Visszatekintő: GTX 680 vs. HD 7970

írta: Yézi, 1 éve

Egy évtized telt el a GTX 680 és HD 7970 megjelenése óta. Számomra igencsak meghatározó darabok voltak, sok szép emlék köt hozzájuk, így azt terveztem, hogy eme évforduló alkalmából még egyszer egymásnak ugrasztom a két kártyát. Kezdetben 24 játék volt terítéken, de szerettem volna végül 50-re felpumpálni ezt számot. Aztán persze szokásomhoz híven itt meg is rekedt a folyamat, időhiány és egyebek, nemrégiben pedig már mindkét kártyának búcsút intettem.

Az első körben tervezett 24 játék tesztje viszont még megmaradt. Címlapra ezt én keveslem, nem is igazán van most időm egy összeszedettebb íráshoz, de úgy gondoltam egy blogbejegyzés formájában végül megosztom, ne vesszen teljesen kárba, hátha esetleg még valaki érdekesnek fogja vélni. :))