Bud Spencer múzeum

írta: zone, 4 éve

A nápolyi királyi palota (Palazzo Reale) egyik szárnyában ideiglenes multimédiás kiállítást nyitottak meg szeptember 13-án, mely december 8-ig látogatható.

A budapesti reptérről indulva kb. másfél óra alatt Nápolyban lehetünk, ahonnan tömegközlekedéssel és egy rövid sétával egy órán belül a Palazzo Reale előtt állhatunk. Ha már ott vagyunk, érdemes a palotába is benézni, 6 euro a jegy ára, és így a Bud Spencer kiállítás belépőjét is kedvezményesen lehet megvenni újabb 6 euróért 10 helyett.

Szerencsére nem csak olaszul olvashatók az információs táblák, hanem angolul is. A bejárat után egyből egy hatalmas vertikális vászon fogad, amire fényképeket vetítenek a filmjeiből. A kiállítás átgondolt szekciókra van osztva. Először a születési anyakönyvi kivonata, különböző igazolványai és oklevelei láthatók.

Csak néhány bekeretezett címlap van kiakasztva a sok közül, amiken szerepelt - de így is kitölt egy nagy falat, aztán a rajongóktól kapott tárgyak és festmények vannak kiállítva két vitrinben.

A következő részleg az úszókarrierjének van szentelve, ahol a falon a Magyarországon viselt fürdőköpenye lóg és rövid bejátszásokat vetítenek a falra a versenyeiről és meccseiről, érmei is itt vannak. Tovább haladva, a filmes díjai és kitüntetéseinek gyűjteményéhez érkezünk. Ugyanitt van a német posta által kibocsájtott emlékbélyeg-sorozat, amit megjelenése után 24 óra alatt el is kapkodtak.

Néhány további lépés után egy tágas szalonba jutunk filmes poszterekkel és kellékekkel berendezve, a vásznon westernfilmjeiből játszanak be jeleneteket. Az ezt követő kisebb terem a Piedone filmekre fókuszál, a falon olvasható Bud egyik híres kijelentése: "Nem olasz, nápolyi vagyok."

A tárlat végén róla és filmjeiről szóló kiadványok találhatók, könyvek, magazinok, képregények, zenei lemezek. Megtudhatjuk, hogy nem csak helikoptert, repülőgépet is vezetett és hajót is tervezett. Ráadásként egy mini moziterem is van, ahol a Különben dühbe jövünk bunyós filmrészletét a lufikkal teli padló teszi még hangulatosabbá.

Annak ellenére, hogy mindig szerettem Bud Spencer és Terence Hill filmjeit (akárhányszor meg tudom nézni őket, és az összes közös filmjük a gyűjteményem része), nem vagyok egy megrögzött rajongó, így nagyon sok újat tudott mutatni nekem ez a kiállítás. Jó volt egy kicsit felülni a nosztalgiavonatra és azt hiszem, rajongóknak egyenesen kötelező.

További képeim, nagy felbontásban itt: https://imgur.com/a/z1ueoiE, valamint a Napoli Magazine által készített videós bejárás itt látható: https://youtu.be/0IBluFGJVdM

Most csupán két és fél napot töltöttem Nápolyban, de egy éve itt voltam egy egyhetes nyaraláson és nagyon megszerettem a várost. Ha kérdésed lenne, kommentben válaszolok, amire tudok!