USS Longbow: csillaghajó papírból

Nagyjából 13 évvel az első vázlat és 11 évvel az építkezés kezdete után befejezettnek tekintem a makettemet. – írta: wetomi, 5 éve

Mély űr – az igazi hajó adatai

Éveken keresztül 108 cm-es hosszúságra emlékeztem és a tervek szerint is annyinak rajzoltam meg a teljes makettet. Most kíváncsiságból és inkább a cikk pontossága kedvéért lemértem a hajót, és kevesebb, csak 104,5 cm lett az eredmény. Valószínűleg a hajtóművek hossza és végleges elhelyezése lehet a ludas a történetben, bár jobban örülnék, ha az eredeti hosszúságot sikerült volna összehozni.

Írtam talán most, vagy még az első cikkben, hogy sok helyen hízott a hajó. A tervezéskor nem vettem ugyanis figyelembe a később rákerült balsa és karton réteg vastagságát. Ez a hízás optikailag a hajtóművekre volt jó hatással.

A kész makett méretei:
- hosszúság: 104,5 cm
- szélesség: 32,7 cm
- magasság: 13,5 cm

A Longbow osztály és így a névadó USS Longbow NX-87622 története is nagyjából a USS Voyager hazaérkezése, 2378 előtt egy kicsivel kezdődik. A Midas projekt és a Voyagerrel való rendszeres kapcsolatfelvétel segítségével sok technikai információ jutott vissza a Csillagflotta részére a Delta-kvadráns fejlettségéről. Részben ennek hatására is felmerült az ötlet egy nagy hatótávolságú és nagy sebességű hajóra, erősebb fegyverzettel és korlátozott férőhellyel és kutatási kapacitással.

Az új kísérleti hajót részben a Voyager hazaútjának támogatása érdekében kezdték fejleszteni, részben a Delta-kvadráns jövőbeli kutatási feladataiban vett volna rész kísérő hajóként. A Voyager azonban szerencsére hamarabb hazaért, mint várták, így a taktikai és technológiai elemzések miatt rövid időre megakadt a Longbow fejlesztése, végül 2381-ben indulhatott el első útjára elsősorban a hajtóműveket érintő kísérleti fejlesztésekkel.

A Voyager által hozott borg technológia nagyobb része ekkor még kimaradt a hajóból, azonban mégis egy gyors, nagymértékben automatizált és erős hajó keletkezett. Ebből adódóan méretéhez képest alacsony létszámú legénység szükséges az üzemeltetéshez.

- hosszúság: 522,5 m
- szélesség: 163,5 m
- magasság: 67,5 m
- tömeg: 1 850 000 tonna

- szintek száma: 15

- legénység: 280 fő
- teljes férőhely: 500 fő

fegyverzet:
- 13 fézersor
- 8 torpedóindító (4 előre, 4 hátra)

mentőhajók: 56 darab (6 fős kabin)

A részletek kidolgozásával elmehetnék egészen a reaktorok, a pajzs és fézersorok teljesítményéig is, de nem volt kedvem már. Igazából az évek során már a feledésbe merült a hajó története is, pedig gondolkoztam rajta sokat, de nem fogom már onnan folytatni. Majd talán egyszer.

Egyetlen "technikai" részletben azonban határozott elképzelésem van: több csillaghajó esetén kitalálták ezt a látványos képességet, hogy a hajó nagyon veszélyes helyzet esetén szétválasztható két részre. Szerencsére csak a Galaxy osztályú Enterprise D esetén láthattuk élesben ezt a funkciót. A még elborultabb elmeszülemény, a Prometheus esetén a multivektoros támadási módhoz nem fűzök kommentárt...

Határozottan kijelentem, hogy rendeltetésszerű működés során a Longbow osztály hajói nem válnak szét több darabra. A hajó nagyon is egy darabban marad.


Tudom, tudom, nagyon kezdetleges, de a hangulat kedvéért mégis betettem a cikkbe

Az utolsó pillanatra végül mégis összedobtam egy hevenyészett master system displayt. Nem vittem túlzásba, mivel nagyon pepecselős. Ráadásul (így a cikk végére talán nem meglepő módon) nincsen hozzá elegendő grafikusi gyakorlatom sem. Már meglévő, más hajók rajzai alapján készítettem. Az elemek nagy részét az LCARSGFX blognak a műveiről vettem. Érdemes körülnézni, mivel nem csak Star Trek, hanem egyéb makett/modell is van rajta elég. Akit pedig érdekel, hogyan készíti el egy profi a MSD-t, annak ezt a videót ajánlom: Making a Master Systems Display

Sok év telt el tehát az első vázlat megrajzolása után, de 2018. december elsejére késznek nyilvánítottam végre a hajót. Másodikán fotóztuk, azóta végre pihen. A cikk írása kapcsán még pár ötletem felmerült, de most már egy másik "projekt" van folyamatban, a USS Asia átépítése, amiről csak személyes bejegyzések várhatóak majd apránként. Az első részt itt találjátok.

Köszönöm szépen a figyelmet!

Előzmények

  • Papírból bármit

    Mint a fából vaskarikát, a papírból is szinte bármit meg lehet építeni. Még űrhajókat is.

  • Fel a csillagokba!

    Avagy saját terveim megvalósítása papírmakett formájában a kedvenc TV sorozataim világa alapján.