moongoose blogbejegyzései

[ Új blogbejegyzés ]

  • Egy érdekes elmélet amely tükrözheti akár a valóságot is!

    Az utóbbi 10 évben kezdett el foglalkoztatni a gravitáció.
    Valahogy nem akartam elfogadni, amit ránk nyomnak a fizikai dogmák.
    Nem az foglalkoztatott, hogy van gravitáció és működik, hanem az, hogy miért van, milyen energia van mögötte ami miatt működik.
    Hiszen az univerzumban bármilyen változáshoz energia bevitelre van szükség.
    Ezt ugye az entrópia adja.
    Tehát a gravitációs "vonzásnak" vagy hívjuk bárhogy is szüksége van energiára.
    Azt nehezen értem(értettem) meg, hogy megjelenik két test az univerzumban és elkezdik vonzani egymást.
    Mitől-milyen energiától.
    A minap rátaláltam egy oldalra, amelyet megosztok mindazokkal, akik el tudják képzelni másként is a fizika működését.
    Nukleáris morfológia
    Elfogadni nem kell, de agyalásnak nagyon jó az oldal.
    Az oldal szerzője több "dolognak" is másképp látja a működését.
    A hsz-eket bent hagyom, de megkérek minden hozzászólót vérre menő vita ne kerekedjen belőle, mert ez esetben törölni fogom a bejegyzést.
    Igyekeztem én is belekötni, fogást találni az ott leírtakba nem igazán sikerült. :U
    A hozzászólások és az arra adott válaszok is érdekesek, elgondolkodtatók.

    Blogbejegyzés 4 hete 35

  • 1.44mb floppy lemezből 720kb-os egyszerűen!

    A netet túrtam, mert szükségem lett volna 720kb-os floppy lemezre.
    De elvetettem az ötletet amikor megtaláltam a lentebb jelzett linket.
    Volt pár letöltött img-ima fájlom, amit szerettem volna kiírni floppyra.
    Mivel az egyszerűség azt kívánta meg ezért gondoltam, hogy az 1.44-esre ráfér a 720kb-os adata.
    Hát nem így működik.
    Az img-ima fájlokat amik 720kb-ra voltak szerkesztve, nem akarta a Winimage megírni.
    Először arra gyanakodtam, hogy az XP nem szereti ezt.
    Aztán a W98Se sem szerette.
    Majd jött a net és egy kis gyakorlás.
    Először is kell egy jól működő 1.44mb-os DS-HD lemez.
    Másodszor le kell ragasztani és átkapcsolni zárt állapotba mind a két lyukat.
    Majd kézben fogva a floppy lemezt, a felületén(kicsivel felette) mozgatni kell körkörös irányban egy erős mágnest.
    Én egy régi hangszórót használtam e célra.
    A linken jól magyarázva van minden, kivéve a lényeget a mágnest.
    [link]
    Lehet érezni amikor a mágnes húzza a lemezt.
    Kb 1 percig az óramutató járásának megfelelően mozgattam.
    Majd betettem a meghajtóba és megformáztam 720kb-osra.
    A formázás rendben lezajlott, az adatmásolás is.
    Ezután már vihettem át a 486dlc-be az adatokat.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 3 hónapja 14

  • Kaposvár OBI parkoló lezárása!?

    A tegnapi nap délutánján ellátogattunk a somogyi vármegye székhelyére.
    Egy kis vásárlás az OBI-ban 17 óra körül, majd rövid séta a főtérre, megcsodálni a karácsonyi vásárt.
    Mivel vannak jó lábaink, ezért a feleségemmel gyalog indultunk az OBI parkolóból a vásárhoz.
    Eltöltöttünk kis időt a főtéren, majd visszasétáltunk az autónkhoz.
    Az OBI 18 órakor zárt, mi pedig kb 18-40 körül értünk oda.
    Sajnos az összes kijárat le volt lánccal kerítve, zárva.
    Persze tettünk egy kört hátha a három kijárat közül egy nincs lakat alatt, de pánikmentesen jeleztem a nejemnek, hogy basszus bekerítettek, nincs kiút!
    A fejemben már volt, de a drámai hatás kedvéért vártam az asszony reakcióját is.
    - Most mi lesz? kérdezte már-már megijedve.
    Mondtam, várj, elrakom félre a piros tekebábukat, meg a táblát az útból.
    Autóból kiszállás, séta, bábu rögzitve a talajhoz, lánc meg lakattal a bábukhoz.
    Autóba vissza.
    Semmi gond, megnéztem melyik a legalacsonyabb járdaszegély, majd azon felhajtva át a járdán, még egy járdakövön lehajtva ki a meki-Dohánybolt elé.
    Így szabadultunk az OBI fogságából.
    Tulajdonképp lett volna még lehetőség balra tartva az OBI mellett kihajtani a járdára és azon végig a JYSK-ig is el lehett volna hagyni a parkolót.
    De azért az nézés tárgya lett volna azon a hosszabb szakaszon.
    A jardot meg nem kívántam ilyen időben a nyakamra hozni.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 3 hónapja 25

  • Digitális mikroszkópot milyet?

    Laptophoz szeretnék vásárolni, usb-s digitális mikroszkópot.
    Elsősorban alaplapi, vga nyákpanelok vizsgálatára lenne hivatott.
    Kérném adott típus megjelöléssel, jó avagy rossz kategóriába sorolással megtölteni a hsz-eket.
    Köszönöm szépen.
    Tudom nem a legolcsóbbat kell ilyen esetre megvásárolni, de nem is szeretnék több tízezer forintot kidobni, hiszen otthonra, hobbi barkácsolás, javítás végett lenne használva.
    A PH-n nem találtam erre vonatkozó fórumot két-három éven belüli hsz-ekkel.

    Blogbejegyzés 4 hónapja 5

  • Egy KRESZ helyzetre várok megfejtést.

    Szülőfalumban évtizedek óta változtatják a Buszfordulóban a táblák helyét, helyzetét, formáját, jelentését.
    A felfestések nem frissülnek, így támpontot csak a táblák tudnak biztosítani az arra tévedő autósnak.
    Hozzá kell tennem, még nem tudok a röpke 50 évem alatt olyan helyzetről, balesetről ami ebben a közlekedési csomópontban történt volna.
    De egyről igen :DDD Édesapám egyhelyben álló mentőfehér trabantjába, beletolatott az önkormányzat egyik női alkalmazottja.
    Ez a két autó volt csak ezen a hatalmas téren.
    Nahh...ezen kívül másról nem tudok.
    Régebben nem voltak táblák, csak az első képen látható Elsőbbség adás kötelező tábla, annak aki kihajtani szeretne a főútra.

    Aztán került már ide pár éve körforgalom tábla, egy-kettő darab, majd cserélték a többi fotón is jól látható kötelező haladási irány táblákra, és egy csúcsára állított táblával vele egyetemben.
    Ebből is futotta két darabra.

    És szintén ez idő tájt került egy elsőbbség adás kötelező tábla a3-ik képen látható helyre.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 5 hónapja 23

  • Jelszó/password retro rendszereken. 2. rész RTC-k. Update 2023.08.14

    Mint ígértem folytatom a jelszavas védelemmel ellátott pc-k, védelmének megszüntetését RTC használata esetén.
    RTC jelentése: Real Time Clock( Valós idejű óra)
    Wikipedia RTC
    Egyes rendszerekben előszeretettel használták ezeket a műgyantába/műanyagba ágyazott IC-ket.
    A nálam levő ALR Flyer pc-t is ilyennel szerelték.

    Pontos típusa szerint:

    A problémám akkor kezdődött amikor post-olt a gép és kérte a jelszót.

    Nos innentől kezdődött a kálváriám.
    Sem Backdoor pass-ok, sem programok, és semmiféle okosságok nem tudták a jelszavat megszüntetni ezen a gépen.
    Csak az RTC cseréje egy újra, vagy.... :))
    Feltúrtam a netet hasznos infókért, ám nem jártam teljes sikerrel.
    Megint csak apró infómorzsákból táplálkozva leltem meg a megoldást.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 8 hónapja 8

  • Jelszó/password retro rendszereken. 1. rész

    Alighanem már többen beleszaladtak egy régi pc(286-386-486) indításakor a jelszó kérésbe.
    Valaki beállította Bios-ban a supervisor/user/bios jelszavakat, aztán úgy maradt hosszú éveken át.
    Majd eladta másnak, esetleg előkotorta a poros gépet, hogy újra használja, csak elfelejtette a jelszót hozzá.
    Példaként egy 486-os ALR Flyer gépen mutatom majd be a jelszó törlését(2. rész), ami működik is.
    Szemléltetésnek ide rakom a monitor fotót a jelszó bekérésről.
    Max 7 karaktert lehet ütni, és talán 5-ször próbálkozni majd reset, és indul elölről a móka.

    Először az ember fia szétnéz a neten milyen okos dolgokat dob ki a "barátunk".
    Ekkor még nem nyúl a pánik gombhoz, de már készenlétbe van helyezve.

    Dőlnek az okosságok netszerte.
    Jelszófeltörő progik, amik persze csak akkor működnek ha elindította a Win-t, vagy a Dos-t.
    Hát persze, idáig el sem jutunk :W
    Itt megjegyzésként álljon, hogy olyan progira lenne szükség amit már akkor kiolvas a gép, mielőtt a post bekérné a jelszót.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 9 hónapja 10

  • MFM hdd segítség!

    A tegnapi napra összeállt egy AT rendszerű 286-os pc.
    A táp javításra várat még, így atx-es tápot használtam átalakító kábellel az indításhoz.
    A hdd felpörög, két apró csippanással/nyikkanással jelzi, hogy működik.

    A Biosban beállítottam az St-225-ös CHS értékeit.

    Alacsony szintű formázásra nincs lehetőség.
    Ezután indítottam egy dos telepítő lemezzel.

    A dos 6.22 jelzi, hogy nem telepíthető.
    Ezután F3 és Fdsik következett hibával.

    Sejthető volt, hogy nem lát hdd-t.
    Oké ezt egy format c: is megerősítette.

    Majd jött volna a debug parancs lefutása.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 8 hónapja 21

  • E-hulladék, hulladékudvar-ról vásárlás!

    Gondoltam ellátogatok egy-két hulladékudvarba e hulladék után kutatva, hátha sikerül előkerítenem pár alkatrészt amit már régóta keresek.
    Vagy eshetőség van komplett gépet megtalálására is.
    Milyen lehetősége van magánembernek vásárolni ilyen udvarból, vagy szükséges nemzeti bankóval a személyzetet noszogatni, hogy kicsit áttúrjam a kupacokat.
    A neten nem találtam erre utaló információt?
    Mindenütt csak az egyirányú útba az átvétel, ingyenes leadás lehetőségébe futok bele.
    Jogilag, törvényileg tiltott, hogy visszavásároljak hulladékot?

    Blogbejegyzés 1 éve 62

  • A nevemben ne vegyen át kitüntetés!

    Ukrán kitüntetést vehetett át Ursula von der Leyen.
    [link].
    Ez csodás, minden uniós polgár nevében fogadta el.
    Nem emlékszem, hogy felkértem volna erre, vagy adtam volna engedélyt a nevemben is felszólalni.

    Blogbejegyzés 2 éve 9

  • Kártya adatok kitöltése segítség.

    Kérem aki már vásárolt online és tudja, az kérem ossza meg a kitöltés menetét.
    Hová, milyen adatot szükséges beírni?
    A mintába, már beíródott pár adat, mert gondolom beolvasta az internet szolgáltatóm adatait, Hungary/Tolna megye stb.
    Mi az amit pontosan a kártyának megfeleően kell beírni, és mi az amihez lehet fals adatot is.
    Kérem szájbarágósan pl" a zip kódnál ne csak az irányítószámod írd be" válasszal, hanem milyen formátumban milyen irányítószámot?

    Segítséget előre is köszönöm.

    Blogbejegyzés 2 éve 22

  • Mitől más az áram és a gáz ára?

    Nem találtam fórum topicot, így blogjegyzésbe írnám meg a gondolataimat.
    Mitől változott meg az áram és a gáz ára az utóbbi hetekben?
    Pakson a pasztillákban tárolt urán hasadóanyag honnan tudja, hogy holnaptól "X" szeres piaci áron kell hasadnia?
    Mert ugye megvették korábban és betöltötték az atomerőmű üzemanyag pálcáiba egy bizonyos összegért.
    Még nem "égtek ki" nem használódtak el, tehát azon az összegen termel áramot(kb12ft/kw) amin oda bekerült.
    A gázzal is hasonló a helyzet.
    Ha már be van tárolva Y mennyiség egy bizonyos összegért, akkor ez miért fog többe kerülni napok hetek múlva?
    Mert nyilván, ha később drágábban vesznek gázt, vagy urán pasztillákat úgy a szolgáltatása is költségesebb.
    De ami már bent van a "spejzban" annak miért változik az ára?
    Ha már a "népért" küzdenek.

    Blogbejegyzés 2 éve 112

  • Üzletkötés szabályai...részemről.

    Úgy láttam jónak, ha egy blogbejegyzésben leírom azokat a feltételeket, amit velem üzletkötéskor szükséges betartani.
    Mivel magánszemély vagyok, így garanciát nem vállalok az általam meghirdetett termékekre, alkatrészekre, és ezzel együtt kimerül a kellékszavatosság fogalomköre is egy üzlet megkötésekor.
    Ezt tudomásul veszi és elfogadja a vevő.
    Hacsak nem olyan árut bocsátok értékesítésre amelyen még fennáll a garancia érvénye.
    Az eladásra szánt alkatrészekről, pc-kről, monitorokról stb informatikai eszközökről a lehető legtöbb információt feltüntetem a hirdetésekben, és adok lehetőséget további fotók, videók igénylésére is ami bemutatja a működését.

    Update 2023.11.24!!!
    Egy némileg félresikerült mobil adás-vétel tanulságait alapul véve kérlek, tegyél fel olyan kérdéseket az eszközökkel, készülékekkel kapcsolatban ami konkrétan foglalkoztat, nehogy az adás-vételt követően derüljön ki olyan működési probléma, ami nálam esetleg nem az, másnál viszont alapfeltétel a működése.
    Lásd iphone ujjlenyomat olvasó.
    Soha nem használtam, nem vizsgáltam, nem próbálgattam, másnál ez gondot okozott.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 2 éve 0

  • 286-386-486 alaplapok ni-cd, ni-mh akku helyettesítése?!

    Már láttam pár hirdetést a Hardveraprón, amikor egy-egy ilyen régi alaplapon cserélve lett a tönkrement, lemerült akkumulátor.
    Viszont a helyettesítő energia tároló, cr2032-es lithium elemnek bizonyult.
    Egy külső linken az illető elég jól elemzi a helyettesítő energiatárolók fajtáit.
    [link]
    Amit nem értek, hogy a kimenő töltő áram ami eddig töltötte a Ni-Mh, Ni-Cd akkumulátort, mit fog tenni egy elemmel.
    Ha már cserélik akkor nem ugyan olyan akku-ra lenne szükség a töltés miatt?
    Nem tesz kárt egy elemben az alaplapból kijövő töltőáram?
    És ahogy néztem a linken található képek szerint, ő is 2032-es elemet használt.

    Blogbejegyzés 2 éve 5

  • Reflow(újra folyatás) hőlégfúvó pisztollyal.

    Az elején le kell szögeznem ez egy X-edik írás neten a reflow működéséről, így a bekövetkező károkért felelősséget nem vállalok.
    Mindenki józan eszével mérlegelje mielőtt nekiáll.

    Akadt a kezeim közé, jópár vga az elmúlt évtizedekben.
    Aztán egy idő után azért vásároltam, cseréltem alkatrészeket, hogy működő pc-ket rakjak össze a gyerkőcöknek nosztalgiából.
    Most már inkább gyűjtöm a számomra kedvesebb darabokat.
    És egyre inkább a geforce 6xxx széria darabjaira vadászom az utóbbi időben.
    Belefutottam olyan példányokba is amelyek sajna hibásan, de működtek.
    Balek módon a legutóbb egy pci-e-es 6800 GS-t vásároltam.
    Persze, infót nem nagyon kértem a kártyáról, így az eladó küldte ami meg volt hirdetve.
    Sajnos ő is úgy vásárolta, és mivel ajándék lett volna valakinek ki sem bontotta, továbbküldte nekem.
    A vga több sebből is vérzett.
    A hűtő burkolata két oldalon be, két csavar rögzítő fül le volt törve.
    A nyák hátoldalán egy chip sarka, mintha lerobbant volna.
    A hűtő tele volt porcicával, hűteni nem nagyon tudott, szerintem megsült a mag.
    Ezek után volt egy olyan érzésem, hogy ez tuti hibásan működik, ha egyáltalán működik.
    Sajna bejött.

    Folytatás...

    Blogbejegyzés 2 éve 12