M-a-X-i blogbejegyzései

[ Új blogbejegyzés ]

  • Én így üzletelek

    Azért hoztam létre ezt a bejegyzést, hogy kevesebbet kelljen terjengős leveleket írni.
    Valamint itt bővebben jobban összetudom foglalni az általánoságában is elmondható dolgokat.

    A kialkudott mind két fél részere megfelelő ár megegyezése után, elkezdődhet a szállítással kapcsolatos adatok egyeztetése. Addig is már előjáróban is tudsz az alábbiakban információkat olvasni, nagy vonalakban, hogyan is zajlik.

    Ha bizalmatlan vagy olvasgasd értékeléseimet és akár beszélgess velük, ha nem elég a több mint 15 éves PH tagság a hátam mögött. Szándékosan nem szoktam törölni azokat a hirdetéseket amikre értékeltek, nem úgy mint egyesek itt PH, ahol csak azt látod eladott valamit és kapott is rá értékelést, de már rég törölve lepkefingot sem tudsz meg belőle.

    Postára adás előtt, ha van lehetőségem utolsó tesztet szoktam futattni.
    Már csak azért is, hogy ezzel is csökkentssük a felesleges problémák sorát.
    Felmerülhet benned a kérdés miért is?
    Nos, előfördul amit árulok egy ideje a dobozában csücsül és várja új gazdáját. Az ördög nem alszik, bár igen csak kicsi esély van rá, hogy a dobozban kuksolás ideje alatt elromoljon.
    (Ez talán csak az én precizitásra törekedő személyiségemből fakad :B)

    CSOMAG SZÁLLÍTÁSRÓL

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 2 éve 0

  • Aerocool V3X Advance Black fekete számítógép ház

    Összefoglaló PCX értékeléshez egy rövid beszámoló első benyomásaim alapján.

    Aerocool honlapján

    Aerocool V3X Advance Black fekete számítógép ház [PCX]

    Orosz bemutató

    A fekete változatban elől piros ledes 12 cm-es ventilátor kapott a helyet. A bekapcsoló gomb, pedig világos kékes fehér, a HDD led nem meglepő módon szintén piros. Hátul a ház szellőzéséről egy 8 cm-es fekete ventilátor gondoskodik több-kevesebb sikerrel (alacsony fordulaton néma semmit érő, magas fordulaton meg már kissé zavaró, de ott tudja igazán megmutatni, hogy nem csak dísznek van).

    Mindezektől eltekintve valóban teljesen fekete a ház. Az elejét a fényes és a matt fekete műanyag felület adja. Bár megtévesztő a képeken, de a ház előlapján közepén lévő dudor az nem kapcsoló, de úgy néz ki. A reset gomb fenn a fejhallgató és bekapcsoló mellett sorban csücsül.
    Az nem lett volna hülyeség, ha színnel is megkülönböztették volna a jack aljzatokat, mert míg nem szokod meg fejfájást okozhat a helyes csatlakozó megtalálása.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 9 éve 0

  • ARCTIC Alpine 11 PRO Rev.2


    [Gyártó honlapján]

    Itt fogok kicsit beszámolni, hogy milyen problémákkal kellett szembesülnöm LGA 775 foglalatú alaplap esetén.
    Emiatt mindenki fenntartásokkal kezelje ennek a processzor hűtőnek a kompatibilitását!!
    Sajnos a kondenzátorok ha túl közel vannak a furatokhoz és nem nagyon alacsonyak akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy felfog feküdni a hűtő válla pl.: ASUS P5VDC-X.
    Nem eléggé marták be, így adódik ez a probléma.

    Tehát aki esetleg LGA 775-ös alaplaphoz szeretné megvenni, az készüljön fel, hogy adódhat ilyen probléma.
    Sajnos így eléggé csalódott vagyok, helyette DeepCool GAMMA ARCHER hűtőt kellett feltennem.

    Ennek fényében fenntartással kell kezelni, hogy minden Intel processzora fel lehet tenni :F

    Blogbejegyzés 10 éve 0

  • Kingston KVR16N11S6/2 2GB DDR3 1600MHz ("A kis hamis")

    Nem rég vásároltam Kingston 2GB DDR3 1600MHz KVR16N11S6/2 memória modult, amit egy ASRock 960GC-GS FX alaplapba építettem be.

    Félelmeim voltak azzal kapcsolatosan, hogy a kevesebb memória chip szám miatt meghülyíti az alaplapot (alaplapi chipkészletet).

    Nos jelentem kicsit érdekesen ismeri fel a RAM paramétereit az alaplap :Y

    4 GB RAM-ot ír ki, mind a BIOS, mind pedig a Windows 7, amiből elérhető 2GB - integrált vidókártya számára fenntartott.

    Kingston 2GB DDR3 1600MHz KVR16N11S6/2 Windows 7 sytem info
    [+]

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 10 éve 0

  • DeepCool GAMMA ARCHER 12cm Univerzális processzor hűtő

    Vásárolni akartam egy egyszerű olcsó univerzális processzor hűtőt, így került képbe a DeepCool GAMMA ARCHER processzor hűtője.

    Hiányosságok:
    - nem PWM 4 PIN-es kialakítású ventilátor, csak 3 PIN-es
    Ezért nagyban függ a fordulatszám szabályzás az alaplap képességeitől. Tehát ha az alaplap BIOS-ában nem állítható a ventilátor szabályozás feszültség vezérelten, akkor sajnos teljes fordulaton fog forogni.
    Jelen esetben ennek a 12 cm-es ventilátornak az általam mért fordulatszáma 1600rpm, ami azért nagyon csendesnek nem mondható inkább az elviselhető átlag kategóriába sorolhatnám.
    Persze ha tudja szabályozni az alaplap, akkor csendes is lehet.

    - csodát ne várjunk azért (az alját megfordítva látszik mennyire kispórolták az anyagot a processzor magnál - ezt kompenzálja a nagyobb ventilátor). Nyilván ennyi pénzért nagyon nem várható el, hogy rézmagos legyen. :) Létezik Pro változata is az már rézmaggal rendelkezik.

    - nem túl magas borda, ezért ha közel van a memória foglalat, akkor okozhat némi fejfájást magas hűtőbordás memória modulok esetén

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 10 éve 6

  • ASRock 960GC-GS FX alaplap "az AM kombó király"

    A következőben szeretnék veletek megosztani tapasztalataimat egy igen csak ritka alaplapról:
    ASRock 960GC-GS FX.
    Ennek az alaplapnak megvásárlása azoknál jöhet szóba, akik a címből is sejthető régi AM2 vagy AM2+ alapú gépüket szeretnék életrekelteni.

    Kettő darabot is vásároltam ebből az alaplapból a közelmúltban az egyiket AM2 / DDR2, a másikat AM3 / DDR3 konfigurációhoz.
    Található még rajta PATA csatlakozó is a régi IDE-s eszközök számára, valamint 6 db SATA 2 csatlakozó (amik az AMD SB710 Southbridge-ben találhatóak).

    Nagyon kellemes csalódás ez az alaplap vállalható árával és a piacon egyedülálló kompatibilitásával kiérdemel némi figyelmet.

    Alaplap felhasználói kézikönyve.

    Blogbejegyzés 10 éve 0

  • LC-Power 2,5" USB 2.0 rack [LC-Pro-25WU]

    Gyártó Honlapján
    Adatlap [PDF]

    Review
    Az LC-Power LC-Pro-25BU [Black] és LC-Pro-25WU [White] között csak a felső műanyag színe a különbség.

    A Blogomban már szemügyre vettem a LC-25BUB3 2,5" racket.
    Ott már megtetszett a kialakítás és az egyszerű szerelhetőség.
    Az LC-25BUB3 rack csavarmentesen szerelhető, a LC-Pro-25WU alján 1 db csavar található.

    A LC-25BUB3 esetén látott felső húzott alumínium hatású műanyagot, lyukacsos műanyagra cserélték az LC-Pro-25-nál.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 10 éve 3

  • Aten CS22U KVM switch teszt

    Gyártó honlapja

    - ólcsó, a korábbi PS2-es is nagyon jó szolgálatot tett ami szintén ATEN márkájú volt
    - kicsit rövidek a kábelek ~1,8 m (Képminőséggel nincs baj, annak ellenére, hogy nem digitális)
    - a forrás váltó kapcsoló kábel fix (de kellően hosszú)
    - alapértelmezés szerint a 2. PORT aktív (Tehát, ha kiáramtalanítod a gépet, majd újra áram alá helyezed).
    Alapértelmezés szerint lehetne az 1. PORT is, de ennél nagyobb baja ne legyen, csak elrendezés logikailag nem a legszerencsésebb nálam (a baloldali LED a jobb oldali gépet jelenti). :Y
    A régi KVM Switchnél különböző színű leddel jelölték a 2 különböző forrást, sajnos itt zöld mindkettő.
    Ennél még a másik Aten márkájú KVM switchnél használt megoldás is jobb, ahol a kis kapcsolóba tettek 2 LED-et a könnyebb beazonosítás érdekében.
    Hogy miért is jelent ez problémát (sokan vethetnék fel ezt a kérdést)?

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 10 éve 3

  • Genius Imperator GX [GK-110005] billentyűzet

    Gyártó: Genius
    Product Name: Imperator
    M/N.: GK-110005

    www.gx-gaming.com

    Review

    Most következik egy rövid beszámoló a Genius Imperator gamer sorozatú billentyűzetéről.
    Mostanában nagyon divatos szögletes kialakítású billentyűzetre én kíváncsi voltam, hisz attól gamer egy klaviatúra már egy ideje, mert szögletes a dizájn.
    Előtte csak klasszikus gömbölyded formavilágú csuklótámaszos billentyűzeteim voltak.
    Megjelenése tetszetős ámbár a csukótámasz nekem eléggé rövidnek tűnik.
    A billentyűk egy kicsivel a slim felett, de a normál billentyűzettől mélyebben ülnek - inkább slim kategóriába sorolnám.
    A baloldali SHIFT billentyű egyforma rövidre készült a bal oldali CTRL-lal.

    Hamarosan készítek képet is a billentyűzetről, magyar feliratos képet sehol nem találtam a Neten.
    Egyesek kifogásolták az egyedi billentyű feliratozását. Valamint azt, hogy az ékezetes billentyűk közül az: ű, ő kicsivel vékonyabb, eltérő karakterkészletű.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 10 éve 1

  • Toshiba MQ01ABD100 1TB SATA II 2,5" HDD / LC-Power 2,5" USB 3.0 rack [LC-25BUB3]

    A következőben egy rövid teszt alá vettem a Toshiba MQ01ABD100 1TB SATA II 2,5" HDD
    és a LC-Power 2,5" USB 3.0 rackét LC-25BUB3

    Összességében nem rossz kis rack ennyi pénzért. Viszonylag még könnyen is szerelhető (csavarmentesen), bár azért elszöszmötöl vele az ember, ha rendszeresen cserélgeti benne a HDD-t. A kék HDD LED nálam elviselhető (aktivitás) - de nem szeretem - a Power LED piros. Maga felülete kialakítása szép, fém ház szálcsiszolt a felsőrésze (én mondjuk nem festettem volna le, ha ALU), az alja krómozott fémlemez. Műbőr tokról akinek nem tetszik ne használja. Az hogy most biztonságos eltávolításnál kikapcsolja vagy nem a lemezt, az nem tudom mennyire a rack hibája ez irányú tapasztalatom csak 3 db LC-power és 1 Coolink rackkel van (ezeknél nem kapcsolta ki leválasztás után a racket).

    Ami miatt most egyelőre nyugdíjaztam, sajnos a régebbi Samsung (C530) TV-mel nem mindig volt hajlandó zökkenőmentesen működni. Mint a mesében hol látszódott, hol nem.
    Valamint olyan is előfordul, hogy ledobta filmnézés közben, ezzel szemben PC-n semmilyen problémát nem tapasztaltam.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 10 éve 0