbukkanó egyéb karakterek között vannak talán emlékezetesebbek és jobban megírtak, de ők meg nem kapnak annyi képernyőidőt, hogy kifejezetten emlékezetessé válhassanak, bár így is lehet mélyebb nyomott hagynak mint a címszereplő.

Játékmenet tekintetében egy akció-platformerrel van dolgunk amit nem túl bonyolult kirakós és ügyességi feladatokkal dobnak fel. Van 1-2 feladat elvétve amik nem annyira egyértelműek, de izzadni nem fognak kifejezetten az agytekervényeink, ellenben az ujjainkkal amiket jobban próbára tesznek. Amikor nem ugrabugrálunk és Micimackó módjára püfföljük a homlokunkat, akkor küzdelmek elé állít minket a játék, ezeknek a küzdelmeknek általában a játéktér fertőzéstől való megtisztítása és a továbbhaladáshoz szükséges járatok, területek feloldása a célja. A harcok tipikus soulslike stílusjegyeket viselnek magukon némi csavarral megspékelve, elmondható róluk egytől egyig, hogy a legkisebb ütközetbe is könnyen beletörhet a bicskánk. Amikor elérünk az első igazi sztori főellenségig akkor ér minket talán az első nagy arculcsapás, ugyanis vért fogunk pisilni mire leverjük, mert kegyetlenül ki van számolva helyenként az ütem 1-1 támadás elkerüléséhez. A cuki-muki, mézes-mázas játékmenet egyik pillanatról a másikra változik egyesek számára horrorrá és nehezen abszolválhatóvá, kicsit megcsalva a vásárlót aki a bemutatók alapján egy gyerekeknek vagy legalább is gyereklelkű felnőtteknek készült alkotást várt.

Hősnőnk a történetben előre haladva folyamatosan fejlődik, új képességeket sajátít el amikhez további fejlesztések oldhatóak fel, nem túl sok de azok legalább mind egytől-egyig hasznosak. A képességek egy részének feloldásához a kis fekete segítőink fejlesztésére lesz szükségünk, ami nem áll másból, minthogy ROT-jaink számát gyűjtögetéssel növeljük. Az első 10-15 alkalommal még aranyos animáció a játék végére már inkább volt unalmas és gyakorlatilag a lootolás sem szól másról csakhogy ezek a kis szőrmókok kaphassanak különféle tökfödőket. Ezek a cuki kis hörcsögszerű teremtmények könnyen irányíthatóak, kezesek és egyáltalán nem frusztrálóak. A harcokból is aktívan kiveszik a részüket, sőt kifejezetten ajánlott támaszkodni is rájuk esetenként.

A történet 1-2 kisebb csavart leszámítva nagyon egyszerű és kiszámítható, bár megható is helyenként de ez nem a címszereplő érdeme. Az animációkon felül érdemes megjegyezni még a zeneszerzők munkáját ami zseniális, állítom ha nem lennének a muzsikák és a hangok olyan profik mint amilyenek, simán rosszabb megítélése lenne a teljes játéknak. A pályadesign is kellemes, kapunk némi openworld-ös megoldást és a gyorsutazási pontokkal sem fukarkodtak, bár mellékfeladatokkal nincs megpakolva, inkább csak gyűjtögetni mehetünk vissza korábban megtisztított területekre.

Összegzésként elmondható, hogy a Kena: Bridge Of Spirits egy árában nagyon jó alkotás, nem szabad tőle elvárni olyasmit amit sokszor a nagyobb stúdiók sem tudnak hiánytalanul letenni az asztalra viszont ettől függetlenül a gyengeségei felett sem hunyhatunk szemet. A karakterek egypálcásak, leginkább igaz ez a főhősre, és a történet sem tartogat kifejezetten nagy meglepetéseket, a kinyíló játékteret nem töltötték fel tennivalóval, a kis ROT-ok gyűjtögetése keveseknek a kivételével okoz örömet. Az animációk polírozottak, a zene zseniális és a kb. 13órás végigjátszás alatt nagyobb buggal sem találkoztam. A könnyed kirakós és ugrálós feladatokkal a küzdelmek szöges ellentétet alkotnak, a kihívás a körítéshez képest túl van tolva és mesterségesen fel van nehezítve. A játékot csak felnőtteknek és kitartó játékosoknak tudom ajánlani, nekik viszont nyugodt szívvel.