Med1on blogbejegyzései

[ Új blogbejegyzés ]

  • Állatvédelem kínai módra

    A lenti hír számomra azért is különösen izgalmas, mert a múlt héten volt szerencsém meghallgatni Tóth Lászlónak, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájegység-vezetőjének színvonalas előadását.

    A téma egyébként a hevesi puszta tájvédelme volt, ami jelen esetben az ott megjelent egyik prezentáció miatt érdekes. A szóban forgó dián Tóth László mentorának intelmeit olvashatta a hallgatóság, ezen az alábbi bölcselet volt látható: bakancs, ceruza, papír.

    „Ennyire van szüksége egy természetvédőnek” – kaptuk meg a magyarázatot.

    A dolog nyilván néhány évtizedre nyúlik vissza, de azért messze nem az őskorról beszélünk. Az egész sztori a The Telegraph frissen megjelent híre révén kerül igazán különös megvilágításba, mely bejegyzés arról szól, hogy kínai kutatók arcfelismerő technológiát hoztak létre az egyes pandák azonosítása végett. A természetvédők számára készült alkalmazás mögött dolgozó adatbázist több mint 120 000 képpel és 10 000 videóval töltötték fel, ez segít abban, hogy az eljárás a lehető legjobb hatékonysággal működjön.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 0

  • Ezt tudja a Windows 10 áprilisi megafrissítése!

    Az alábbi összefoglaló Chris Hoffman cikkének fordítása, melyet a How-To Geek portálon tudtok fellelni.

    A redmondi mamut továbbra sem lazít a Windows 10 fejlesztési tempóján, úgyhogy az operációs rendszer áprilisban ismét kap egy jelentősebb frissítőcsomagot (1903/19H1). Újítások ezúttal is szép számban akadnak, ezek egy részét az Insider Preview 18323-ban már most megfigyelhetjük. Nézzük is, hogy nagyjából mire számíthatunk a Windows 10 soron következő kiadásában!

    Gyorsabb működés
    A tavalyi év egyik leginkább megrázó eseménye (biztonsági szempontból) a Spectre sebezhetőség felbukkanása volt. Mint ismeretes, a Microsoft komoly erőfeszítéseket tett a probléma kiküszöbölésére, ezek viszont esetenként igencsak jelentős mértékű teljesítményvesztést okoztak. Úgy fest, a programozók most komolyabban hozzányúltak ezekhez a javításokhoz, sikerült olyan megoldásokat (retpoline, import optimization) találniuk, melyek révén elkerülhető a lassulás, vagy legalábbis drasztikusan csökkenthető annak mértéke.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 éve 17

  • Mercusys MW325R router

    A könnyű használhatóság és a szerény költségvetés miatt esett a választásom erre a filléres Wi-Fi routerre.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Bemutató 5 éve 29