potyautas blogbejegyzései
[ Új blogbejegyzés ]
Blog gyermekemtől
Smaragdsziget 1.
Így nyár vége felé már korábban sötétedik, a kirándulásokat úgy kell ütemezni, hogy azért 9 körül legkésőbb visszaérjek Belfastba, aztán minden éjszaka nyilván nem fogok a városban mászkálni, szóval lesz időm írni. Annál is inkább, mert a szobában nem igazán van lehetőség tölteni a telefont, az étkezőben vagy a tv-szobában kell megoldani, tehát esténként őrt is kell ülnöm a telefon mellett. Cserébe viszont valószínűleg rövidebb bejegyzések születnek.
Szóval két hónap folyamatos munka után végre elérkezett a belfasti kirándulás ideje. Nem titkoltam, hogy mikor lesz szabadságom, de azért meglepett, hogy mindenki tud róla. Tegnap reggel munkakezdéskor Mario fogadott azzal, hogy akkor holnaptól szabadság? Aztán Souzana kérdezett rá, hova megyek, majd nyitás után, mikor átmentem a main till-hez szívószálakért, Marta jegyezte meg, hogy ja, akkor szabadság, ugye? – és még csak egy óra telt el a munkából. És aztán ez így folytatódott műszak végéig. Akkor aztán elköszöntem mindenkitől, hazamentem, ledőltem egy kicsit, főztem, elugrottam sörért, mert épp jól esett, meg az előző héten Miki kétszer is adott nekem egy fél sört, és épp ideje volt viszonozni, meg egyszer leellenőriztem mindent (buszjegy, repjegy, szállásfoglalás, satöbbi), aztán alvás. A bepakolást reggelre halasztottam, úgyse kellett korán indulni.Blogbejegyzés 2 hónapja 0
A koncert
Kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel – szoktuk mondani, ha elkéstünk valamivel. Most nem egészen erről volt szó.
A lányunknak támadt egy ötlete, hogy koncertjeggyel lep meg bennünket Karácsonyra. Sokáig csak ötlet maradt, majd mire lépett volna, elfogytak a jegyek. Nem is tudom miféle koncert lett volna, de nem is lényeges. Anyókát 21-én engedték ki a kórházból, bár erős túlzás lenne azt mondani, hogy gyógyultan. Mozgásában erősen korlátozott. Nem tudtam volna maradéktalanul örülni a koncertjegynek. Na, de a gondviselés megoldotta azzal, hogy nem is sikerült jegyet szerezni.Mit tesz ilyenkor egy szerető gyermek? Semmi baj apu, csinálunk mi nektek koncertet Karácsonyra.
Karácsony hétfőre, és keddre esett. A lányunk az ezt megelőző kedden érkezett haza Berlinből, a társa pedig csak pénteken. Volt tehát két nap a felkészülésre. Telefonon beszélt a dobossal, aki szerint attól több próbára lenne szükség, mint ami két napba belefér. Más lenne gyakorló zenészek esetében, de egyikük sem az. Helyszín a falu közösségi háza lenne, ami ezen a héten foglalt, Szilveszterre is kibérelték már. Hagyományosan magánrendezvény. Nem úgy van már mint volt régen, amikor a helyi TV (nem az amelynél gyászhuszárként vagyok alkalmazásban) szórakoztató műsort szervezett, amibe ötletszerűen is be lehetett kapcsolódni. Ahhoz be lehetett volna szervezni egy órás koncertet. Önálló műsorról lehetett szó, de csak újév után.Blogbejegyzés 3 hónapja 7
A mesének vége
11. Jolán néni válasza
- Már vártalak.
Hát sok egyébre számítottam, de erre éppenséggel nem. Riadtan pislogtam apámra – ez egy gyógyító, vagy nem? Jövőbe lát, tán még gondolatot is képes kiolvasni az ember fejéből? Vagy mi van, ha ő akarta, hogy idejöjjek, nem is én?
- Honnan tudtad, hogy jövünk? – kérdezte helyettem apám.
- Nem tudtam én sehonnét, csak reméltem. No, bújjatok be!
Ez volt életemben az első alkalom, hogy belülről láthattam egy kuruzsló kunyhóját. Most már én is pont ilyen kunyhóban lakom, de akkor még szokatlan, idegen, és kicsit félelmetes is volt. Na persze nem kell semmi olyan dologra gondolni, nem volt koponyákból rakott oltár, sem kitömött, kibelezett állatok, ahogy azt a babonás népek képzelik, sőt, igazából semmi, a szárított gyógynövények mindent belengő illatát leszámítva – akkor megéreztem még, ma már csak emlékszem rá –, meg azt a néhány könyvet a sarokban egy polcon, ami falun ritkább a fehér hollónál is.
Apám szedte össze előbb a bátorságát, én szorosan a nyomában óvatoskodtam be az ajtón. Jolán néni hellyel kínált minket az asztalnál, majd maga is leült velünk szemben. Épp olyan öltözéket viselt, mint mikor először találkoztunk vele, a köpenyét leszámítva, ez valahogy megnyugtató volt. De a kuruzsló rám szegeződő tekintete már kevésbé. Hosszasan bámult, már éppen mondott volna valamit, aztán inkább apámhoz fordult.
- De ti nem az én kedvemért jöttetek ide, igaz?Blogbejegyzés 3 hónapja 0
Mesék gyermekemtől
10. A tűzkeresztség
Ahogy már annyiszor az elmúlt néhány napban, ezúttal is megbénított a félelem. Apám szavát szinte meg sem hallottam, csak a törököt néztem, ahogy ő is minket bámult. Aztán hátrafordult, és valamit kiáltott; ez volt az a pillanat, amikor apám taszított egyet rajtam, és megismételte az előző parancsát:
- Mondom: futás!
Valójában csak arra tértem magamhoz, mikor a török megindult felénk. Rájöhetett, hogy csak két ártalmatlan paraszttal van dolga, akikkel egyedül is elbánik. Erre aztán megfordultam, és rohantam, ahogy csak bírtam: nem érdekelt, hová, csak el innen, minél messzebb.
Abban a percben a láp az ellenségemmé vált. A sötétség, ami eddig engem óvott, most a lábam alá alattomosan bekúszó gyökereket, félig korhadt ágakat rejtette, hogy szinte minden lépésnél majd’ orra buktam; a holdfény, ami eddig az utat világította előttünk, most nem mutatott mást, csak a szél által borzolt lombokat, lápi lidércek felém kapó csontkarjait; de még a fel-feltámadó szellő megnyugtató, szelíd sóhaja is kísértetek jajveszékelésévé változott. Nem telt sok időbe, már el is feledkeztem a törökről: már a láp elől futottam.Blogbejegyzés 3 hónapja 0
Mesék gyermekemtől
9. Az engedetlen
A láp veszélyes hely mindenkor, még annak is, aki jól ismeri. Nappal is az, bár az éjszaka rosszabb. Ha valaki olyan merészkedik a nádasba, akinek korábban nem volt dolga vele, bizony azon függ az élete, hogy aki rátalál, barát-e, vagy ellenség, de éjszaka gyakran még ez sem elég. Ezt abban a pillanatban megtanultam, amint valaki a vállamat megragadva ki nem penderített a rejtekemből, ahonnan a rögtönzött táborhelyet figyeltem egész addig, míg el nem nyomott az álom.
Mert még felfogni sem volt időm, hogy elkaptak, máris a sárban feküdtem, egy sötét alak térdelt rajtam, és egy kés pengéje szegeződött a torkomnak. Akkor tértem magamhoz, mikor ez az alak közelebb hajolt hozzám, aztán cifrát káromkodva feltápászkodott.
- Margit.
Apám volt az, hajszál híján ő oltotta ki az életemet.
Elképzelni nem tudtam, hogy fedezhetett fel. Óvatos voltam pedig, mindig tartottam a kellő távolságot, nem csaptam zajt sem; ha gyanakodni kezdett, hogy nincs egyedül, akkor pedig inkább behúzódtam egy fa mögé, és vártam egy darabig, hisz úgyis tudtam, merre tart, nem kellett állandóan a sarkában igyekeznem.
Magamnak kellett kimászni a sárból, nem segített, csak nézett rám. Szerencsére sötét volt, nem láttam, hogyan néz, de el tudtam képzelni. Főleg miután alighogy talpra álltam, egyetlen lendületes pofonjától visszaszédültem a földre. Mert tényleg nem volt agresszív ember, de ez már a második pofon volt alig néhány nap alatt.Blogbejegyzés 4 hónapja 0
Mesék gyermekemtől
8. Isten szolgája
- No, azt hiszem, ideje volna már ránézni a betegemre – tért vissza az öregasszony a jelenbe. – Te meg addig, Árvai János, legalább elmondhatod, amit el akartál mondani.
- Hogy én? – lepődött meg János úr. – Nem akartam én mondani semmit!
- Dehogyisnem, fölösleges volna tagadnod, látom ám, hogy valami nagyon böki a csőröd, szóval mondjad csak, mi nem tetszett már a mesémben?
János úr előbb a szolgájára nézett, aki kicsit zavartan bámult vissza rá, aztán az öregasszonyra. Az addigra már az ágy körül tüsténkedett, hallgatta a beteg légzését, megvizsgálta a sebeket, és látszólag ügyet sem vetett rájuk. Ami azt illeti, tényleg nem tetszett neki az, amit a kuruzslótól hallott, és bár megfogadta, hogy egy szót sem szól inkább, sokáig mégsem tudta volna már türtőztetni magát.
- Hát… – kezdett bele végül –, ez a pap, az András atya…
Margit néni csak bólogatott, de nem fordult felé, nem lehetett tudni, a beteg állapotával van így megelégedve, vagy számított rá, hogy János úr éppen ezt a témát fogja elővenni. Elhallgatott hát, aztán mikor már kezdett kissé kínosan hosszúra nyúlni a csend, az öregasszony végre mégiscsak felé pillantott.
- Hallgatlak.
- Csak… nem tudom elhinni, nem is, egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, hogy tényleg ilyen kiállhatatlan ember lett volna.Blogbejegyzés 4 hónapja 1
Mesék gyermekemtől
7. A bűnös
Végül Gáspár apónak lett igaza.
A lápról még saját lábán jutott haza, bár az utolsó szakaszon már támogatni kellett. Mire a kunyhója ajtajához értünk, már azt se tudta, hol van. Az állapota ijesztő hirtelenséggel romlott, annyira, hogy apám úgy döntött, jobb az, ha felügyelet alatt lesz, és inkább átcipelte a házunkba. Nem akadt senki, akitől segítséget kérhettünk volna: a falubelieket úgy megijesztette a török, hogy csak sötétedés után szállingóztak vissza. Most még kihalt volt a falu, egyetlen lélek sem mutatkozott rajtunk kívül. Félelmetes volt, és eszembe idézte, hogyan fordult fel az életünk az utóbbi néhány napban: előbb a törökök, aztán a Kerge Jancsi halála, és sorban a többi, most pedig a csend és az üresség. Már akkor tudtam, teljes bizonyossággal, hogy semmi nem lesz már olyan, mint régen, noha álmomban sem képzeltem volna magamnak olyan sorsot, amiben aztán részem lett.
Estére már tüzelt az apó teste, az arcát vörösre festette a láz, és köhögött, mintha a betegség démonkutyái acsarkodnának a torkában, vagy mintha a tüdejét akarná kiköpni. És nem volt magánál. Láttam már olyat, akit a fagyos víz betegített meg, de hogy szinte azonnal, olyat még nem. És ez semmi jót nem jelentett, mert volt már, hogy még Mari néni tudománya is kevés volt, hogy megmentse azt, akivel ez történt – most pedig már nem volt itt Mari néni sem, hogy segítsen.Blogbejegyzés 4 hónapja 0
Mesék gyermekemtől
6. Az ártatlan
Nem számítottam rá, hogy víz alá kerülök, arra meg aztán főleg nem, hogy nem is tudok szabadulni belőle: levegőt venni is elfelejtettem, és csak néhány pillanat kellett, hogy elkezdjek csillagokat látni. Persze hogy vizet is nyeltem, de a fuldoklástól legalább nem volt érkezésem aggódni azon, mi is történt velem. Valami lent tartott a víz alatt, és nem eresztett, pedig mindent megtettem, hogy lerázzam magamról, de hiába.
Óráknak éreztem az időt, amíg lent voltam, de nem lehetett valami sok, ha kibírtam. Hirtelen, ami eddig lent tartott, most erővel tolt fölfelé a víz színére, aztán mikor már derékig kint voltam, eltaszított magától úgy, hogy az ösvény bokáig érő vízébe csobbantam, és négykézláb állva ott köhögtem fel a tüdőmből a vizet.
Soká tartott, mire magamhoz tértem, és elkezdtem azon töprengeni, mi is történt egyáltalán. Aztán mikor végre eszembe jutott, hogy is kerültem ide, ijedten ugrottam fel, de sem apámat, sem a katonákat nem láttam sehol, csak Gáspár apó álldogált ott derékig a vízben, és engem figyelt.
Azt nem volt nehéz kitalálni, hogy az öreg húzott le a víz alá, és azt sem, hogy a török elől menekített oda, de hogy hová lettek a többiek, az már fogósabb kérdés volt.
- Mi történt? – kérdeztem, mikor végre meg tudtam szólalni.
- Nem tudhatom biztosra, de gyanítom, apád elszaladt, a törökök meg mentek utána.
- Elszaladt… - ismételtem.Blogbejegyzés 4 hónapja 0
Mesék gyermekemtől
5. Ahová most megyek
A Jolán néni hazatérése utáni napok csendes kábulatban teltek: mindenki meg volt zavarodva. Persze az egyház és az kuruzslás mindig is csak az emberek fejében fért össze, de hogy bajuk van egymással, azzal nem nagyon foglalkozott senki. Most viszont a szemünk láttára akaszkodtak össze: András atya és Jolán néni képében két olyan hatalom vívott meg egymással, amit az emberek egyformán tiszteltek és becsültek. Nyilván, hiszen mind a kettő az Úr nevében tevékenykedik, tehát akkor mindkettő jó. Az egyik a törvény szerinti, csak az olyan megfoghatatlan, a másik meg közelebb áll az emberek szívéhez, csak ne derüljön ki, ha hozzá fordul az ember. Szóval persze más a kettő, de egy a céljuk. Akkor meg, ha már nem állhatják egymást, hát inkább kerülnék el a találkozást, nem igaz? Akkor legalább nem kéne azon gondolkozni, most melyiknek adjék igazat az ember, mert mindkettőnek adna, de azt nem lehet.
Igazából a falubeliek többsége az egyház felé hajlott. Egész egyszerű oka volt ennek: András atyát mindenki már régtől fogva ismerte, Jolán nénit viszont a többség most látta először, így aztán akármilyen híres gyógyító is volt amúgy, mégiscsak idegen. Meg aztán András atya ott maradt velünk a balul sikerült levétel után is, őt naponként többször is lehetett látni, ahogy villámló szemekkel jár-kél a faluban.Blogbejegyzés 4 hónapja 0
Mesék gyermekemtől
4. A levétel
Másnap még alig pirkadt, mikor a bíró személyesen tette tiszteletét nálunk, hogy elmondja, Jolán néni pontban délben megpróbálja levenni a rontást ott, ahol a Mari nénit a víz alá nyomták, és azt üzeni, hogy minden falubeli, aki teheti, legyen ott.
- Mindenkinek jobb lesz ezen mihamarabb túlesni – bólogatott apám, miközben mindkettejüknek töltött némi pálinkát, hogy jól kezdődjék a nap. Más alkalommal nem lehettünk volna tanúi a beszélgetésnek, mivel apám csak kivételes alkalmakkor töltötte az éjszakát a házban, többnyire az állatokkal hált, hogy időben riadjon, ha netán nádi farkas kerülgetné az ólakat. De Mari néni halála óta nem éreztük magunkat biztonságban nélküle.
- Jolán néni nem akar egy pillanattal sem több időt itt tölteni a kelleténél – felelt Gábor bíró. – Nem mondja, de gondolnivaló, hogy Andrástól szeretne szabadulni.
- Én is ezt tenném a helyében. De te, Gábor, nem félsz attól, hogy megver minket az Úristen azért, amire most itt készülünk?
- Az Úr könyörületes. A fuldokló se nézi, barát vagy ellenség nyújtja érte a karját, mi sem válogathatunk. Tán nem rója fel bűnünkül, hogy még élni akarunk egy kicsit.
- Magam sem hiszem – helyeselt apám, majd felénk intett. – A gyerekek is jöjjenek?
- Mindenki.Blogbejegyzés 5 hónapja 0
Kapitány
2019 március 15-én a feleségemmel együtt szálltunk buszra. Nem találtunk szabad kettes ülést, mégis egymás mellé ülhettünk, csak a folyosó volt köztünk. Én egy éppen nassoló öregember mellé kéredzkedtem, aki kénytelen volt ölébe venni a táskáját, de nincs ezzel semmi gond, én is így szoktam. Nem is tudom, hogyan kezdtünk el beszélgetni. Talán a feleségemmel beszéltünk valamit, és abba kapcsolódott be? Nem tudom. Akkor még azt hittem, majd pontosan leírom társalgásunk menetét, de erre sem emlékszem. Inkább csak a kellemes érzés maradt meg, hogy milyen jól végigbeszéltük az utat. Először talán az import cukor jött szóba. Mindketten emlékszünk fiatal korunkból a rengeteg cukorrépa és dohány földre, ami ma már nyomokban se található Magyarországon. Egyetértettünk abban, hogy az uniónak a piac miatt kellettünk. Inkább fizettek csak szüntessünk be minden termelést, pénzt adtak azért is, ha kivágtuk a szőlőt. Megvitattuk az elszegényedett, elcigányosodott abaúji vidéket, ezen belül azt is, hogy a híresen legszegényebb falu mennyi támogatást kap, de eredménytelen a segítő szándék. A tőle csak néhány kilométerre lévő ugyancsak színtiszta cigány falu pedig példásan él. Nekem is van cigány barátom, akinek már a szülei is parasztként éltek. Erre említette a miniszterelnök cigány származását, amiről én ugyan nem vagyok meggyőződve, de ha mégis igaz, akkor még inkább tiszteletet érdemel amit elért. Ebben is egyetértettünk.
Blogbejegyzés 5 hónapja 9
Mesék gyermekemtől
3. A körtvélyszegi asszony
Valaha régen, amikor a tatár feldúlta az országot, élt a lápon egy nemesember, legalábbis ezt beszélik. Okos, művelt ember volt, de a harcban is élen járt, bírta hát a király kegyét. Harcolt a király oldalán, később pedig a muhi mezőről, a vereség után, egész a tengerig kísérte őt.
A tatárok aztán visszatértek oda, ahonnan jöttek. Mérhetetlen pusztítást hagytak maguk után. Szinte semmi nem maradt az országból, csupán a kőből emelt erősségek tudták útjukat állni. A király ezt látva arra jutott, hogy minél több erősséget kell felhúzni, és számolatlanul adott engedélyt várak építésére.
Ez a lápi nemesember is bolondja lett a kőváraknak. Mindenáron építeni akart egyet magának, és a királynál az engedélyt is kirimánkodta. Rengeteg vesződséggel járt ugyan, hisz a lápon nem lehetett követ találni, de ő drága pénzen messze földről megszerezte magának a köveket, és bele is fogott a vár felépítésébe.
Utóbb aztán, nem tudni, miért, kegyvesztetté lett az udvarban. Jött is a királyi parancs, hogy ne merészelje azt a várat felépíteni magának. Az uraság nem merészelt volna szembeszegülni a királyi akarattal, de minthogy azt egy szóval se mondták, hogy ami már elkészült, rombolja le, azt hát megtartotta magának. Csupán egyetlen, félig kész épületről volt szó, hasznát venni ugyan semmire nem lehetett, de csak megmaradt. A környék lakói csak Csonkavárnak nevezték, persze csak akkor, ha a lápi úr nem hallhatta.Blogbejegyzés 5 hónapja 0
Mesék gyermekemtől
2. Az ördög cimborája
Lánykoromban történt, hogy a török felprédálta a falut. Nem voltam akkor már olyan csepp lyányka, lassan már eladósorba kerültem addigra. Udvarlóm is került pár, de apám nem akarta elhamarkodni a kiházasításomat.
Akkor még lent éltünk a lápon, békességben. Nem nagyon gondoltunk mi ott semmi veszedelemmel. Hallottuk a hírét, hogy a török lent ólálkodik a Dunán, de azt már el nem bírtuk képzelni, miféle fajzat lehet az a török. Nekünk ugyan nem volt dolgunk vele. Nem tudtunk mi semmit, én még a falu határát se hagytam el addig, meg a többiek se igen, csak a Kerge Jancsi járt be a városba néha, az hozta a híreket, de mesének gondoltunk mi mindent, amit mondott. Dózsát tudtuk, de azzal se volt dolgunk, tőlünk ugyan senki nem állt keresztesnek. De azt már, hogy oda az ország, azt nem tudtuk.
Akkor először jött fel a török olyan messze, persze hogy minket rögtön megtalált. Először még örvendtünk is nekik, ritka madár volt mifelénk a vendég, mi meg csak azt láttuk, katonák jönnek. Nem voltak sokan, tán ha húszan, valami nagyságos úrnak meg a kíséretének gondoltuk, anyám még a pálinkát is előkotorta, hogy illőn fogadhassuk őket. Engem persze elrejtettek, meg a többi lyányt, katona szeme elé lyányt vetni nem ajánlatos semmikor se. Az emberek meg levett kalappal megálltak a falu elejébe, úgy várták a vendéget.Blogbejegyzés 5 hónapja 2
Mese gyermekemtől 1/11.
102 - Történetek a török hódoltság korából
Bevezetés
Amikor az utolsó barlanglakás is elmaradt mögöttük, János úr már egészen biztos volt benne, hogy hiba volt ebbe az egészbe belevágni.
Persze már korábban is akadtak kételyei. Túlságosan sok dolog volt itt, ami nem tetszett neki. Hogy csak éjszaka lehetett elindulni, és csakis gyalog, nehogy a plébános megneszelje, mire készülnek – ez már önmagában is sok volt János úrnak. Reggel is az volt az első gondolata: hogyan fogja ezt meggyónni, mit szól majd hozzá Lőrinc atya? Nem lesz egyszerű ezt megmagyarázni az öregnek. Hát még azt, hogy egy falusi boszorkány, egy kuruzsló segítségét kérték!
- Haragszik az Úr – morogta a bajsza alatt. Hogyan másként magyarázható, hogy bár tele a hold, két napja olyan vastagon ülnek a felhők a tájon, hogy éjszaka nemhogy a csillagokig, a saját orráig sem lát az ember? És délután, pont mikor Mihály visszatért a hírrel, hogy a vénasszony hajlandó fogadni őket, minden átmenet nélkül támadt olyan felhőszakadás, amire emberemlékezet óta nem akadt példa.Blogbejegyzés 5 hónapja 4
Üzemi eset
Szexualizálódjon meg az a kolléga, aki áttette a pur habot az én oldalamra!
Minél korábban érkezünk meg a temetésre, annál inkább elfelejtünk valamit. Majdnem mindent előkészítettünk most is. Már elkezdődött a szertartás, amikor kiderült, hogy a pur hab a kocsiban maradt. (Ezzel tömítjük a kriptában a beton zárólapok közötti hézagot.) Földrajzilag úgy helyezkedtünk el, hogy a gyászolók között kellett volna átfurakodni oda-vissza. Így inkább megvártuk az alkalmas időpontot. A koporsót vinni elég négy ember, így nekem jutott a feladat, hogy elszaladjak a kocsihoz, majd 2 koszorúval s a flakonnal beálljak a menetbe. Mire kellett, már ott voltam a helyszínen. A flakont leraktam a hátam mögötti síremlékre, és segítettem a koporsót felcibálni a nyitott kripta tetejére. Az atya elmondta még amit kell, miközben befűztük a kötelet, s a protokoll szerinti időben alábocsátottuk az elhunytat. Ekkor mentem át a túloldalra, hogy az odakészített betonlapokat segítsek leadogatni. Mire az utolsót is bekinlódták a leereszkedett munkatársak, már egyedül maradtam azon az oldalon. Akinek nem volt itt dolga, elindult a koszorúkat közelíteni. Talán ezért volt rossz helyen a flakon. Nem tudom ki volt az elkövető, pedig láttam amint a keret tetejére helyezte, nekem elérhető közelségbe. Vagy a tektonikus lemezek mozgása miatt, vagy valami más okból, de leesett. Állítólag volt már ilyen máskor is, de most ettől több történt. Mintha szöget ütöttek volna az oldalába.
Blogbejegyzés 5 hónapja 14
Retró ó
Nagyon kilógok az átlag férfiak közül, mert én nem adnék pénzt arra, hogy bemehessek egy stadionba meccset nézni. Volt persze egy kivétel. Az akkor új DVTK stadionba kértem bebocsátást. Nem csak a stadion volt új, hanem az élethelyzet is, amibe kerültem 1968 szeptemberében.
Néhány hete laktam a kollégiumban, ahonnét az ablakból ráláttunk a stadionra, s arra a fekvő keresztben végződő vastraverzre, amiről sokáig el nem tudtuk képzelni, mi lehet. Amikor lehetősség adódott, hogy közelről is megnézhessem a stadiont, éltem is vele. Felvettem a legvirágosabb ingemet, és toronyiránt nekivágtam a három buszmegállónyi távnak sokad magammal. Természetesen gyalog, hisz ennyit áldozhatunk a sport oltárán. 15 évesen ez meg se kottyant.
Nem akármilyen meccsre igyekeztünk. Nem egy bajnoki rangadó volt, hanem egy nagyon amatőr találkozó. Az esemény rangját inkább a körítés adta. Ez volt a nevezetes SZÚR, vagyis a színész-újságíró rangadó. Akkor még az újságírók közül talán senkit nem ismertem, így el is dőlt, kiknek szurkolok. Ma már kiegyenlítettebb lenne az ismert nevek aránya, de akkoriban az újságírók inkább csak tudósítottak, nem ők voltak a főszereplők. Az eredményre nem emlékszem, de azt hiszem, akkor se volt túl fontos a számomra.Blogbejegyzés 6 hónapja 4
VH aki vagyok
Vén hülye! Nem akarja tudomásul venni, hogy megöregedett.
Egész életemben nehéz fizikai munkát végeztem, ha egy mód volt rá, egyedül. Csak akkor hívtam segítséget, ha elkerülhetetlen volt. Magam is beleestem abba az általános hibába, hogy a gyerekemnek könnyebb életet szántam. Nem tudom hiba e valójában ez a törekvés, de a társadalom szempontjából nem egészséges. Te csak tanuljál kisfiam, ameddig csak lehet, hogy aztán jó életed legyen, ne kelljen gürcölni, cipekedni, mint nekem! Ennek ellenére volt néhány, utólag boldognak tartott évem, amikor beállt mellém a gyerek ráérő idejében dolgozni. Nem szívesen tette, de később már nem így emlékezett rá ő se. Aztán végzett az összes iskolával, és mint várható volt, nem talált a közelben munkát. Elköltözött Budapestre, ideiglenesen a húgához, aki nem rejtette véka alá, hogy nem örül ennek a helyzetnek. A lányunk ekkor már évek óta ott élt, de a fiunk naponta...vagy szinte naponta itthon volt velünk.
Másnap idehaza elkezdtem dolgozni. Egy kétemberes hosszú követ kellett volna a megmunkáláshoz átforgatni. Nem bírtam. Újból nekiveselkedtem, de nem ment. Ibolya ezt látva megkérdezte, hogy segítsen-e? (Egy 50 kilós asszony egy mázsás kő ellenében mit tudna segíteni?) Kitört belőlem a zokogás. Aztán persze hozzászoktam a helyzethez, de akkor valahogy kitört belőlem a nagyon szerencsétlen vagyok érzés.
Blogbejegyzés 6 hónapja 24
