3. Bacsis Retroszámítógép Kiállítása

Nagyon örültem, hogy a látogató korosztály vegyes, éppúgy érdeklődtek kicsik a C64 iránt, mint az idősebbek. – írta: bacsis, 7 éve

Nyitás

Május 20-a: első nap!

Nyitás 10:00-kor, éppen ezért már reggel 8-ra felmentem, hogy befejezzem az előkészületeket.
Sajnos nem minden gépet tudtam beüzemelni, annak ellenére, hogy a kiállítás előtt ezúttal is minden gépről megbizonyosodtam, hogy működőképes, de ezzel már rutinból is számoltam.
Ez ezzel jár. Így ezzel kalkulálva elmondhatom, hogy többé-kevésbé, kicsit döcögősen, de 10:00-ra a gépek beüzemelve várták a látogatókat.
Meglepetten fogadtam, hogy alig múlt el 10 óra, s már szép lassan elkezdtek megérkezni a látogatók.

Kezdett megtelni a terem. Persze nem volt zsúfoltság, de az nem is jó. Pont annyian voltak, hogy várakozás nélkül, vagy minimális várakozással minden számítógép kipróbálható volt bárki számára.

Már majdnem elhittem, hogy minden tökéletes, mikor egyszer csak a terem hangját megtöltötte az MFM HDD-k leállása. Bizony, áramszünet. Ja nem, rutinból tudtam, ez egy lecsapódott biztosíték lesz.
Ez egy kicsit kellemetlen volt, hogy a sok látogató előtt csöndesedtek el a gépek. Nem akartam, hogy bárki is csalódjon a kiállításban. Így hát egy kisebb-nagyobb gyomorgörccsel visszakapcsoltam az áramot, majd a gépeket. Hozzáteszem, ennyi gép újbóli elindítása simán karcolta a 30 percet. De azért minden a normál kerékvágásba terelődött... Egy szűk órányira, majd megint lement a biztosíték. Amit valószínűleg egy hibás monitor okozott.

Szerencsére sikerült megoldanunk, hogy többet ne menjen el az áram, s időközben jött egy látogató, aki felajánlotta, hogy a még nem működő gépeket segít beüzemelni, amikre nekem még nem volt időm. Így délre szerencsére megoldódott minden probléma, és tényleg önfeledten szórakozhattak kicsik és nagyok.
Itt megint nem véletlen fogalmaztam így. Nagyon örültem, hogy a látogató korosztály nagyon vegyes, éppúgy érdeklődtek általános iskolások a Commodore 64 iránt, mint az idősebb korosztály.

Idén már 4 gázplazma kijelzős gépet tudtam kiállítani, melyek igen nagy népszerűségnek örvendtek.

Csak úgy, mint a multiplayer sarok, ahol a Duke Nukem 3D, a Blood Quake1, és a GTA1 volt kipróbálható, akár 4 fős módban is.

Szintén örömmel konstatáltam, hogy idén sem volt fölösleges kihozni pár VGA kártyát, illetve a közel 200 db-os CPU gyűjteményemet, mert sokan hosszas időt töltöttek ezek nézegetésével, fényképezésével.

Idén is kipróbálható volt a retinagyilkos 3D szemüveges gép, ami még CRT monitorral működött. Sokan kipróbálták nagy reményekkel, és sokan sóhajtottak fel, hogy ez bizony nem véletlenül volt bukás a maga idejében.

Idén újdonság volt az is, hogy volt egy retro tuning sarok is kiállítva, melyre nem gondoltam volna, hogy lesz bármilyen érdeklődés, de itt is pozitívan kellett csalódnom. Mind a két nap próbálkoztak a pár kivitt alkatrészemből számítógépet kovácsolni, de volt, aki igen felkészülten jött a kiállítás eme részére, s saját alkatrészekből villantott, hogy is megy a tuning egy bő évtizedes számítógéppel. Természetesen a többkártyás üzemmód, és a vízhűtés sem maradhatott el.

Délután már alig álltam a lábamon, s bátran mondhatom, rég örültem ennyire annak, hogy így kipurcantam, mert ez azt jelentette, hogy sok volt a látogató. S egész nap csak beszéltem, magyaráztam, körbevezettem, sztorizgattam a résztvevőkkel.

Késő délutánra, ahogy csökkent a látogatók forgalma, már kicsit nekem is volt időm leülni játszani, s nagyon jó volt nekem is átélni, milyen is volt 12 fps-sel GTA1-et, és Duke3D-t játszani. Tudom, otthon én ezekkel a gépeimmel bármikor átélhetem az élményt, de ez így jó, ha van hozzá közönség. Csak az ökör iszik magában, tartja a mondás, s ugyanez igaz a számítógépezésre is, ha az önfeledt szórakozás a cél.

Este 20:00-kor volt a zárás. Ja nem, mert még mindig annyian voltak, hogy a kezeimen nem tudtam volna megszámolni. Természetesen senkit sem akartam kirakni, de azért 21:00-kor már finoman utaltam rá, hogy lassan én is hazamennék.
Így telt hát az első nap, ami számomra bőven várakozáson felül alakult.

Május 21-e, 2. nap!

Nyitás ismét 10:00, de mivel már előző nap tényleg úgy zárt a kiállítás, hogy pár apróságot leszámítva tényleg minden rendben volt, így elég volt 1 órával a nyitás előtt felmennem. Gyorsan elindítgattam a gépeket, szerencsére nem is volt már különösebb probléma, így 10:00-ra ismét úgy érkezhettek a látogatók, hogy a gépek már bekapcsolva voltak.
Ismét szép lassan elkezdtek csordogálni az érdeklődők. De már érezhetően kevesebben voltak, mint a korábbi napon.

Ennek megvolt az az előnye, hogy tényleg szinte az összes gép szabad volt, vagy ha pont ült egy kiszemelt gépnél valaki, akkor csak kicsit kellett várni, hogy más is kipróbálhassa azt, illetve jobban, és hosszasan tudtam beszélgetni az érdeklődő látogatókkal. Így a vasárnap igen családias hangulatban zajlott, s délután 18:00-kor kapcsoltak le az idei kiállításon utoljára a számítógépek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények