crey blogbejegyzései

[ Új blogbejegyzés ]

  • Az élhetetlenség országa

    Tudom hogy ez alatt a bejegyzés alatt meg fog jelenni jópár aktuálpolitikai megjegyzés, szóval előre leszögezem, hogy ezt irtani fogom. Ha nem én, akkor a kollégák. Nem idevaló, és mindezek mellett, amiről írni szeretnék az politikai időszakokon átívelő, rendszer szintű probléma - és szerény véleményem szerint tökéletes valóságábrázolása annak, hogy az amúgy a politikai kommunikációban szénné ajnározott kkv réteget miért is őrli fel az adminisztráció, a szabályozó- és ellenőrző szervek rugalmatlansága. Tovább megyek, ez az eset tökéletesen bemutatja, hogy mivel is fog szembesülni az, aki alapvetően szabály- és jogkövető magatartásra adja a fejét, de itt-ott becsúszik egy-egy baki.

    A történet röviden és egyszerűen úgy indult, hogy nem volt időm reggelizni mielőtt a feleségemet elvittem volna a munkahelyére, így hazafelé szerettem volna beugrani a környékünk talán egyetlen vállalható vendéglátóipari egységébe - egy kis kávézóba, ahol reggelit, egyszerűbb főtételeket és süteményeket szolgálnak fel.

    Az ajtóhoz érve az alábbi szöveg zanzásított változata fogadott egy nyomtatott A4-es lapon, az alább olvasható szöveg a kávézó Facebook oldalán lett publikálva.

    "Kedves vendégeink!

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 3 éve 156

  • Így parkolj magyar - mert mindenkivel megesik

    2020 Szeptember 4-n megbüntettek a XIII. kerület Tátra utcában, mert hiába próbáltam elindítani a parkolást Simple applikációban, folyamatos hibát dobott.
    Miután egy sarokkal lejjebb találkoztam valakivel, átvenni egy csomagot, majd vissza, így gondoltam hogy úton odafelé még megpróbálom párszor, de sajnos nem jártam sikerrel.

    Mire visszaértem az autómhoz (szó szerint nem álltam ott 5 percig), a parkolóellenőr már fotózta körbe az autót. Mutattam neki hogy nem tudom a parkolást elindítani, rajtam kívül álló okokból.
    Ő mondta, hogy ilyen esetekben jelentsem be, hogy nem tudtam elindítani a mobilparkolást, és majd elbírálják, de ilyenkor törölni szokták a büntetést.

    Közben persze a büntit befizettem, mert a bírálat kimenetelétől függetlenül azt be kell fizetni.

    Bejelentettem, leírtam a körülményeket, etc. Itt a XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt. válasza (a mai nap érkezett):

    "Tisztelt XX!

    Hivatkozva a 2020.09.09 - én küldött elektronikus levelére, ezúton küldjük válaszunkat.
    Szeretnénk tájékoztatni, hogy a(z) XXX-XXX forgalmi rendszámú gépjármű 2X2X4X34 azonosító számon
    rögzített pótdíjazási esetét a körülményeket megfontolva lezártuk, a fenti azonosító számon további
    hátralékot nem tartunk nyilván!

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 4 éve 258

  • Jelszavak az Ügyfélkapu rendszerben

    Naszóval, történt a minap, hogy igyekeztem jelszót változtatni a zügyfélkapu rendszerben, mert jött az email nagy csimborasszóval, hogy Június 27-től számított 60 napon belül el kell ballagnom egy kijelölt "steeringwheelwindow-ba" (leánykori nevén Kormányablak), mert máshogy nem fogok tudni belépni, úgyhogy változtassam meg most.

    Idáig egy szavam sincs, patika gondolatmenet, jó a kivitelezés, köszi hogy szóltok.

    Majd fogtam magam, és elkezdtem a ritkábban használt, de azért komplexebb jelszavaimat variálni, amit biztosan nem fogok elfelejteni. Egyik sem jó. Már változtattam úgy, ahogy a rendszer kéri a felugró popupban, hogy minek is kellene megfelelnie (két kisbetű, két nagybetű, jelszó legyen hosszabb, két szám). Midennek megfelelt, de nem volt elegendő, nem tudtam új jelszót megadni.

    Majd ezek után elkezdtem játszani. Nézzük, mi is volt az IT-sek fejében, amikor ezt lefejlesztették.

    És itt jött az amitől hanyattágtam magam. A "xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo" egyben van annyira hosszú, hogy átenged a rendszer (20 karakter) - és itt viszont már ignorálja a saját feltételeit, de a "K3nY3rP1r1t0" mint jelszó már nem megfelelő, mert nem elég hosszú.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 4 éve 53

  • iPhone webkameraként - wifin!

    Egy jelenleg ingyenes app segítségével wifin keresztül az iPhone-odat webkameraként használhatod.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Bemutató 4 éve 35

  • iPhonet webkamerának Wifin keresztül? - NDI az egyik megoldás.

    Disclaimer: Előre leszögezem, hogy van némi közöm ahhoz a céghez, aminek a technológiáját bemutatni szeretném. Igen, nekik dolgozom. De miután vannak tök jó ingyenes megoldások erre a technológiára épülve, amit akár a konzumer piac is nyugodtan használhat, így azt gondolom hogy hasznos lehet a PH! olvasó közönségének is - és szeretném a gondoltaimat és tapasztalataimat megosztani veletek (és pont ezért szeretném kihangsúlyozni, hogy nem marketing anyagnak szánom - mert az itteni olvasóközönség valószínű igen kis százaléka lenne képes megfizetni a többmillió forintos árat egy-egy rendszerünkért). Azt viszont mindenképp szeretném, ha tiszta lenne, hogy szoros kapcsolat fűz a NewTek nevezetű amerikai céghez, aki a technológia kitalálója, és tulajdonosa - ez ne legyen titok.

    A NewTek 1986 óta szállít videómegoldásokat, 2015 óta pedig Video over IP alapú rendszereket a saját protokollján keresztül (ami NDI névre hallgat) a broadcasterek, live event cégek, vállalatok, oktatási, kormányzati, orvosi intézmények számára.

    A megoldást igazán kiaknázó media hubok, vagy produkciós mixereken kívül is használhatjuk a teljesen ingyenes szoftvereiket,

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 4 éve 5

  • Így utazz Amerikába!

    Korábban már írtam a repülésről, és utazásokról, ami a végére egy oktató cikké kerekedett, hogy hogy is kellene a légiközlekedésben viselkednie az egyszeri usernek, aki legfeljebb Kiskunmajsán járt eddig, és élete első repülő útjára készül.

    Sokat járok az USA-ba (évi 3-4 alkalommal), és miután a küszöbön áll a LOT (lengyel nemzeti légitársaság) és az AA (American Airlines) járatainak budapesti bevezetése, amik közvetlen kapcsolatot fognak teremteni az Egyesült Államokkal, így valószínű hogy itthonról is egyre többen kedvet fognak kapni arra, hogy a jenkilandet válasszák nyaralási célból.

    Ez a kis szösszenet elsősorban azoknak szól, akik még soha nem jártak az USA-ban, elmagyarázva hogy milyen papírokat kell beszerezni felkészülés gyanánt, mire lesz szükséged az úton, milyen eszközöket javasolt beszerezni mielőtt mégy, mi lesz a teendőd a reptéren, etc...

    A Dokumentumok.

    Kezdjük a kályhánál a történetet. Az első és legfontosabb amire szükséged lesz, az egy útlevél. Elhagyod a Schengeni zónát, így vagy Budapesten, vagy ha átszállással érkezel az Egyesült Államok területére, akkor még mielőtt kilépnél a Schengeni területről kérni fogják az útleveledet, és még egy tonna másik helyen szükséged lesz rá.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 6 éve 70

  • A felhők felett

    Volt egy korábbi bejegyzésem itt, "Az a bizonyos nagy fa és a fejsze esete" címmel. Ha gondolod olvasd el, amolyan előkészítő eposz, de kb. az első bekezdésben össze is foglalom a lényeget, szóval azt akár át is ugorhatod :D

    2015-2016 év elején sok minden változott az életemben. Az itthoni mókuskereket elhagytam, ami amúgy egy jó munkahely volt, de egyszerűen előrelépési lehetőséged, a fizetésed nem voltak párhuzamban a vágyakkal és álmokkal. Kikötöttem egy amerikai cégnél, ahol ún. "contractoként" dolgozom, azaz mintegy alvállalkozóként beszámlázok nekik, míg ők megtérítik az útiköltségeimet, és persze fizetik a nekem járó jussot..

    Na persze nem amolyan magyar módira, hogy kapok €15 napidíjat, aztán oldjam meg, mert a drága adórendszerünk szerint mindenki lop, csal, hazudik, és így akarna adómentesen a kollégáknak zsebbe juttatni némi apanázst (mellékesen megjegyzem, hogy aki járt valaha külföldön mondjuk Üzbegisztán kivételével, a €15 kb. arra elég hogy kiröhögjenek).

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 6 éve 25

  • Olimpia - szakmai szemmel

    Nem, nem sportszakmai - félre ne értsetek. Ehhez nem értek cseppet sem. A televíziós részhez viszont konyítok valamit, és azt kell mondjam hogy siralmas amit látok a képernyőn.

    Abba most nem is mennék bele, hogy mennyire átitatott a komplett közvetítés a napi politikával, és mennyire hánynom kell mind a két oldal kardozásától - lásd ahogy szerencsétlen Knézyt előveszik a felkészületlensége miatt, mert nem mondta be a szír menekült lány nevét, és hogy milyen "színekben" is versenyez...

    Bár azt is meg tudom érteni, hogy a félóránként a SPORTCSATORNÁN 1 perces állandó kampány a kormány népszavazása mellett, illetve a társadalmi célú hírdetésként elsütött állami pénzből fizetett politikai hírdetés legkevesebb vérlázító, de inkább egy gyomor tájról induló erős görcsös rándulást okoz, hogy egy ilyen csodálatos sporteseményen is még a belpolitikai haszonszerzés legyen a legelső...

    Ezeket a jeleneteket mindig megpróbálom elkerülni váltogatva az M5 és M4 között, általában sikerrel. Amit viszont nem tudok elkerülni, az a kritikán aluli riportok, amikből sajnos nem egyet-kettőt láttam eddig a komplett olimpia alatt.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 8 éve 76

  • Uber vs. Taxi - sokadik kör

    Tudom hogy lerágott csont már a téma, tudom. Tudom hogy egy része az embereknek pont tesz rá nagy ívben, mert sem ezt, sem azt nem használja, vagy használta, vagy épp vidéken él, ahol meg nem nagyon van más lehetőség, mint a taxi. Tudom, összetehetem a két kezemet azért is, hogy székesfővárosunknak viszonylag normális a tömegközlekedése. De tegnap pontosan azt sikerült megtapasztalnom, ami miatt az Ubernek igenis volt létjogosultsága Budapesten, és a mai napig lenne.

    A történet dióhéjban: egy partnertalálkozót rendeztem 20 fölötti külföldi létszámmal az elmúlt két napban (július 27-28). A rendezvény sikeres volt, eltekintve egy pár gikszertől.

    Az egyik ilyen, a szokásos taxishiéna jelenség. A hotel (nem nevezem nevén), egy viszonylag patinásnak mondható, se nem túl drága, se nem túl olcsó kategória. Azt vettem észre, hogy ha magyar vendég kér a recepción autót, akkor a Főtaxi vagy a Tele5 van hívva, ha külföldi, akkor két srác rotálja egymást a szokásos BKK szabadjelzős autókkal, bárminemű felségjelzés nélkül.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 8 éve 51

  • Figyelem

    "Virágot Áginak?! Minek??! Nincs valentin nap b.meg!"

    A fent olvasható (számomra már) klasszikust egy egyetemi csoporttársamnak sikerült a velünk és a körülöttünk leledző hallgatósággal megosztania.
    Akkor is sokat gondolkodtam a dolgon, a mai napig nem is értem. Nem értem, hogy miért olyan nehéz egyes férfi kollégáknak megérteni alapszinten a nőket... (teljesen soha nem fogod, még mielőtt azt hiszed).

    Kedves Férfitársaim, ti idióták (akinek nem inge, nem veszi magára)!

    Csoportosan jártok virágárushoz Valentin nap, és úgy veszitek a túlárazott szegfűt, mintha az életetek múlna rajta. De csak aznap! Csak Február 14-n. Az utcán rózsacsokrokkal felszerelt ficsúrok rohannak a buszhoz, öltönyös urak állnak meg a tilosban drága autóval, hogy a virágoshoz beszaladjanak. Lányok, hölgyek kezében már átadott ajándékcsomagok, csoki, rózsa és félszeg mosoly, mert legalább ma kapott valamit. De csak ma. Holnap már vissza áll a régi rend, az üvegváza visszakerülhet a polc tetejére, hisz ott fog porosodni a következő egy évben. Talán a születésnapján leveheti újra. Vagy vesz bele magának tulipánt a Lidl-ben. Csak nyóccáz.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 8 éve 21

  • Az a bizonyos nagy fa...

    "Nagy fába vágja a fejszéjét". Így szól a mondás, amit sokan átélünk vagy átéltünk már az életünkben. Persze ez a mondás néha már elcsépelt klisének hathat, de vannak olyan események az életben, amikor tényleg rászolgál arra, hogy használjuk.

    Személy szerint ide sorolok minden nagy lépést életünk folyamán. Egy új munkahelyet, gyermekvállalást, egy új lakás vásárlását, saját vállalkozás alapítását, a döntést hogy hova felvételizzünk középiskola után... Mind mind a jövőnket, a környezetünket befolyásoló nagy döntések, és általában nem is egyszerű ezeket véghezvinni. Az biztos hogy a cél felé vezető utunk egyáltalán nem lesz sima, akármelyik nagy fát is néztük ki magunknak.

    Nekem egyszerre jut most ki az új munkahely és az új vállalkozás. A régi cégnél alkalmazottként dolgoztam, 8 évet lehúztam velük. Szeretem a kollégáim, szeretem a főnököm. Csak az ügyfeleket és az iparág itthoni uram-bátyám rendszerét nem tudom már elviselni. Ha egyenes gerinccel szeretnél nap mint nap járni, és úgy belenézni a tükörbe hogy ne kapj hányingert, akkor ezt nem lehet hosszú ideig csinálni. Illetve lehet, de akkor a motívációd fogod elveszíteni a "sikertelenséged" miatt. Itt ez alatt nem azt kell érteni, hogy rosszul csináltam amit csináltam, egyszerűen a nagy sikerek, a nagy megrendelések hiányoztak. Mert ahhoz már borítékok és zsebek kellettek volna. Én viszont ezt nem vagyok hajlandó csinálni.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 8 éve 7

  • Jabil / Nokia / Microsoft - különösen nem ajánlott. - UPDATE lent!!!

    2014 szeptember 4-én édesanyám bevitte magával a készüléket egy közeli Nokia szervizbe (amit augusztus 25-én vásárolt), hogy megmutassa, hogy a szeretett Lumia 800-t leváltó 630 Dual Sim milyen érdekesen forgatja a kijelzőjét, amikor nem is kellene neki.
    Pont ellenkezőleg működik, mint ahogy az ember szeretné. Persze nem mindig, épp ezért csak 10-ből 8 esetben akasztja ki az embert. Hogy értsétek miről van szó, itt egy videó a problémáról (a jelszó: lumia).

    Az első találkozás a Geminitel Bt. szakembereivel (Újpest, Kiss Ernő utca) szeptember 4-én történt. Mosoly, bólogatás, okos mondatok: "szoftverfrissítés, me' az a baja, hogy nicse' fenn a legújabb szoftver!". Hogyne. Persze. Mind tudjuk hogy nem az a baja, de azért jó hülyíteni egy laikust, addig sincs problémánk a készülékkel.

    Édesanyám megörülve neki, hogy ilyen gyorsan megoldották a problémáját, már vitte is haza a készüléket újra "belakni", de öröme nem tartott sokáig, ugyanis szinte rögtön kiderült, hogy a "szoftverfrissítés" annyit ért a telefonnak, mint orosz szakadárnak a panírozott Scud-rakéta.
    Teltek a napok, igyekezett együtt élni a problémával, ez van, néha rohamot kap szegény készüléke és ráng össze-vissza.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 9 éve 43

  • Analóg televíziózás (fekete-fehér)

    A televízió története az XX. század elejére nyúlik vissza, követve a film és a mozi kialakulását.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Tudástár 13 éve 45

  • Televíziózás, broadcast technológiák

    Nagy levegő, csobbbb.......

    Sziasztok!

    A Mobilaréna és a Prohardver lelkes olvasójaként úgy gondoltam, hogy megosztok a nagyérdeművel egy pár sort, ami valahol a hobbim, és a szakmám is egyben, ez pedig nem más mint a televíziózás - televízió technika.

    Több cikket tervezek, szabadidő, és kedv-faktor függvényében, a legelső ötletem, az alapok bemutatása, azaz az analóg fekete-fehér televíziózás.

    Blogbejegyzés 13 éve 7